KOMPENZÁCIÓ
A kormány vezetői már régóta felismerték azt a kihívást, amely a GNI és a GDP egyre erősödő külföldi befektetési tőkevonzó képességünk (foreign direct investment – FDI) által okozott különbségéből adódik. Nevezetesen: a hazánkba betelepülő s ezzel az uniós piacokra szóló belépőt is megszerző külföldi közepes és nagyvállalatok (örvendetes tény, hogy egyre több van belőlük – 96 új befektető 3,5 milliárd euró értékben 17 ezer munkahelyet hozott létre 2018-ban) az általuk megtermelt profitot az esetek többségében hazautalják, ezáltal csökkentik a magyar gazdaság potenciális teljesítőképességét, mivel a termelő tőke nyereségét kivonják az országból. Mielőtt valaki pálcát törne fölöttük, sietve szeretném megjegyezni, hogy ez egyáltalán nem ördögtől való. Sokan így tesznek a piacokon, kivéve, ha új külföldi befektetésen vagy bővítésen törik a fejüket. Ezt az országból kiutalt profitmennyiséget kompenzálhatja a magyar cégek külföldi terjeszkedéséből és eredményes értékesítéséből adódó profitmennyiség hazánkba utalása. Na pont ez az, ami még hiányzik vagy éppen kevés példa van rá, ezért a kormány ösztönözni akarja.
MIÉRT ÉPPEN MOST?
Nem véletlenül írtam, hogy régóta foglalkozik a kormány a megoldás keresésével. Eddig azonban nagyobb kihívásokkal kellett szembenéznünk. Éveken keresztül volt első számú kérdés az egymillió új munkahely megteremtése, a munkanélküliség leküzdése, az államadósság külföldi kitettségének a csökkentése (forintosítása), a stabil GDP-növekedés alapjainak a megteremtése. Ma már szinte természetesnek tartjuk, hogy bővül a gazdaság, aki akar, tud dolgozni, ezáltal megélhetést biztosítani a családjának. A hosszú évek konjunktúrájának köszönhetően a magyar piaci szereplők jelentős része készen áll arra, hogy gyarapodjon, kipróbálja magát külföldön is. Egy gazdaság erejének jó fokmérője, hogy a vállalkozások hány százaléka képes exportálni a termékeit. A KSH és a KaVOSZ adatai szerint hazánkban mintegy hétszázezer vállalkozás működik. Ha ebből levonjuk a mikro- és a nano- (egy-két fős) vállalkozásokat, akkor marad mintegy négyszázezer. Ehhez képest van 41 ezer exportáló cég. Így az arányszám tíz százalék körülire jön ki, ami nem is rossz. De ha csak azokat az exportáló cégeket nézzük, amelyeknek az összárbevételén belül legalább tízszázalékos súlyt tesz ki a kivitel, akkor 12 200 vállalatot kapunk, ami nagy előrelépés az elmúlt évekhez képest.
NÉGY STÁCIÓ
Egy az exportpiacokra igyekvő vállalkozás fejlődési pályája jól leírható a következő állomásokkal: megerősödés a magyar piacon; termékek és szolgáltatások kivitele a Kárpát-medence országaiba; export a távolabbi piacokra (pl. keleti nyitás); tőkeexport, azaz befektetés, beruházás az adott vállalkozás legerősebb exportpiacára, bázisteremtés külföldön. Bár van ilyenre is példa, azt nem várhatjuk a vállalkozóktól, hogy a fejlődési állomásokat átugorva érjék el az utolsó pontot. Termelőüzem építésébe fogni a határokon túl, helyismeret és alaposan kiépített kapcsolatrendszer nélkül, igen kockázatos vállalkozás. Ezért a kormány és a kamara jól átgondolt módon már most is támogatja az erősödő magyar vállalkozásokat (lásd a Külgazdasági és Külügyminisztérium intézményeinek a szolgáltatásait, a kamarák törekvéseit), hogy menjenek végig a fejlődés útján, amely elvezeti őket a külföldön megtermelt profit hazautalásáig, ami a meghirdetett program legfontosabb célja.
MIT KELL TENNÜNK A CÉL ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN?
- Mérjük fel pontosan azon vállalkozások körét, amelyek elérték a fejlődésnek azt a fokát, hogy képessé váljanak külföldi tőkebefektetésre. Nézzük meg, mely exportpiacok jöhetnek szóba elsődlegesen (különösen a Kárpát-medencében).
- Készüljön el a kormány kifektetési stratégiája, amelyen már dolgozik az MNB.
- Korbácsoljuk fel a potenciális cégek üzleti várakozásait a kormány kifektetési stratégiájának a segítségével.
- A magyar kormányzati szereplők külföldi intézményi és személyes kapcsolatrendszereit kihasználva alakítsunk ki közös, operatív stratégiát a kiszemelt magyar társaságokkal. Ennek segítségével mindvégig támogassuk őket a tőkeexport megvalósulásában és a termelőüzemek profitábilis működtetésében (hand in hand policy).
- A magyar bankrendszer és tőkepiac biztosítson hatékony és versenyképes pénzügyi eszközöket a tőkeexport megvalósításához. És itt nemcsak a hiteltermékekre gondolok, hanem egy komplexebb eszközrendszerre.
- Érjük el, hogy minél több magyar cég el akarjon jutni a tőkeexportig, amely irányulhat a Kárpát-medence országaiba, de távoli államokba is. Ennek érdekében tekintsük át s fejlesszük a meglévő ösztönzőket és intézményrendszerünket, amelyek arra hivatottak, hogy támogassák és képezzék a magyar vállalkozásokat az exportképesség megszerzésében.
- Tudom jól, hogy a legnehezebb mindig az első nagy lépés megtétele. Hiszen a külföldi kapcsolatépítéshez kell a nyelvtudás, a helyi piacok ismerete, az ottani gondolkodás elsajátítása, a szabályozói rendszer megismerése, a partnerek gondos kiválasztása és a külhoni kormányzati intézmények támogatása is. De legfőképp az akarat szükséges, amelyet gyakran a jól működő hazai vállalkozások nyújtotta kényelem és a tulajdonosi generációváltás nehézsége gátol. Persze nehézségek mindig is lesznek. A lényeg, hogy túl akarjunk jutni rajtuk. Hiszen vannak már előttünk jó példák, amelyeket érdemes követni. Gondoljunk csak az OTP, a Mol, a Wizz Air, az Innomed, a Jász-Plasztik és a Master Good külföldi sikereire.
