Hogy lehet ez, ha még mindig csak a ranglista 69. helyén állunk? Úgy, hogy 2010–12 óta hazánk az elképesztően alacsony 110. pozícióról 41 helyet ugrott feljebb, ami nagyon komoly előrelépés. Szinte senki sem hinné el, hogy a 2010-es évek elején miként érezték magukat a magyarok, mert akkor úgy gondolták, hogy a 114. helyen lévő kelet-afrikai Dzsibuti és a 108. Zimbabwe között helyezkedünk el a boldogság (elégedettség) tekintetében.
Talán itt lenne az ideje minden egyes napon azt kérdezni egymástól, amit az izlandiak is tesznek: „Mi jót tudsz ma mondani?” Miért? Mert az északi szigetország ugyanezen boldogságranglistán a legjobb öt között van, pedig látszólag minden ez ellen szól. Izlandon például decemberben a napsütéses órák száma egyenlő a nullával. Akkor tehát nem lehetetlen a magyar miniszterelnök által Tusványoson, szikrázó napsütésben kitűzött célt teljesíteni, hogy hazánk 2030-ra az EU öt legelégedettebb országa közé kerüljön.
Hiszen az izlandiaknak is sikerült! Pedig ők a saját szigetükön sincsenek biztonságban, mert egy olyan rideg környezettel kell folyton tusakodniuk, amely semmilyen szempontból sem kedvező: aktív vulkánokon és szó szerint a jég hátán élnek, fél esztendőt sötétben és fagyban töltve. A vulkanikus felszín miatt a mezőgazdaság számára közel sem olyan kedvezőek a körülmények, mint nálunk, mert a haszonnövények jelentős része nem terem meg. Ezért az állattartás jóval jelentősebb ágazat az élelmiszeripar szempontjából, hiszen az egy főre eső birkák száma is szinte világrekord: 800 000 birka jut alig 330 ezer emberre, azaz majdnem kettő és fél jön ki minden egyes izlandi lakosra. Végezetül: a legfontosabb bevételi forrás az élelmiszeripar területén egyértelműen a halászat és az azzal kapcsolatos feldolgozóipar, amely nem mellesleg a GDP 27 százalékát adja. A halászat nemcsak nemzeti tradíció, hanem nagyon is húsbavágó, már-már „fejnehéz” iparág; sőt, a hadsereggel nem rendelkező izlandiak akár a NATO-tagságuk felmondását is képesek voltak belengetni akkor, amikor az angol halászhajók a brit hadiflotta árnyékában az izlandiak által a sajátjuknak követelt vizekre mentek halászni.
Az északi szigetország a hátrányait is megtanulta az előnyére fordítani. Ezért például mindent megtettek azért, hogy a villamosítás százszázalékos és minden család számára elérhető legyen karbonmentes, geotermikus erőműveik révén. Sőt, a rezsikiadások is alacsonyabbak, azaz majdnem feleannyiba kerül az áram, mint mondjuk Dániában. Az internetes lefedettség is elképesztő mértékű, annak ellenére, hogy a népsűrűség nagyon alacsony. Olyannyira, hogy egy külön okostelefon-applikáció is van a közeli rokoni szálak kibogozására, különösen a vérfertőzés elkerülésére, ugyanis az izlandi nép az egyik leghomogénebb nemzet Európában. Nagyon komoly figyelmet fordítanak nyelvük megőrzésére: még a közmédiában sem lehet „csak úgy”, divatból külföldi szavakat használni – ez egy eredményes kultúrharcként is felfogható. Az izlandiak megőrizték nyelvük eredeti vonásait és szókincsét a skandináv nyelvek körében – ahogyan például Székelyföldön mi is őrizzük az ízes magyar beszédet –, méghozzá úgy, hogy ők is el tudják olvasni a saját középkori szövegeiket, értelmező szótár nélkül, akárcsak mi.
„Mi jót tudsz ma mondani?” Nos, ez lenne az első és legfontosabb lépés nekünk, magyaroknak is, hogy szintén bekerüljünk a top 5-be 2030-ra.
