Nem is akárhogy adták a világ tudtára a magukat eretnekeknek nevező egyetemi professzorok és diákok, hogy itt az idő újragondolni a több mint harminc éve egyeduralkodónak számító neoklasszikus közgazdaságtant. A politikai döntéshozás, az oktatás, a szaktanácsadás terén jelenleg a leggyakrabban alkalmazott elmélet szerintük lehetőségeihez képest sokkal kevésbé segíti a világ jobbá tételét. Ezért a neves London School of Economics ajtajára szegezték ki 33 tételüket a reformáció tavalyi 500. évfordulója idején, így utalva a párhuzamra a katolikus egyház „egyetlen üdvözítő utat” hirdető szellemi monopóliumának végét jelző, Luther Márton által elindított vallási reformációra. A Magyar Közgazdasági Társaság a közelmúltban rendezett nemzetközi konferenciát a témáról, amelyre meghívtak a véleményüket a fenti „lutheri módon” kinyilatkoztató egyetemi tanárokat is.
A tételsor egyik fő megállapítása, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan művelői túlságosan leegyszerűsítik a gazdasági folyamatokat, és sok szempontot – például a társadalmi jólétet, a jövedelmi különbségek növekedését vagy az életminőséget – nem vesznek figyelembe. A közgazdaságtan ugyanis nem értékmentes, mivel a gazdasági célok elválaszthatatlanok a politikától. A szakpolitikák és -intézmények pedig fontos szerepet játszanak ezeknek a céloknak az elérésében. Nem csupán egyenlő feltételeket teremtenek minden szereplőnek, hanem igenis valamely irányba billentik a gazdaság folyamatait.
Sokszor hozzák fel a neoklasszikus közgazdaságtannal szemben, hogy művelői nem voltak képesek előre jelezni a 2008-ban indult globális válságot, így felkészületlenül érte a világot a hitelezésiből pénzügyi-gazdasági krízissé terebélyesedő probléma. De nem csak a válság előrejelzésében, a kezelésében sem tudtak járható utat mutatni, egyre csak „külső sokkokra” hivatkoztak. A görög krízis és neoklasszikus alapú kezelésének egyik tanulsága, hogy nem lehet az emberi viselkedést matematikai modelleken keresztül előrevetíteni. Látványos kudarchoz vezetett ugyanis a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank és az EU mentőprogramja, amelyet Görögország számára dolgoztak ki. A modellszámítások zöme nem jött be, sőt az idővel javított számok sem teljesültek, hiszen az emberek különbözők, ráadásul nem csupán racionális alapon döntenek; sokan piaci hangulat, pletykák, különféle megfontolásból adott tanácsok mentén választanak a lehetőségek között.
A növekedés legalább annyira politikai, mint gazdasági kérdés. Egyúttal azt is tisztázni kell, minek a növekedéséről beszélünk, miért, kinek az érdekében történjen, mennyi ideig tartson, s arra sem árt tudni a választ, hogy mikor elég a bővülésből. Azaz nem mindegy, milyen áron emelhető tovább a GDP-szint. A közgazdaságtannak törődnie kell az emberek életkörülményeivel, iskolázottságával, szellemi jóllétével, így nem elegendő az egy főre eső bruttó összterméket fő mérőszámként kezelni.
Borítófotó: Módosított Dolláros bankjegy előtt Athénban. Aléxisz ciprasz görög miniszterelnök felszólította a hitelezőket, hogy mutassanak „realizmust”
