Óriási karácsonyi ajándék Brüsszelből – cikkeztek annak kapcsán, hogy a múlt év decemberében hatalmas összegű, 550 milliárd forint fejlesztési támogatást utalt hazánknak az Európai Bizottság. Viszonyításképp: ez az egész tavaly átutalt összeg több mint harmada, a bruttó hazai termék mintegy 1,3 százaléka. Azonban felmerül a kérdés, hogy tényleg ajándékról van-e szó, vagy inkább egyfajta kölcsönről, amelynek a nagy része „a nap végén” úgyis visszakerül a feladóhoz.
Az uniós fejlesztési pénzek gazdasági hatása leginkább a beruházások növekedésében érhető tetten, legyen szó például a feldolgozóiparban egy gépsor beszerzéséről, vagy akár egy új raktár építéséről. Fontos tudni, hogy Magyarország gazdasága nyitott, exportorientált, jelentős külkereskedelmi többlettel, azonban számos terméket nem állítanak elő itthon, így importálni kell azokat. A statisztikai hivatal adatai alapján 2017-ben az összes hazánkba behozott áru háromnegyede valamelyik EU-tagállamból származott. Mivel Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere évek óta Németország, feltehetően az uniós támogatású projektekhez is innen szerezhették be a legnagyobb arányban a szükséges gépeket, eszközöket a nyertes pályázók. Hazánkban tavaly több mint 1500 milliárd forintot fizettek ki az egyes operatív programok projektjeire. Az ezek kapcsán megvalósuló beruházások importigénye is jelentős összegű, 794,7 milliárd forint volt a Századvég Gazdaságkutató Zrt. friss tanulmánya szerint. Az, hogy a Magyarországra és a régiós gazdaságokba beáramló közösségi források egy része visszaáramlik az EU fejlettebb tagállamaiba, s nem itthon hasznosul, nem újdonság. Az unió költségvetési biztosa, Günther Oettinger ezt úgy foglalta össze korábban, hogy Németország gazdasági szempontból nem nettó befizető, hanem nettó kedvezményezett. Idevág a lengyel gazdasági minisztérium tanulmánya, amelyben a visegrádi négyek országaiban megvalósult kohéziós támogatásoknak a nettó befizető tagokra gyakorolt kedvező hatását mérte fel, a 2007–13-as ciklust vizsgálva. Ebben megállapították, hogy a dotációk felpörgetik a régi EU-tagállamok exportját, valamint ezen országok azon vállalatai, amelyek közreműködnek a V4-ek kohéziós politikájában, s befektetnek a régiós államokban, közvetlenül is részesülnek a szubvenciókból. Elsősorban ezeknek a tényezőknek köszönhetően minden befektetett euróból 80 cent visszaáramlik a „tizenötök” gazdaságaiba a 2016-os tanulmány szerint.
Magyarország egyébként a 2014–20-as fejlesztési időszakban rendelkezésre álló kilencezer milliárd forintos keret csaknem harmadát már lehívta, és ezzel túlteljesíti a tagországok 27 százalékos átlagát – számolt be az eredményekről a közelmúltban Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. Úgy vélte, a kormány fejlesztéspolitikájának a sikerességét mutatja az is, hogy már kiírták a pályázatokat a 2014–20-as időszakban rendelkezésre álló teljes összeg 110 százalékára. Ennek 107 százalékáról már döntés is született, és 65 százalékát, azaz mintegy kétharmadát pedig már kifizették, azaz a magyar állam megelőlegezte ezt a pénzt a projekt megvalósítójának.
Van egy érdekes eleme a tavalyi brüsszeli folyósításnak. Ha az egész évet nézzük, 1400 milliárd forintot utalt az Európai Bizottság a magyar államnak, ez a teljes ciklusra járó mintegy kilencezer milliárdnak csaknem a hetede. Úgy tűnhet tehát, hogy egyenletesen oszlik el a hét esztendő alatt a források utalása, azonban ez nem így van – a 2018-ban beérkezett pénz több mint ötöde, nagyjából 320 milliárd forint még az előző fejlesztési ciklushoz kapcsolódik. A jó pár éves késés oka, hogy meg kellett oldani a kormány és Brüsszel között felmerült egyes vitás kérdéseket. Ezzel az utalással sikerült csak az uniónak – majdnem – teljesen kifizetnie a Magyarországnak az előző támogatási periódusra járó összeget. Ezért is jogos a kormány mostani dotációs szakaszban alkalmazott stratégiája, hogy a forrásvesztés elkerülése és a beruházások minél előbbi végrehajtása érdekében megelőlegezi a nyerteseknek a nekik már megítélt összeget, nem várja meg, amíg az a bonyolult brüsszeli bürokratikus útvesztőkön átjutva megérkezik a kedvezményezetthez. A támogatás megelőlegezése tulajdonképpen előfinanszírozás, amely összeg majd az EU-s források folyósításával kerül vissza a büdzsébe, igaz, ezzel bevállalva egy – ideiglenesen – nagyobb költségvetési hiányt. Tavaly azonban a decemberi utalásnak köszönhetően helyrebillent az éves mérleg.
Jó hír a jövőre nézve, hogy mivel hazánk a 2020-ig tartó hétéves ciklus hajrájában van, és „csak” mintegy harmada érkezett meg az uniós fejlesztési pénzeknek, valóságos pénzeső, várhatóan évi több ezer milliárd forint is érkezhet Brüsszelből a következő pár esztendőben. Ez a tervezhető forrás jelentős mozgásteret biztosít a kormánynak erre az időszakra, s az adóssághelyzet javítására használhatja fel. Ebben a külső környezet is támogatja, ideértve a még mindig alacsony kamatszintet és a kordában tartott inflációt – miközben nő a fogyasztás, egyebek mellett a reálbérek folyamatos emelkedésének köszönhetően.
HATÁSFOK: TÖBB MINT EGY SZÁZALÉK
A Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek a 2014–20-as uniós költségvetési ciklus magyar gazdaságra gyakorolt hatását kutató tanulmánya szerint 2018-ban 1563,4 milliárd forintot fizettek ki az egyes operatív programokban megvalósuló projektekre. Ennek nyomán – a 2016-ról és 2017-ről átnyúló fejlesztésekkel együtt – közvetlenül 345,2 milliárdos bruttó hozzáadott érték jött létre a gazdaságban, amelynek importigénye is jelentős volt, 794,7 milliárd forint. A tovagyűrűző hatásokat is tekintve a hét vizsgált program összesen további 213,5 milliárd forint hozzáadott érték létrejöttét eredményezte. Tehát az EU-s források a közvetlen és a közvetett hatásokat is figyelembe véve összesen 558,7 milliárddal járultak hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, ez a Századvég által 2018-ra becsült bruttó hazai termék 1,35 százalékának megfelelő összeg.
