A karácsony előtti költekezési kavalkádban még nehéz belegondolni: lehet, hogy az adott boltot újra meg kell látogatni. Akár saját részre, akár családtagnak vagy barátnak vásárolunk – ilyenkor megnő a hibalehetőség. Többet költünk, és nem mindig vagyunk teljesen körültekintők. Megkérdeztük néhány üzletben, mi a teendő, ha vissza kell vinnünk, amit vettünk vagy amit kaptunk, azaz mi az adott helyen a termékek visszavételének, cseréjének a gyakorlata, hiszen ha nem minőségi hibás áruról van szó, a kereskedő dönt, hogyan segít a vásárlón. „Többféle dolgot hoztak vissza, nem tudnék egyet kiemelni. Alapvetően kulturális cikkeket forgalmazó bolt vagyunk, tetszés függvénye, hogy megveszik-e az adott árut” – mondta az egyik pláza egyik üzletláncának az üzletvezetője. Ők is felkészültek a cserékre, ez év január 8-áig lehetett hozzájuk visszavinni a tavaly december elejétől megvásárolt termékeket.
A H&M-nél rutin, hogy harminc napon belül bármelyik egységükbe bármikor vissza lehet vinni a nem használt, nem tetsző árut. Vagyis, ha meggondoltuk magunkat, akkor a fehérneműt és a kozmetikai cikkeket kivéve bármit visszavihetünk ezen időintervallumon belül. „A H&M általános termékpolitikája a karácsonyi időszakra is vonatkozik. Azt, hogy cserével, pénzvisszatérítéssel vagy esetleg ajándékkártyás feltöltéssel szeretne élni a vásárló, maga döntheti el” – fejtette ki nekünk Dévényi Patrícia, a cég hazai PR-osa. Ugyanígy a Zara Home üzleteiben is harminc nap a visszavásárlási időkorlát. Egy átlagos időszakban hetente egy-két cipőt hoznak vissza a Westend bevásárlóközpont Geox cipőboltjába. Ebben az egységben úgy tájékoztattak, hogy ezzel szemben csak a tavalyi karácsonyt követő héten nagyjából 15-20 csere volt. „A terméket 15 napig van lehetőség cserélni, ugyanakkor pénzt nem adunk vissza, de egy éven belül levásárolható ajándékkártya váltására nálunk is lehetőség van” – magyarázta az eladó. Kanyó Roland, a dm Kft. marketing- és PR-menedzsere egyetlen kirívó esetről tud, amely a tavalyi karácsonyi szezonban fordult elő. „Egy összecsomagolásban árult ajándék eszköz nem működött, miután a vevő kibontotta és beletette az elemeket. Felajánlottuk, hogy vagy visszavesszük az egészet és megtérítjük a vételárat, vagy elviheti a vásárló egy olyan üzletünkbe, ahol még van készleten, és akkor ki tudjuk neki egy az egyben cserélni. Az ügyfél végül az utóbbit választotta” – mondta a menedzser. A dm egységeiben a visszárukezelés összességében ugyanolyan ebben az időszakban, mint az év többi napján. A Media Marktnál megkeresésünkre elmondták, hogy a tavaly karácsonykor vett műszaki cikkeket többnyire szubjektív szempontok miatt vitték vissza: nem tetszett a színük, vagy több ugyanolyan terméket kapott az ünnepre a megajándékozott. Az előttünk álló karácsonyra náluk vásárolt, ajándékba kapott, bontatlan cikkek a vételt igazoló fizetési bizonylattal 2018. január 31-ig bármelyik Media Markt áruházba visszavihetők, az áruk levásárolható vagy ajándékkártyára feltöltethető. „A vállalat a termékek visszavételi lehetőségét a jogszabályi előírásokat meghaladóan önként biztosítja, ez természetesen a fogyasztói és egyéb jogok érvényesítésének a feltételeit nem érinti és nem korlátozza” – nyilatkozott Szánthó Balázs, a Media Markt Árkád ügyvezető igazgatója. A webshopos vásárlásoknál a cég a törvény által előírt 14 helyett összesen 60 napot biztosít a vételtől való elállásra. A kiterjesztett visszavásárlás feltétele, hogy a vevő a terméket sértetlen, hibátlan, ép, színeződésektől és szagoktól mentes állapotban, az összes tartozékkal és az eredeti csomagolással, valamint a vásárlást igazoló eredeti számlával együtt juttassa vissza. A hatvannapos visszavét pontos részletei a Media Markt honlapján olvashatók. „A visszaküldési lehetőséget jellemzően a kisebb értékű és terjedelmű műszaki cikkek esetében választják ügyfeleink” – tette hozzá Szánthó Balázs. Az IKEA-ban 365 napon belül visszakaphatjuk a nem használt és a bontatlan csomagolásban lévő termék árát, ha megvan a vásárlást igazoló nyugtánk. Abban az esetben, ha már kibontottuk vagy összeszereltük az árut, de az sérülésmentes, akkor ők 30 százalékot levonnak a vételárból. Az OBI-ban hatvan napon belül veszik vissza az ép és eredeti csomagolásban lévő termékeket, az eredeti blokk ellenében. Ez azonban nem érvényes a növényekre, méretre vágott faárukra, textilanyagokra, értékcsökkentett cikkekre, egyedi megrendelésekre.
TANÁCSOK
A sokszor kellemetlen érzést, hogy nem tetsző ajándékot kaptunk vagy adtunk, mihamarabb orvosolni szeretnénk. Jó, ha úgy gondolkozunk: a számunkra nem tetsző darab csak végső esetben kerüljön a kukába. Az észszerű megoldások közt van, hogy a téves terméket rászorulóknak adományozzuk, továbbajándékozzuk vagy eladjuk, s persze a boltba is visszavihetjük. Utóbbi esetben az ajándékozót is be kell vonni a folyamatba, és szerencsénkre ezt már az üzletek is támogatják – többségében a törvény betűjén túli visszavételi szolgáltatásokkal. Érdemes tudnunk, hogy a hatályos jogszabályok szerint olyan esetekben, amikor egy adott árunak nincsen hiányossága és rendeltetésszerűen működik, akkor a kereskedőnek nem kötelessége visszafizetni a termék árát csak azért, mert a vevő meggondolta magát, nem tetszik a cikk, esetleg a színe más, vagy nem jó a mérete. Csak a világhálón történt vásárlásokat, az árubemutatón eladott termékeket, valamint az üdülési jogok megvételét tekinthetjük kivételnek, ezek esetében 14 napon belül meggondolhatjuk magunkat. Tehát a fő szabálytól eltér az internetes vásárlás: többletjog illeti meg a vevőt. Bizonyos termékkörtől eltekintve (pl. hírlap, folyóirat, romlandó portéka) a fogyasztó az árut indoklás nélkül visszaküldheti a kereskedőnek, attól függetlenül, hogy a cikk minőségi hibás-e vagy sem. Mivel alapesetben az eladó nem köteles megtéríteni a vételárat, ha a termék nem hibás, ezért a feltételeket is ő szabja meg. Rá van bízva, hogy pénzvisszafizetést, árucikkcserét vagy vásárlási utalványt ajánl fel, ha jóindulatú. Emiatt a produktum megvételekor javasolt rákérdezni a pénzvisszafizetés lehetőségére. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint a nagyobb áruházakra jellemző, hogy 30, 60 vagy esetleg 90 napos garanciát vállalnak e tekintetben árucikkeikre, ezzel biztosítva azt, hogy később meggondolhassuk magunkat.
Borítófotó: Shutterstock