Immár 31,5 tonnányi arannyal rendelkezik hazánk. Ez ugyan még csak a fele az 1990-es 62 tonnás készletnek, de hatalmas előrelépés a korábbi, valamivel több mint három tonnához képest. Tulajdonképpen az arany gazdasági értéke abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt magában, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzre váltható, sőt kölcsön felvételekor hitelfedezetként is szolgálhat. Éppen ezért állítják a közgazdászok, hogy ez a nemesfém olyan befektetési eszköz, amely mentőöv a legdurvább összeomláskor is. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a múlt héten jelentette be, hogy Magyarország a tízszeresére növelte aranytartalékát.
Érzékeltetésül, hogy a korábbi háromtonnás készlet mennyire volt „kevés”: a Nemzetközi Valutaalapnak a témában készült felmérése alapján a 82. helyen álltunk a száz országot tömörítő ranglistán, utánunk jórészt már csak kisebb, fejlődő országok következtek. A kelet-közép-európai térségben a legtöbb arannyal a román és a lengyel jegybank rendelkezik, országonként több mint száztonnányi készlettel, a középmezőnyben pedig Szlovákia és Bulgária áll 35-40 tonnával. De a szóban forgó háromtonnás tartalékunk még a cseh, a szerb, a lett és a litván mennyiséghez képest is eltörpült. Az IMF-összeállítás szerint jóformán csak a legszegényebb afrikai országoknak volt kevesebb aranyuk, mint hazánknak. A Magyar Nemzeti Bank a kilencvenes évek elején váltotta pénzre tartaléka zömét: a fent említett addigi 62 tonnás készlet túlnyomó részét értékesítette.
Vagyis a minimális szintre történő csökkentés Surányi György jegybankelnöksége alatt következett be, ekkor főleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott sárga fémért. Az MNB a lépést az akkori nemzetközi folyamatokkal magyarázta, arra hivatkozván: az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé. A 62 tonna értékesített mennyiség akkori és mostani ára között hozzávetőleg háromszoros a különbség. Az értékes készlet eladása nemcsak az árfolyam-különbözet miatt, hanem azért is hibás döntésnek számít, mert az egyes országok a stabilitás és az értékálló biztonság miatt döntenek az aranybefektetések mellett.
Idetartozik, hogy a második világháború után a Bretton Woods-i egyezmény alapján a dollár lett a globális fizetőeszköz, amelynek értékét az aranyhoz fix árfolyamon rögzítették. A rendszer viszont borult: a vietnami háború túlköltekezése miatt a zöldhasú is megroppant, 1971 óta közvetlenül már nem váltható át a sárga fémre. Szakértők úgy tartják, hogy az euró „forgalma” apropóján is visszaszorulóban van az amerikai fizetőeszköz súlya, s nem kétséges, hogy az aranyfedezet lesz a jövő, de más nemesfémtartalékok – így például az ezüst – szerepe is egyre jobban felértékelődik.
Az Országgyűlésben utoljára 2013-ban volt napirenden a téma, amikor az MNB elnökét az akkor még jobbikos Volner János kérdezte arról: „Miként alakult hazánk aranytartaléka a rendszerváltás óta eltelt időszakban?” Matolcsy György válaszában arra emlékeztetett: 1989-ben a központi bank akkori vezetése azt a stratégiai döntést hozta, hogy az intézmény a készleteit a technikailag szükséges minimális szintre csökkenti. A nemzetközi aranypiacon történt értékesítések után, 1989 májusától 1992 októberéig az MNB tartaléka három tonnára csökkent. A készlet tényleges szintje gyakorlatilag ettől kezdve változatlan volt – egészen a múlt hétig.
