Olvadásnak indultak a liberális hópihék a Google-nél a család szó hallatán

Hírek
A The Daily Caller internetes portál egy dokumentumra hivatkozva azt állítja: Google alkalmazottak tömkelege panaszkodott a család szó szerintük helytelen használata miatt.  

A “tragédia” még 2017-ben történt egy előadáson. A vállalatnál tartott prezentációban egy olyan termékről volt szó, mely a gyermekeket célozta meg, az előadó pedig többször a “család” szót használta.

Az érzékeny lelkű dolgozókat ez rendesen kiakasztotta, mert ugye mi az, hogy a családban kell lennie gyereknek, vagy hogy egy gyereknek kell, hogy legyen családja?!

A DC birtokába jutott dokumentum szerint tucatjával érkeztek a panaszok arról, hogy a család szó ilyetén használata sértő, kirekesztő, homofób, meg miegymás.

Azt még értenénk, ha a Google dolgozói azt sérelmeznék, hogy egy gyerek nélküli házaspár már nem család (pláne, hogy a terméket gyerekeknek szánták), abban az értelemben, ahogy az előadáson használták ezt a szót. De természetesen egyes professzionálisan érzékeny haladóknak megint sikerült túltolniuk a dolgot, és behoztak egy rakás extrém marginális együttélési módot, amelyet szintén szeretnének családként elismertetni.

Volt, aki felháborodottan fogalmazta meg: ő és még pár másik transznő egy közösséget alkotnak odahaza, és ezt tessék ugyanúgy családként elfogadni. Mondjuk azt nem tudni, mennyire releváns piaci szempontból, hogy ő a transzpoligám kapcsolatokat is családnak gondolja.

Ezek után az már csak egyszerűen megmosolyogni való, hogy valaki azon vágta be a durcát, hogy neki a háziállatai is családtagnak számítanak.

A dolog odáig fajult, hogy a gigavállalat alelnökének is reagálnia kellett a történtekre. Pavni Diwanji a totális megalázkodásig elment. Először is beismerte, ahogy a család szót használták, és ez valóban aggodalomra adhat okot. Majd arra kérte alkalmazottait, segítsenek nekik, hogy jobban tudják kifejezni magukat.

Azt régóta tudjuk, hogy a radikális balosok minél több nyelvi csatát meg akarnak nyerni a forradalom végső győzelme érdekében. Csak egy dolog nem világos: a Google alkalmazottainak, miközben ilyen obskúrus nyelvi kérdésekkel foglalkoznak, és a saját vezetésüket rángatják pórázon, hogyan van idejük annyit dolgozni, hogy a vállalat ne menjen tönkre?

Borítófotó: PuzzlePix / Bennymarty, Dreamstime

Ezek is érdekelhetnek

További híreink