– Újabb hat évre kapott mandátumot Matolcsy György az MNB élén. Mit emelne ki a jegybank elnökének a tevékenységéből?
– Hatalmas fordulat történt az elmúlt hat évben a Magyar Nemzeti Bankban: gyakorlatilag lezajlott egy monetáris rendszerváltozás. Ebben a gazdaságtörténeti folyamatban az ország központi bankja a hazai gazdasági-pénzügyi érdekeket szolgálta. Szembetűnő a különbség a korábbi MNB-s politikához képest, ugyanis 2013 előtt ez nem volt elmondható!
– Mit ért az alatt, hogy a magyar gazdasági-pénzügyi érdekeket szolgálta az MNB?
– Konkrétan azt, hogy a nemzetgazdasági teljesítmények és a társadalmi stabilitás javára tevékenykedett-tevékenykedik. Úgy, hogy az önálló jegybanki mellett a monetáris politika a kormányzást, a gazdaságpolitikai célkitűzéseket támogató stratégia is egyben. Utóbbi azt is jelenti: kiváló és összehangolt együttműködés jött létre a fiskális kormányzati pénzügyekkel. Ennek hatására 2013-tól tartós a gazdasági növekedés, létrejött a pénzügyi és az árstabilitás, s immár három esztendeje historikusan alacsony a jegybanki alapkamat. Amióta Matolcsy György az elnök, nem emelkedett, évek óta a 0,9 százalékot tartja az MNB. Ez a hazai vállalkozások, családok és a külföldi befektetők számára egyaránt a pénzügyi szilárdságot jelenti.
– A Matolcsy Györgyöt bíráló közgazdászok szerint a magyar gazdaság nem is annyira kamatérzékeny, azaz nincs túl nagy jelentősége annak, hogy alacsony szinten megrekedt az alapkamat.
– Ez a legnagyobb butaság, amit eddig hallottam! Túl azon, hogy Magyarország gazdasága pénzügyileg stabil, ami a kiszámítható fejlődési pályát is jelenti, ha a jegybank nem kezd bele ebbe a csökkentési ciklusba, akkor az államadósság utáni kamatok lényegesen magasabbak lennének! Annak ellenére, hogy a magyar kormánnyal együttműködve az MNB az államadósságot 85-ről 69 százalékra mérsékelte. Hasonlóan fontos, hogy a devizakitettség 55-ről 10 százalékra csökkent. Summa summarum: ez alapján azt gondolom, hogy a hazai monetáris politika eredményes, és jól szolgálja a kormány gazdasági célkitűzéseit.
– Mit vár a következő hat évtől?
– Hasonló kreativitást! Ennek nem leszünk híján, miután a központi bank 330 pontos versenyképességi csomagot állított össze. Utóbbinak pedig nem kisebb célja van, mint az osztrák fejlettség nyolcvan százalékának az elérése 2030-ra.
– Nincs túl messze 2030, Ausztria pedig nagyon fejlett, az EU harmadik leggazdagabb tagállama. Összejöhet ez az ambiciózus cél?
– Történelmi feladat nyugati szomszédunk gazdasági fejlettségének elérése, a Monarchia alatt például sikerült közel kerülnünk az osztrákok életnívójához. Ha akkor összejött, miért ne sikerülhetne most is? Aki alaposan áttanulmányozza az említett csomagot, rájöhet: amennyiben megvalósulnak az MNB tervei, akkor versenyképes, termelékeny gazdaság lehetünk.
– Mit szól azokhoz a felvetésekhez, hogy a multik és az uniós pénzek nélkül lehúzhatnánk a rolót?
– Aki ilyeneket állít, lebecsüli a magyar gazdaság képességeit, mindenekelőtt a kis- és közepes vállalkozásokban rejlő óriási lehetőségeket. Egyébként minden nyugati, fejlett ország pont a kkv-szektorra építkezve tudott hatalmasat fejlődni, nem pedig a multikra vagy az EU-forrásokra alapozva. Gondoljunk csak Ausztriára, Bajorországra vagy éppen Észak-Olaszországra.
– A versenyképességi fordulatot például az euró bevezetése is segíthetné, mint az a szlovákoknál is történt. Vagy nem így látja?
– Miközben lassan minden, az uniós pénz bevezetéséhez szükséges kritériumot teljesítünk, addig nem árt fejben tartani, hogy az euró még túl erős a magyar gazdasághoz képest. Ne járjunk úgy, mint az olaszok vagy a görögök. Gazdasági fejlettség is kell egy ilyen izmos devizához.
– Ugyanakkor gyenge a forint. Ezen a téren nem várna el hatékonyabb monetáris, avagy gazdaságpolitikai intézkedéseket?
– Nézze, a forint árfolyamát elméletileg a piaci folyamatok határozzák meg.
– Elméletileg?
– Igen, mert a gyakorlatban különböző pénzügyi körök támadják a magyar fizetőeszköz árfolyamát, vagy éppen spekulálnak ellene – immár 2010 óta. Reálisan 300 forint kellene, hogy legyen egy euró, legalábbis az ismert makrogazdasági környezetet figyelembe véve. Úgy vélem, előbb-utóbb normalizálódik a helyzet, mert a pénzpiaci szereplők is rájönnek arra: nem érdemes ujjat húzni a magyar kormánnyal, a jegybankkal.
– Szavaiból kitűnik: minden nagyon szép és minden nagyon jó. De lecsorog-e a jólét?
– Természetesen! A monetáris, költségvetési, azon belül is az adópolitikai intézkedések következtében az egész magyar társadalom jól jár. A családvédelmi rendelkezések mellett a hazai gazdaságpolitika az idén szintén jelentős béremelést generál. Nagyot nőtt a minimálbér, valamint a garantált bérminimum. Az előbbi 2019-től bruttó 149 ezer forintra emelkedett, s ez az összeg szerintem 2020-ra bruttó 170-180 ezerre is ugorhat. Mindkét tétel növelése következtében pedig a bérminimumtól és a garantált bérektől eltérő jövedelmek is láncreakciószerűen növekednek majd. Vagyis a gazdasági gyarapodás jótékony hatásai eljutnak a vállalatokhoz és a családokhoz.
– Hogyan definiálná a jó gazdaságpolitikát?
– Ez nagyon egyszerű dolog: az a jó gazdaságpolitika, amely nemcsak az ország makrogazdasági viszonyait tünteti fel kedvezőbb színben, hanem a munkaerőpiac, a vállalkozások, a családok is érzékelik a bővülés jótékony hatásait. Egyébként a magyar gazdaságpolitika 2010 óta ilyen. Összefoglalva: emelkednek a bérek, a jövedelmek, s folyamatosan csökkennek az adók.
– Mi a különbség a mostani kormány, valamint a korábbi kabinetek gazdaságpolitikája között?
– A polgári kormány immár 2010 óta azon dolgozik, hogy a munkavállalók jobb helyzetbe kerüljenek. Konkrétan is lehet érzékeltetni az eltérést: az MSZP–SZDSZ-kabinetek nyolc éve alatt mindössze húszezer forinttal nőtt a minimálbér, de 2010-től folyamatos az emelés. A kormány célja, hogy a nyugat-európai bérekhez történő felzárkózás töretlen legyen.
NÉVJEGY
56 éves.
Közgazdász, egyetemi tanár. Kutatási területe a jövőkutatás, a bankszabályozás és a pénzügytan.
1990-ben kezdte pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban elemző közgazdászként, majd kereskedelmi bankoknál dolgozott. Később a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának egyetemi tanára, a Közpénzügyi és Államháztartási Intézet vezetője lett, majd a Közpénzügyi Kutatóintézetet irányította.
1998 és 2002 között országgyűlési képviselő.
