Orbán Viktor: sorsdöntő a májusi EP-választás

Hírek
A migráció nem egyszerűen az európai parlamenti választás fő kérdése lesz, egy olyan témáról van szó ugyanis, amely mélységében alakítja át a teljes európai politikát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Arról is beszélt, a kormány mindent megtesz azért, hogy meglegyen a 4 százalékos növekedés az idén a 2018-as 4,6 százalékos GDP növekedést követően.

Fontos a keresztény civilizáció védelme

Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: eddig csak Magyarországon mondhatták el az emberek a véleményüket a bevándorlásról, a többi európai országban erre nem volt mód. Ezért a májusi voksolás nagy lehetőség az európaiaknak, hogy elmondják véleményüket.

Közölte: Magyarország célja, hogy az EU minden intézményrendszerén belül, minden intézményben többségbe kerüljenek a bevándorlásellenes erők, az EP-ben, utána a az Európai Bizottságban, majd a nemzeti parlamenti választások eredményeként az Európai Tanácsban.

Az is cél, hogy az EP-választás eredményeként "mi legyünk a legsikeresebb párt" Európában és az Európai Néppártban – magyarázta a kormányfő. A pártok hagyományos jobb- és baloldali felosztása átadja a helyét a bevándorláspárti-bevándorlásellenes dimenziónak, továbbá a migrációs vita újraértelmezi a kereszténységhez való viszonyt is, a keresztény kultúra védelmét szinte politikai kötelezettséggé teszi – mondta a kormányfő.

Szerinte a bevándorlásról szóló vita újraértelmezi a szuverenitásvitát is, a bevándorláspártiak ugyanis nem tartják tiszteletben azoknak a döntését, akik nem akarnak migránsokat befogadni.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az eddigi egységes európai civilizáció helyett két külön civilizáció lesz: egy vegyes, amely az iszlám és a kereszténység együttélésére építi a jövőjét, és a közép-európaiak, "akik továbbra is keresztény civilizációként" képzelik el Európát.

A migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában

A miniszterelnök szerint a migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában, ugyanis Afrika és Ázsia népességmegtartó ereje nem nő olyan gyorsan, mint a népessége.

Orbán Viktor közölte: Magyarország azzal büszkélkedhet, hogy először adott bizonyítékot arról, hogy a migrációt meg lehet állítani a szárazföldön, és hosszú ideig egy tengeri ország sem vállalkozott hasonlóra. Matteo Salvini olasz belügyminiszter mondta először, hogy ez lehetséges, ez tette hőssé az ő szemében – mutatott rá a miniszterelnök sok sikert kívánva az olasz tárcavezetőnek.

A kormányfő kitért rá: a migráció már most is mély változásokat hozott Európa jövője tekintetében. Van, ahol már eldőlt, hogy kevert civilizáció lesz, és csak az együttélés kérdéséről tudnak már beszélni. A migráció Nyugat-Európában együttélési kérdés, Közép-Európában azonban még nem, itt a vita arról szól, hogyan akadályozzuk meg annak a helyzetnek a kialakítását, amely Nyugat-Európában már látható – magyarázta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: "egészen más kérdéseik vannak nekik és nekünk", a migráció messzire vitte egymástól Európa két részét, és az a kérdés, hogy tudnak egységesek maradni, ha ennyire különböző jövőt választottak maguknak.

A magyar gazdaság sokkal jobban teljesít

A kormány mindent megtesz azért, hogy meglegyen a 4 százalékos növekedés az idén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az év első kormányinfóján, megjegyezve: álláspontjuk szerint ha nem hoznak az első negyedévben a gazdasági növekedést segítő lépéseket, az 4 százalék alatt lesz.

A kormányfő kifejtette: 2010-ben Magyarországon 3,7 millióan dolgoztak, ma 4,5 millióan, és ha minden jól megy, azzal kell számolni, hogy hosszabb távon is 4,5-5 millió lesz a munkát vállalni képes és akaró emberek száma, ami megközelíti a teljes foglalkoztatottságot.

Úgy vélte, ezért nem érdemes olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely több ember munkáját igényelné, olyan növekedés kell, amely ennyi emberrel működtethető gazdaságból fakad.

Orbán Viktor szerint a munkavállalók szempontjából inkább jó a kialakult helyzet, mert ha ma valaki dolgozót akar, "lasszóval kell fogni", és "az alku urai a dolgozók", ami kikényszeríti a magasabb fizetést, a jobb képzést. Egy az MNB elnökének lejáró mandátumára vonatkozó kérdésre a miniszterelnök közölte: az ügyben "semmilyen meglepetés nem várható".

Kampány van, ezért vannak tüntetések

„Európai parlamenti (EP-) választási kampány van" – reagált Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón a legutóbbi brüsszeli ellenzéki – Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő részvételével rendezett – tüntetést firtató kérdésre.

"Megkezdődött a kampány, tüntetések vannak, pontokat fogalmaznak meg, kampányszakaszban vagyunk, és ez egészen májusig biztosan így lesz" – mondta a kormányfő.

A kampányban az az újszerű – folytatta -, hogy nemzetközi, van egy kiemelkedő téma, a bevándorlás, amely maga köré rendezi az egész európai politikai arénát, erről fognak dönteni az európai választók.

A baloldal és a Jobbik összefogását firtató felvetésre azt a kérdést tette fel a baloldalnak a kormányfő, hogy szabad-e rövid távú pártpolitikai érdekből antiszemitizmust képviselőket legitimálni.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink