Ötödével több lakás épülhet a falvakban

Hírek
Minimális mértékben csökkent az elkészült, és minimális mértékben nőtt az építeni tervezett lakások száma az idei első félévben, amikor a falvakban kiemelkedően megélénkült az építési kedv – írja a KSH gyorsjelentése alapján a VG.hu.

A KSH szerdai gyorsjelentése az egy évvel korábbi időszak pandantja: amikor épp mérséklődő építési kedvet és a használatba vett lakások növekvő számát jelezték – írja a VG.hu. Idén január és június között 6472 új lakás épült, ami 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 6517 lakást vehetettek birtokba a vevők és az építkezők. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma az idei első félévben 18 227 volt, ez viszont 0,9 százalékos emelkedés 2018 azonos időszakához képest.

A mutatók eltérő területi folyamatokat tükröznek, hiszen Budapesten 8,6 százalékkal, a kisebb városokban 7,8 százalékkal kevesebb lakás épült fel, a megyei jogú városokban viszont 10, a községekben pedig 4,3 százalékkal több lakást vettek használatba.

Pest megyében a lakásépítések száma továbbra is kiemelkedő, ám ott az előző év azonos időszakához képest 5,9 százalékkal csökkent. Mindeközben Győr-Moson-Sopron megyében 10 százalékkal 1156-ra emelkedett az épített lakások száma, amely így önmagában meghaladta az Alföldön és Észak-Magyarországon felépült összes lakásét.

Forrás: KSH

Egy év alatt 49 százalékról 52 százalékra nőtt a vállalkozások által épített lakások aránya, a természetes személyek által épített lakások aránya ezzel párhuzamosan 49 százalékról 47-re csökkent. Az új lakások 51 százaléka családi házban, 40 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 4,2 százaléka lakóparkban található.

 

Az ingatlanok 53 százaléka értékesítésre, 45 százaléka saját használatra, 2,1 százaléka bérbeadásra épült. Az átlagos alapterület 99 négyzetméter, ami két négyzetméterrel kisebb, mint egy éve.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma országosan 0,9 százalékkal nőtt, Budapesten alig emelkedett, a megyei jogú városokban 3,2, a többi városban 5,7 százalékkal csökkent, míg a községekben 20 százalékkal nőtt.

 

Borítókép: illusztráció (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink