– Hogyan lesz valakiből műgyűjtő?
– Sokan kezdik a befektetési oldalról: egy kisebb értékű tételnek számító grafikával vagy akár plakáttal indítanak, ez aztán „átcsap” szenvedélybe, s beleszeretnek a művekbe, egyre céltudatosabban bővítik a gyűjteményüket. Magyarországon sem ritka, hogy egy-egy kollekció értéke akár a több százmillió forintot is eléri. Azonban ezt a piacot csak úgy lehet megismerni és megszeretni, ha valaki időt szán rá: veszi a fáradságot, hogy megismerkedjen, beszélgessen a szereplőkkel, a művészekkel, a galériásokkal, a kurátorokkal. Innen jön ugyanis az információ, ebből áll össze a kép.
– Hol kezdje az ismerkedést az, aki még csak most kacsingat a művészetek felé?
– Az aukciók adják magukat mint találkozási pontok, de ezeken kívül is egymással versengve rendeznek érdekesebbnél érdekesebb tárlatokat a galériák is. Kiváló kiindulási pont lehet többek között egy kiállításmegnyitó, ahol a művészek szintén ott lehetnek a kurátor, illetve a galerista mellett. A folyamatot egy tanácsadó is segítheti, mert be tudja mutatni a potenciális vevőt a piac szereplőinek. De itt szintén az érdeklődőnek kell képbe kerülnie ahhoz, hogy értékelni tudja a több százezer vagy millió forintos alkotást, amelyet megvett.
– Mennyit kell rászánni a belépésre a gyűjtők „klubjába”?
– A gyűjtővé válás általában organikus folyamat. Sokszor először metszeteket, grafikákat, plakátokat, könyveket vesznek, amelyek ára pár tízezer forintnál kezdődik, és ezeket később követhetik a komolyabb értékű műtárgyak. Általánosságban a fiatal kortárs művészek árai 150 ezertől 400-500 ezer forintig terjednek, a már befutottakéi 400 ezertől 1-1,5 millióig. A klasszikus kortárs művek ára nagyjából 1–20 millió forint.
– Milyen trendek gyűrűztek be az utóbbi években a műtárgyszektorba?
– Az online piac most nagyon beindult, a magyar galériák/aukciósházak is nyitottak „piactereket” az interneten. Ezeken többnyire az árverésen kívüli tételeket találhatjuk meg, akár több millió forintos alkotásokat vásárolnak itt. Vannak olyan weboldalak, amelyek online aukciókat is rendeznek, nemrég indult például a kelet-közép-európai piacra koncentráló Axioart Contemporary, amely havonta szervez ilyen árveréseket műtárgy és dizájn témában. Az online árusítás főleg a kortárs alkotások szegmensében működik könnyen, hiszen a régi műtárgyak esetén nehéz eldönteni az eredetiséget egy fotó alapján, míg előbbieknél a hamisítás kevésbé szokott gond lenni, könnyebb az autentifikáció. Ugyanakkor elkerülhetetlen a kortárs alkotások térnyerése, hiszen a régi művészetből egyre kisebb a kínálat.
– Ha már kortárs: mi kell ahhoz, hogy a nehezebben befogadhatónak tartott XX–XXI. századi művek is szóljanak az emberhez?
– Sokan már Picassónál elakadnak. Nem értik, honnan jön az a fajta redukció, amellyel a formákat, a színeket, a kompozíciót kezeli a művész. Fontos megérteni, mindennek mi a gyökere; ehhez bizony kell a háttértudás. A kortárs művészet esetében a szöveges interpretáció szintén lényeges. Egy absztrakt alkotás esztétikai, esetleg meditatív szempontú befogadhatósága mellett többnyire ott van egy olyan intellektuális téma, amelyet csak mögöttes tudással lehet megközelíteni.
– A gazdaság állapota erősen rányomja a bélyegét a műtárgy-kereskedelemre?
– Igen, a 2008-as válság után volt egy mélypont, ahonnan fokozatosan kapaszkodik vissza a piac. Tavaly már a 45 milliárd dollárt is meghaladta a globális forgalom, bár a tíz évvel ezelőtti, kiemelkedő leütési árakat még nem érte utol. A műtárgypiac, mint a luxusipar egyik ága, leképezi a gazdasági és politikai stabilitást is: ha biztonságban érzik magukat az emberek, szívesebben költenek műtárgyakra. A brexitnek és a menekültválságnak szintén erősen destabilizáló hatása volt, ami ebbe a szektorba is begyűrűzött. Az Egyesült Államok egyébként 2016-ban a globális piac 29 százalékát képviselte, s Nagy-Britannia megközelítette a 25 százalékot. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig Kína állt 18 százalékkal. Bár az elmúlt években csökkent a távol-keleti óriás részesedése, még mindig hatalmas potenciál rejlik az országban. A kínai piac régebben jobban pezsgett, itt komoly kortárs művészeket gyűjtő kör van. Azonban az igazán nagy nevű kínai alkotók nem is a hazájukban élnek és dolgoznak, hiszen az ottani politikai berendezkedés nem támogatja a szabad művészi kifejezést, a kortársakra jellemző kritikai szemlélet bemutatását.
– Hogyan fest a globális műtárgypiac 2017 végén?
– Az élen újból az Egyesült Államok van, Európa kicsit hátrébb szorult, főleg gazdasági okokból. A Perzsa (Arab)-öböl térsége nagyon aktív most a piacon, és elsősorban presztízsből vásárolnak. Erre jó példa, hogy novemberben egy szaúdi herceg vette meg a világ eddig legdrágábban értékesített festményét, Leonardo da Vinci Salvator Mundiját a Louvre Abu Dhabi számára.
Érdekes trend az is, hogy az auk-ciós-há-zak által generált értékesítéseket kezdik háttérbe szorítani az árverésen kívül, közvetlenül a kereskedőkkel köttetett eladások. Ennek egyik oka az lehet, hogy a vevők így több információhoz juthatnak a kiszemelt alkotásról, és az árazás is átláthatóbb számukra, mint az aukciók során. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy így nagyobb diszkréciót élvezhetnek a gyűjtők, mint egy-egy nagy nyilvánosság előtt zajló árverésen.
– És mi a helyzet a régióban?
– A térségbeli piacon egyértelműen az oroszok állnak az élen. A kelet-közép-európai blokk országai közül a csehek összehasonlíthatatlanul erősebbek ebben, mint mi, és a lengyeleknél is nagyon pörög ez a szegmens. Bizakodásra ad viszont okot, hogy a kortárs piacon óriási aukciós felfutás van most Magyarországon, december első két-három hetében négy árverés is volt.
– Mire érdemes odafigyelni a magyar piacon?
– Bár lehet, hogy sokan reménykednek abban, hogy majd felbukkan egy Picasso vagy egy olcsó Rippl-Rónai az Ecserin, azonban erre nagyon kevés az esély. A már megmérettetett, árukat jól tartó, a XX. század első felében készült alkotások mellett a kortárs, feltörekvő művészek képeit érdemes a reális vagy annál kicsit magasabb áron megvenni, ami aztán tartja az értékét, majd pár évtized után emelkedik is. Ebben benne van a piac komoly munkája: sok kiállítást kell rendezni, fontos a galériák, múzeumok, gyűjtők együttműködése, pezsgés kell ahhoz, hogy az árak mozogjanak, emelkedjenek. Magyarország ebből a szempontból hátrányban van; a második világháború után volt egy hosszú szünet, ami a mai napig érezteti a hatását. Számos jó művész életét, munkásságát még nem dolgozták fel, nem tártak fel összefüggéseket közöttük, ebben tehát némileg le vagyunk maradva a külfölddel szemben. Azonban jó hír, hogy ez a munka a rendszerváltás óta nagyon intenzíven folyik, az intézmények, galériák, művészettörténészek rengeteg energiát, sőt pénzt fektetnek e hiányok pótlásába.
Minden idők legdrágább aukción értékesített festményét egy szaúdi herceg vette meg ez év novemberében. A Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi, azaz Világmegváltó című alkotást a nemrég megnyitott Louvre Abu Dhabi részére vásárolta meg a herceg rekordnak számító összegért, több mint 450 millió dollárért, azaz csaknem 120 milliárd forintért. Pedig a diófa táblára olajjal festett, 66×45 centiméteres kép sokáig rejtőzködött a nyilvánosság elől, és a szakma egy része még most sincs arról meggyőződve, hogy valóban a reneszánsz mester alkotásáról van szó.
Az 1500 körül készített festményről annyit lehet biztosan tudni, hogy I. Károly angol király birtokában volt, erről az uralkodó 1649-ben történt kivégzése után készített királyi leltár árulkodik. Később eltűnt a nyilvánosság elől, majd úgy gondolták, hogy Leonardo egyik követője lehetett az alkotója, így 1958-ban a Sotheby’s aukciósház londoni árverésén mindössze 43 fontért kelt el.
A kép létezésére Da Vinci vázlatai, valamint a követői által készített másolatok utaltak, de a szakértők elpusztultnak hitték. Valódiságát csak 2011-ben ismerte el a szakma szélesebb körben, mivel ekkor fejeződött be a festmény több évig tartó, rendkívül alapos restaurálása. Kiderült, hogy az eredeti ecsetvonásokat eltakarták a több rétegben felvitt durva átfestések. Infravörös reflektográfiai eljárás segítségével a rétegek alól előtűntek Jézus áldásra emelt hüvelykujjának és stólájának korábbi változatai. A kompozíció, a kidolgozás mind a reneszánsz géniuszra utalt. A képen azóta számos javítást végeztek, de Krisztus keze, haja, illetve ruhájának jelentős része kifejezetten jó és közel az eredeti állapotában maradt ránk.
Borítófotó: A világmegváltó. A világ legdrágább festménye
