Egyre népszerűbbek a városalapok (x)

Hírek Tóth Balázs
Hamarosan új megyeközpontban, Veszprémben is elindul a városalapprojekt, az eddigi debreceni, székesfehérvári és kaposvári alapok mellett – mondta a Figyelőnek Benke Ákos, az MFB Invest Zrt. leánycége, a Focus Ventures vezérigazgatója.

A vidéki megyei jogú városok életében egyre fontosabb szerepet játszanak az úgynevezett városalapok, tulajdonképpen milyen tevékenységet fed le az elnevezés?

A Focus Ventures az MFB Invest Zrt. tulajdonában lévő vállalat, az MFB Csoport tagja. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2019-ben fogadta el új stratégiáját, melynek egyik fontos eleme, hogy az MFB Invest ún. tematikus alapokba is fektessen be. Ezen alapok kezelésére hozta létre tulajdonosunk a Focus Venturesalapkezelő szervezetet. Ezt követően tavaly októberben indult el a társaság első tematikus alapja, a városalapok. Az alapok indulását megelőzően egy tanulmányt készíttettünk arról, hogy vidéken hol, milyen finanszírozási formát igényelnek a megyei jogú városok. A felmérés rámutatott arra, hogy tőkeellátottságban jelentős hiány van azoknak a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) a körében, amelyek az adott megyei jogú városokban és régiójukban működnek. Ezek a kkv-k önállóan dolgoznak, de kapcsolatban állnak a területükön tevékenykedő helyhatóságokkal. Hangsúlyozottan nem az adott önkormányzatok leánycégeiről beszélünk, hanem olyan vállalkozásokról, amelyek működése beleillik az adott város stratégiai céljaiba.

Benke Ákos, az MFB INVET Leánycége, a FOCUS VENTURES Zrt., vezérigazgatója (Fotó: Focus Ventures)

Ezek a kockázati tőkealapok mekkora tőkével rendelkeznek most, és várhatóan mekkorára duzzad a tőkeállományuk az idei év végéig?

A 3 milliárd forintos kaposvári városalap a közelmúltban indult el. Az első, debreceni városalap 10 milliárd forint méretű, ahol már 20 ügyletről tárgyalunk, összesen 4,7 milliárd forint értékben. A székesfehérvári tőkealap 5 milliárd forinttal rendelkezik, ez az idei év elején indult el, itt két ügylet áll befektetési döntés előtt 550 millió forint összegben. Egy-egy alap a fejlődési ciklusának első 3-5 évében keresi a megfelelő befektetéseket, hiszen a város alapjaink 12 évig tevékenykednek, ebből 7 év a befektetések és 5 év az exit időszaka. Az alapok célja az, hogy segítsék az adott térség gazdaságának fejlődését. Ha minden jól alakul, idén együttesen 26 milliárd forint kockázati tőkével rendelkeznek majd a Focus Ventures által felügyelt városalapok.

Van-e hozamelvárása az alapkezelőnek, és milyen döntési mechanizmusban határoznak a befektetésekről?

Az MFB Csoport missziója, hogy a magyar gazdaságot, így a kkv-szektort is fejlessze. Egy-egy befektetés esetén a Focus Ventures nem a horribilis hozamok elérésére, hanem arra törekszik, hogy a finanszírozásban részt vevő cégek fejlődését segítse. A vállalkozók ötleteit, projektjeit első körben helyben, az önkormányzatok által életre hívott vállalkozásfejlesztési központokban bírálják el. Többlépcsős elbírálást érvényesítünk, illetve lehetőség van arra is, hogy a tőkebefektetéssel az ország más pontján működő vállalkozás is megvalósítsa fejlesztéseit az adott városban. A tőkebefektetésekről három fős Befektetési Bizottság határoz, melyben az adott város két küldötte vesz részt, a Focus tulajdonosa, az MFB Invest pedig egy tagot delegál. A Focus Ventures állami tulajdonú kockázati tőkebefektetőként nem a hozammaximalizálásban érdekelt, így a piaci tőkebefektetéseknél lényegesen alacsonyabb szintű hozamot, jellemzően 5-15 százalékot kívánunk elérni. Külön szeretném kiemelni, hogy a városi alapok a már működő, legalább két lezárt gazdasági évvel rendelkező vállalkozásokat célozzák, így ötéves üzleti tervet kérünk a jelentkezés feltételéül. A városalapok esetében az átlagos befektetési méret 200–450 millió forint körüli. A maximum 50 millió forint tőkeigényű kisvállalkozások Focus Rapid termékünket kérhetik, melyet gyorsított eljárásban, egyszerűsített feltételrendszerrel, egy hónap alatt bírálunk el.

(Borítókép: Pixabay)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink