Elsőre nem is tudtam, melyik országról lehet szó, majd csodálkozva láttam, hogy Magyarországot festette le így Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. Saját emlékeim alapján egészen másképp írnám le az időszak gazdasági helyzetét. Az emlékek azonban megfakulhatnak, így inkább nézzük a tényeket!
Annak az állításnak a cáfolatára, hogy a 2010 előtti kormány már egy „rendbe rakott” költségvetést és gazdaságot adott át, elég megnézni az éven belüli folyamatokat mutató negyedéves adatokat. A büdzsé hiánya 2010 első negyedében, tehát a kormányváltás előtti három hónapban a GDP öt százalékát tette ki, a gazdaság teljesítménye pedig a 2009-es 6,6 százalékos visszaesés után tovább csökkent 0,4 százalékkal. A második negyedben, amelyre még szintén rányomta a bélyegét a korábbi gazdaságpolitika, hét százalék közelébe nőtt a deficit. Bővülő gazdaságról, kiegyensúlyozott költségvetésről aligha beszélhettünk. Valójában a hivatalba lépő kormány feladata volt, hogy az Európai Unió egyik legrosszabb helyzetbe került gazdaságát egy gyökeresen más gazdaságpolitikával egyensúlyba hozza és növekedési pályára állítsa.
Az új gazdaságpolitika alapját az a felismerés adta, hogy a foglalkoztatás bővülése nélkül nem lehet egyszerre elérni a gazdasági gyarapodást és a költségvetési balanszt. 2010-ben a népesség arányában Magyarországon dolgoztak a legkevesebben az egész EU-ban. Természetes, hogy így nem lehet egyensúlyt teremteni. Az új kabinet fő célja tehát a foglalkoztatás ösztönzése volt, mégpedig átfogó adó- és strukturális reformok által. Az alacsony, egykulcsos jövedelemadó bevezetése után már megéri dolgozni és vállalkozni, míg a korábbi progresszív adórendszer „büntette” a többletmunkát. A rendszerváltás idején elveszített munkahelyeket pedig korábban meg sem próbálták újra megteremteni, hanem segélyekkel, szociális támogatásokkal biztosítottak alacsony életszínvonalat az érintetteknek, az előrelépés lehetősége nélkül. Az új kormány célja az volt, hogy mindenki dolgozhasson, aki képes rá, s olyan környezet alakuljon ki, amely ösztönöz is erre.
És mit mutatnak a tények az Oszkó Péter által említett 2012. évi visszaesést illetően? Elsősorban azt, hogy ez az egész uniót jellemző átmeneti hullámvölgy volt, amely alól mint kis, nyitott gazdaság, Magyarország sem vonhatta ki magát. Ekkoriban az eurózóna mediterrán perifériáján több ország államadóssága bizonyult fenntarthatatlannak, ami beláthatatlan következményekkel fenyegetett, és az EU tagállamainak közel felében recesszió alakult ki. Oszkó Péter állításával szemben ezalól a régió több országa sem volt kivétel: visszaesés történt Csehországban, Szlovéniában és Horvátországban egyaránt. Hazánk helyzete különösen kedvezőtlen volt amiatt, hogy a 2002 és 2010 között felhalmozott nagy államadósság következtében a költségvetési politikának nem állt rendelkezésére több mozgástér, hogy ellensúlyozhassa a negatív hatásokat.
A 2010 utáni gazdaságpolitika sikerét mutatja, hogy az európai adósságválság hullámainak elülte után, 2013-tól kezdve Magyarország érte el az egyik legnagyobb növekedést az unióban. A hazai gazdaságot a rendszerváltás óta nem jellemezte ilyen hosszú bővülési periódus a büdzsé egyensúlyának a fenntartása mellett! A költségvetési fordulat nemzetközi elismeréseként 2013-ban kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, s azóta is két százalék körül tartjuk a hiányt és csökkenő pályán az államadósságot. Mindehhez az eredeti célkitűzésnek megfelelően hozzájárult a foglalkoztatás növekedése: 2018-ban 750 ezerrel többen dolgoznak, mint két kormányzati ciklussal korábban.
A reformok és az eredmények szoros kapcsolata egyértelműen mutatja, hogy a 2010–13 közötti átalakítások gyümölcsei fokozatosan értek be, és lehetőséget adtak 2014-től további adócsökkentésekre. Ennek egyik szembetűnő példája a költségvetés adóbevételeinek alakulása; 2014 és 2016 között úgy növekedtek számottevően, hogy közben adóemelésre nem került sor. Ez mind a munkát terhelő adók korábbi mérséklésének és az abból fakadó gazdasági élénkülésnek, mind pedig a fehéredésnek az eredménye.
Egy területen mégis kell említeni irányváltást, a monetáris politikában: 2012 augusztusától kezdődően, de leginkább 2013-tól. Az alapkamat hétről 0,9 százalékra csökkentésével a jegybank megelőzte a deflációs veszélyt, és kedvező gazdasági környezetet teremtett a válság utáni bővüléshez. Emellett az MNB nem hagyományos monetáris politikai eszközöket vezetett be, amelyek az alapkamat mérséklésével együtt a növekedési fordulatot támogatták. Ezek közül az első és legfontosabb a hazai kis-közepes vállalkozásokat segítő Növekedési Hitelprogram volt, amely az elmúlt években a vállalati hitelezést is emelkedő pályára állította.
Amellett, hogy a monetáris politikai fordulathoz elengedhetetlen volt a költségvetés konszolidációja, a jegybanki programok is pozitívan hatottak vissza a büdzsére. Ebből a szempontból kiemelkedő fontosságúak az MNB kamatcsökkentési ciklusai, valamint az Önfinanszírozási program, amelyek az állampapírhozamok mérséklésén keresztül segítették a költségvetés kamatkiadásainak a csökkenését. Ennek köszönhetően a büdzsé kamatkiadásai a GDP 4,3 százalékáról 2,5 közelébe zsugorodtak, ami 2013 és 2017 között már 1600 milliárd forint megtakarítást jelentett, forrást biztosítva versenyképességi intézkedések megtételéhez, a gazdasági gyarapodás támogatásához.
Ezen tényezők együttesen alapozták meg a növekedési fordulatot, amelynek köszönhetően az idén várhatóan négy százalék feletti ütemben bővül a magyar gazdaság. Hazánk tehát nemcsak hogy fenntartható növekedési pályára állt, de a visegrádi régió országaival együtt mára Európa növekedési motorját is jelenti.
Borítófotó: Getty Images
