Szerinte a kormányoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk a felhasználói adatok biztonságának a szabályozásában, mert a nagy techvállalatok nem megfelelően állnak hozzá a témához. Véleményét támasztják alá az elmúlt hetek, hónapok adatkezelési botrányai, melyek rávilágítottak a globális IT-rendszerek biztonsági hiányosságaira, és igazolni látszanak azt a feltételezést, hogy a techóriások valóban túlságosan „rugalmasan” kezelik az információkat.
A kormányok mellett jelentős szerep jut az általuk létrehozott nemzetközi szervezeteknek is. Az EU közelmúltban hatályba lépett GDPR szabályozása bizonnyal napjaink legátgondoltabb rendszere. Célja, hogy szabályozza az európai uniós polgárok – többnyire digitális – adatai gyűjtésének a módját, feldolgozását, felhasználását, tárolását és törlését. A direktíva általános megítélése, mindezek ellenére, vegyes. Ennek oka lehet az, hogy az országok többségében a szabályozás bevezetése megelőzte az azzal kapcsolatos társadalmi igény kialakulását. Előzetesen nem hallottunk erőteljes egyéni véleményeket, nem alakultak ki szélesebb körű társadalmi viták vagy szenvedélyes fórumok. Nem ettől volt hangos a média. Ezért történhetett meg, hogy a GDPR-ral kapcsolatos első erősebb vélemények arról szóltak, hogy számos vállalkozásnak jelentett erőn felüli terhet annak bevezetése.
Ilyen az, ha a jogi szabályozás bevezetése megelőzi a polgárok saját, egyéni vagy kollektív igényét a regula szükségességével kapcsolatosan. Az erős és tudatos társadalmi elvárás megjelenéséig a legjobb szabályozás is csak formaságnak tűnhet, és ez esetben is a legtöbbször csak annyit eredményez, hogy többször kattintunk az „elfogadom” vagy az „OK” gombra, s ezzel gondtalan tudatlanságban adjuk meg adatainkat a legkisebb ígért előnyért „cserébe”.
Még nem érezzük kellő súllyal azt, hogy személyes adataink is a magántulajdonunk védendő részei. Ezeket csak technikai körülményeknek tartjuk, melyeket – ügyintézés közben – használnunk kell.
Ugye kevesen gondolkodtak el azon, hogy miért adjuk oda – gondolkodás nélkül – a személyi igazolványunkat akkor, ha csak az életkorunkat kérdezik? Ebben a dokumentumban szinte az összes személyes adatunk ott van, mégsem érezzük a kockázatot!
Emberek vagyunk. Tudjuk, hogy leginkább a saját kárunkon tanulunk. Kisgyerekként kisebb fájdalmak, botlások árán tanuljuk meg érzékelni először a saját testünket, majd ezáltal észlelni a környezetünket. Később képesek leszünk tárgyakat használni, rájuk is kiterjeszteni észlelésünket. Autóban ülve például kiterjed a tér érzékelése a gépkocsi egészére. Szülőként pedig ez már a gyermekeinkre is vonatkozik: szinte a hatodik érzékünk kapcsol be, ha közeledik az úttest felé vagy leesni készül a mászókáról.
A digitális térre ugyanakkor még nem vagy nem a kellő mértékben terjed ki az észlelésünk, nem tekintjük saját „kiterjesztésünknek” ottani jelenlétünket. Talán azért, mert itt lassabb az ébredés folyamata. Ha belerúgunk az asztalba, az egyből fáj, ugyanakkor előfordulhat, hogy a közösségi médiában meggondolatlanul megosztott fotóink miatt esetleg csak évekkel később foghatjuk a fejünket, amikor valaki visszaél azokkal.
Lehet, hogy az első szomorú eszmélés után túl gyengének fogjuk érezni a szabályozást, s még több és határozottabb kormányzati szerepvállalást követelünk majd.
