– Az eddigi 2019-es makroszámok alapján továbbra is száguldó tempó jellemzi a magyar gazdaságot; a Raiffeisen Bank a tavalyi produkcióhoz képest mégis több mint egyszázalékos lassulással számol. Miért?
– Rögzítsük először azt, hogy olyan kiváló teljesítményt ért el tavaly a hazai gazdaság, amelyre az elmúlt három évtizedben nem nagyon akadt példa. Ezzel együtt valószínűleg Magyarország 2018-ban elérte a jelenlegi gazdasági ciklus csúcsát. Igaz, hogy a már megjelent idei makroadatok impozánsak – elsősorban az építőiparra és a külkereskedelemre gondolok –, ám a következő negyedévekben fokozatosan lassulhat a növekedés. Mi azzal számolunk, hogy három és négy százalék között lesz az éves bővülés, ami ugyancsak szép teljesítmény lesz. A mi „célszámunk” 3,7 százalék, ezt éppen most korrigáltuk 3,4-ről – láthatóan fölfelé. Ugyanakkor a külső környezet egyre kevésbé lesz támogató a hazai növekedés számára. Miközben kétségtelen, hogy az állam például a családvédelmi akcióterv keretén belül serkenteni kívánja a bővülést, ennek hatása a korábbiaknál már kevésbé lesz képes élénkíteni a GDP gyarapodását.
– Akkor mik lesznek a hajtóerők?
– Mi úgy látjuk, hogy a háztartások fogyasztása, vagyis a belső kereslet lesz egyre inkább meghatározó. De idetartozik még a beruházások bővülése is. Azonkívül tovább növekedhetnek a bérek: tízszázalékos lehet a növekedés üteme. S a munkaerőpiacot továbbra is az jellemzi, mint tavaly: a munkaerőhiány. A munkanélküliségi ráta immáron több mint egy éve tartósan négy százalék alatt mozog, ami ugyancsak ritka jelenség volt az elmúlt évtizedekben. Közben folytatódik a banki hitelezés dinamikus bővülése is: összességében kilencszázalékos hitelállomány-növekedést várunk a lakossági és tizenkét százalékosat a vállalati piacon.
– Sokan még most is panaszkodnak az alacsony magyar fizetésekre. Tényleg olyan „csehül” állunk?
– Tényszerűen erről annyit lehet mondani, hogy a munkabérek növekedési üteme kevéssé mérséklődött a 2017-eshez képest. A KSH jelentése alapján 329 900 forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon tavaly, ami több mint tíz százalékkal nagyobb az azt megelőző esztendőhöz képest. Ennél talán még érdekesebb az, hogy ha a kétéves időhorizontot nézzük, huszonöt százalékos volt a bérdinamika, négyesztendős távlatban pedig mintegy negyvenszázalékos. Igaz, van hová felzárkóznunk.
– Szigorúan idetartozik az emelkedő inflációs szint témaköre is. A benzinkutakon és a hipermarketekben mintha nagyobb drágulást tapasztalnánk, mint amit a statisztika közöl. Vagy nem így érzi?
– Szó se róla, más az ember benyomása, mint a statisztika. De tényszerűen: az infláció már a múlt esztendőben jelentősen megemelkedett a korábbi évekhez képest: 2018. áprilistól októberig nagyot ugrott a drágulás üteme. Például az ősz közepére a pénzromlás közelített a négy százalékhoz, ám az év végére visszaesett három százalék alá. Alapvetően az üzemanyagárak változása mozgatta a folyamatot. Közben a háztartási energia ára régóta stagnál, a tartós fogyasztási cikkek esetében pedig inkább az árcsökkenés trendje bontakozott ki. Bár a teljes inflációs kosár mozgása most hektikusnak tűnik, a különböző maginflációs mutatók egyértelműen jelzik az emelkedő trendet. Az átlagos inflációs szint az idén várakozásaink szerint éves átlagban eléri a 3,2 százalékot, év végére pedig a 3,3-at. Ugyanakkor nem számítunk további szigorra a monetáris politika oldaláról.
– Folyamatosan veszít értékéből a forint: ez nem okozhat gondot, akár inflációs vonalon is?
– Nem így látom: az elmúlt négy esztendő leforgása alatt inkább stabilizálódott a forint árfolyama, noha tavaly a 310–315-ös sávból kijött a hazai fizetőeszköz. Ennek hátterében pedig az állt, hogy idegesek lettek a pénzpiacok, s a befektetők igyekeztek megszabadulni a feltörekvő piaci devizáktól, így a forinttól is. Velünk együtt mások szintén gyengülnek. Most arra lehet berendezkedni, hogy 2019-ben a 320-as szint lesz a jellemző az euróhoz mérten. Úgy tűnik, ez most az új egyensúlyi árfolyam.
– Devizapiaci szakértők azt vallják, hogy a 330-as, 340-es euró már veszélyes lehet. Mit mond a Raiffeisen Bank?
– Nézze, ez több tényezőtől is függ. Az említett sávok pedig tavalyi vélekedések. Ha már a „veszélynél” tartunk, a mostani kalkulációk szerint inkább a 350-es vagy még gyengébb szintnél érnénk el a rizikófaktort. Ettől azonban nagyon távol vagyunk.
– A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara friss felmérése alapján a német és az osztrák hátterű cégek 61 százaléka támogatja a közös pénz bevezetését. Ez eddig a „legerősebb” érték. Nem lenne itt az ideje meghonosítani a közös uniós devizát?
– A külkereskedő vállalkozások számára a „magyar euró” jól jönne, hiszen leginkább ezek a cégek profitálhatnának abból, hogy megszűnne az átváltási költség, valamint eltűnne az árfolyamkockázat. S az árak könnyű összehasonlíthatósága ösztönzi a határon átnyúló kereskedelmet és befektetést. Ugyanakkor hátrányai is vannak az uniós pénznek: gyakorlatilag megszűnne az önálló monetáris politika és a forint jelenlegi, piaci körülményekhez igazítható rugalmas árfolyamrendszere. Mérlegelni kell, hogy mi a jó most a magyar gazdaságnak. Egyelőre sem a kormány, sem pedig a Magyar Nemzeti Bank nem sieti el annak az euró bevezetését.
– Mind a jegybank, mind a kormány úgy tartja, reál-kon-ver-gencia, vagyis felzárkózás is kell az euróhoz: nehogy úgy járjunk, mint a déli tagállamok!
– A közös fizetőeszköz bevezetése politikai kérdés is. Egyébként nem árt a reálkonvergencia. Az euró erős pénz, gazdasági fejlettség is kell hozzá. Meg kell azt is vizsgálni, hogy azok az országok, amelyek a környékünkön bevezették, mit nyertek vele, vagy mit veszítettek. Míg Szlovákiának például bejött az euró, Szlovéniának aligha.
– Vissza a növekedési számokhoz! Mit jósolnak pár éves kitekintésben?
– A külső gazdasági környezet további romlása várható: 2020–21 során – a globális gazdasági ciklus lefelé tartó ágában – Magyarország már csak két-három százalék körüli mértékű bővülést tud produkálni. Fontos piacaink – elsősorban az eurózóna vezető országaira gondolok – gazdasági teljesítménye nagyobb mértékben romlott, mint az korábban megjósolható volt. Egy-két uniós tagállam esetében recesszió is bekövetkezhet. Az Egyesült Államokban pedig alábbhagyott az adócsökkentések által fűtött gazdasági bővülés lendülete. Ezeket a negatívumokat a belső kereslet tudja valamelyest ellensúlyozni.
– És a kamatfronton mi várható?
– Mi azzal kalkulálunk, hogy az euró-zó-ná-ban az idén és 2020-ban változatlan lesz a kamatkörnyezet. A kamatemelési várakozások ugyanis jelentősen csökkentek. Az optimistább forgatókönyvek szerint nem 2019 harmadik, hanem csak az utolsó negyedévében emel először kamatot az Európai Központ Bank, de a pesszimista várakozások alapján erre inkább csak 2020 első felében kerülhet sor. És ez áll az USA-ra is: a stabilan a jegybanki célnál lévő infláció teret enged az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek arra, hogy kivárjon.
– Egyre többen „kiáltanak” válságért. Tudunk majd előzni a kanyarban, vagy bedőlünk, mint 2008–09-ben?
– Nem lesz válság! Nincsenek erre egyértelműen utaló jelek. Az említett világgazdasági lassulás persze bekövetkezhet, és mi is romló környezetre készülünk, de olyan krízisre, mint ami 2008-ban „beütött”, nem kell felkészülni.
névjegy
Közgazdász.
1996–1997 között a Kopint-Datorg Rt. elemző-közgazdásza.
1997-ben pár hónapig a Raiffeisen Unicbank Zrt. makrogazdasági kockázatelemzője.
1997–2004 között a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Zrt. vezető elemzője.
2004-től a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője.
2007–2012 között az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának óraadója.
2018-tól az ELTE TáTK Nemzetközi és Európai Tanulmányok Tanszék kurzusvezetője nemzetközi gazdasági kapcsolatok és pénzügyek szakon.
Rendszeresen publikál a magyar gazdasági sajtóban aktuális gazdaságpolitikai témákról.
