Papír van róla, hogy Kanadával bármekkora ostobaságot meg lehet etetni

Hírek
Hét éves procedúra után megkapta a politikai menedékjogot a kanadai hatóságoktól Mohácsi Viktória roma jogvédő-politikus, egykori európai parlamenti képviselő – írja a RomNet. Komoly üldöztetésnek lehetett kitéve a Medgyessy-kormány egykori miniszteri biztosa, ha ilyen gyorsan befogadták...  

A végül oltalomra lelt üldözött, Mohácsi Viktória a Medgyessy-kormány idején az oktatási tárca roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben 2004–2009 között az Európai Parlament (EP) képviselője volt. 2011-ben hagyta el az országot és kért menedéket a juharszirup földjén, amely mostanság az ostoba maskarákba bújó, viszketeg miniszterelnökéről talán még ismertebb.

Mohácsi azért “kényszerült” rá, hogy megtegye ezt a súlyos lépést, mert állítása szerint életveszélyes fenyegetéseket kapott, miután kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy lassan halad romagyilkosságok felderítése.

Komoly veszélynek lehetett kitéve, ha “mindössze” hét év, néhány elutasítás, na meg egy új, a végletekig infantilis ballib miniszterelnök kellett hozzá, hogy megkapja a menekültstátust. Pedig közben a romagyilkosságok bűnözői is rács mögé kerültek, életfogytiglant kaptak még 2016-ban.

Az 1900-as évek környékén terjedtek el egész Észak-Amerikában a vadnyugati utazócirkuszok. A cirkusz tagjai azzal házaltak, hogy valaha nagy pisztolyhősök voltak, ezzel szabadították meg jelentős pénzösszegektől a nagyérdeműt. Hogy jól menjen a bolt, gyártósoron találták ki saját magukról a legabszurdabb történeteket, amelyekben különböző tárgyak szerepeltek (medvekarom, vadásztőr, töltényhüvely stb.). Ezeket a tárgyakat aztán több százszor el lehetett adni, csak arra kellett odafigyelni, hogy mindig egy másik város, másik hiszékeny lakóját verjék át vele.

A kis kitekintő azért nagyon tanulságos, mert a jogvédő szakma nagyon hasonlóan működik. Nekik is kell mindig egy rendkívül abszurd történet arról, hogy micsoda üldöztetéseknek vannak kitéve amiatt, hogy az igazságért harcolnak. Az ilyen jót tesz az üzletnek, hiszen így lesz hiteles egy jogvédő. A kanadai állam pedig a végén csak bevette a mesét, és meg is vette a jogvédő medvekarmot.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetnek

További híreink