Az Egyesült Államokban az elnökkel szemben álló demokraták hagyományos színe a kék, és ha a fősodor hírmédiája vagy a pénzes támogatók dönthettek volna, akkor a múlt héten tartott időközi választáson kék hullámnak kellett volna jönnie. Ezt a forgatókönyvet mégsem sikerült végrehajtani.
5,2 milliárd dollár rengeteg pénz. Ennyit még sosem költöttek az USA-ban kongresszusi szavazásra. Máskor félidőben, tehát amikor két elnökválasztás között a teljes 435 fős képviselőházat és a szenátus durván harmadát – az idén 35 fő – újraválasztják, a közelébe sem jutottak ennek az összegnek. 2014-ben 3,8 milliárd volt a teljes kiadás. A megmérettetésre az első három legtöbbet kiadó alsóházi képviselőjelölt demokrata színekben indult, és a szenátusban is az első tíz nagy pénzköltő között csupán három republikánus található. S ha már itt tartunk, érdemes egy pillantást vetnünk a rekorder kampányra: a demokrata Beto OʼRourke majdnem hetvenmilliót elköltve jóval több mint kétszer akkora választási hadjáratot vitt, mint az elnökválasztásokról is ismert republikánus vetélytársa, Ted Cruz, ennek ellenére nem sikerült győznie. Innen nézve már jobban érthető, miért kellett volna többek szerint kék hullámnak jönnie, s miért lett mégis csupán kék fodrozódás az egészből.
Amikor ezt írom, még nem minden választókerületben sikerült befejezni a voksok összeszámlálását. Annyi azonban már biztosan látszik, hogy a képviselőházban a republikánus többség elveszett, a szenátusban ugyanakkor megerősödött. Nehéz egyértelmű végeredményt hirdetni, de az világos, hogy nem teljesedett be a liberális hírmédia várakozása, vagyis az amerikai választók nem mondtak negatív ítéletet a két éve hivatalban lévő elnök, Donald Trump munkájáról. Épp ellenkezőleg, az látszik, hogy azok a kongresszusi versenyek, amelyekbe személyesen beszállt, inkább a republikánusoknak kedveztek. A kampányban rendkívül aktív elnök ugyanis jól mozgósított, és ahova csak el tudott menni, mindenhol győzelemhez segítette pártja jelöltjét. Nehezítette ugyanakkor a konzervatívok dolgát, hogy az idén rekordszámú – többnyire Trumppal nem szimpatizáló – republikánus képviselő a helyek tizedén nem indult újra a képviselői székért, pedig az újrainduló jelöltek, az úgynevezett inkumbensek a tapasztalat szerint 85 százalékban meg tudják tartani a mandátumukat. A demokraták nyereségük harmadát ezekben a nyílttá vált versenyekben szedték össze, ahol az eredmény kialakulásában mindenekelőtt az inkumbensek visszavonulásának volt szerepe.
Trump leszavazásának elméletét az is cáfolja, ahogy az elnök nagy vitát kiváltó legfelsőbb bírósági jelöltjére leadott szenátusi voks befolyásolta a választások kimenetelét: az újraválasztásért induló demokrata szenátorok közül egyedül Joe Manchin szavazott anno Kavanaugh mellett, és ő meg is tudta tartani mandátumát. A szintén újraválasztásért küzdő, de Kavanaugh ellen szavazó három demokrata szenátor, Joe Donnelly, Heidi Heitkamp és Claire McCaskill viszont mind veszített, és ezzel bebiztosította a republikánus szenátusi többséget.
A magát elsősorban a hivatalban lévő vezető ellen megfogalmazni képes, karakteres önálló programmal nem jelentkező ellenzék nem tudott nagyot fordítani, hiába állt mögötte a liberális hírmédia és a gazdag támogatók. Úgy tűnik, hogy a választók világszerte hasonló választ adnak az ilyen kampányokra.
