A húsvét a keresztények számára a megváltást jelenti: Jézus Messiásként való feltámadásáról emlékeznek meg; bűneinket magára vállalva meghalt, majd legyőzte a halált, és csodát téve megváltotta az emberiséget. A pészah pedig a szabadság egyik legszentebb ünnepe a zsidóság számára, amikor az egyiptomi kivonulást, valamint a tengeren történő átkelést, egyúttal az ígéret földjéhez vezető útra térést ünneplik.
És hogyan kapcsolódnak össze ezek a jeles napok és események? Lőw Lipót – aki először tartott magyar nyelven prédikációkat zsinagógában – az 1848–49-es szabadságharc alatt tábori rabbiként tevékenykedett, és nem más volt ő, mint a híres prágai rabbi, Júda Löw ben Becalél leszármazottja. Utóbbi a XVI. században élt, s korának elismert gondolkodója, egyben a titkos zsidó tan, a kabbala követője volt, akinek a nevéhez egy nagyon érdekes legenda fűződik: a prágai gólem sztorija. A legenda szerint Júda Löw egy varázserejű papír segítségével életre keltett egy a Moldva folyó medrének agyagából eszkábált teremtményt, amely (aki) segített helyette elvégezni a szombaton esedékes munkákat (ugyanis a zsidó vallás szerint ezen a napon nem szabad dolgozni). A rabbi „inaktiválni” is tudta a gólemet, méghozzá úgy, hogy az Isten nevével ellátott papírdarabot (isteni algoritmus?) egyszerűen kivette belőle, mintha csak egy konnektorból húzná ki a dugót. Löw teremtménye győzelem volt a halál felett: a lényt mintegy csodaként támasztotta fel porból és hamuból, hogy a rabbi helyett dolgozzon, s minden tiltott, bűnös dolgot magára vállalhasson azért, hogy gazdája szabadságát kiteljesítse, és az gondtalanul hódolhasson az imának. Summa summarum: a gólem egy robot volt.
Ezek után vélhetőleg az sem lehet véletlen egybeesés, hogy a robot szó a cseh nyelvből származik (robota), és munkát jelent. A források alapján „hivatalosan”, azaz ebben a gépi teremtmény értelemben a XX. század egyik legnagyobb cseh írója, Karel Čapek használta először ezt a szót, méghozzá az 1921-ben publikált R.U.R. (Rossumovi Univerzální Roboti), azaz Rossum univerzális robotjai című drámájában.
No de mit jelent(het) ez a legenda a mára nézve? Akkor, amikor egyre többször beszélünk arról, hogy a mesterséges intelligencia és ideghálózat mind több területen győzi le az emberi elmét, és (egyre kevésbé) kérdés, hogy egyszer akár mintegy öntudatra ébredhet-e, „feltámadhat-e” egy robot. S vajon akar-e majd több szabadságot is, kivonulva az őt rabszolgaként tartó emberi társadalomból? A tudósok és a filozófusok között kibontakozik egy olyan vita is, hogy vajon a tudat csak emberi privilégium-e, hiszen jóval alacsonyabb életformákról, sőt akár sejtekről derül ki, hogy azoknak szintén van valami tudatféleségük, azaz érzékelnek, kommunikálnak, reagálnak, egyenként és együttesen is. Sokan megváltókként is tekintenek a robotokra, különösen a veszélyes és egészségkárosító munkák kapcsán.
Ugyanakkor alapvető kulturális különbségek láthatók például a kereszténység és az ázsiai hitvilág között a robotok vonatkozásában is. A kereszténység a tárgyakat sohasem tekintette tudattal rendelkező entitásnak, s kizárólag az embert tartja szellemi lénynek, míg Ázsiában az animizmus révén egy tárgynak és így egy robotnak is lelke, személyisége, sőt, csak neki tulajdonított tudata is lehet, ami teljesen más hozzáállást eredményezhet a humanoid gépek viszonylatában, mint amely a keresztény társadalmakban elfogadott. Sin Kvangjong, a szöuli Csungang Egyetem szociológusprofesszora úgy véli, hogy a sámánista hagyományok és tradíciók megkönnyíthetik a robotok társadalmi szocializációját a drasztikus népességfogyással szembesülő Ázsiában.
Vajon milyen lesz a feltámadás és kivonulás ünnepe mondjuk 2118-ban?
És ki (nem) fogja azt megünnepelni?
