Az 1929–33-as nagy válság, a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer feladása és az olajársokkok, a globalizáció elmélyülése, a pénzügyi szabályozás lebontása, annak hatásai mind átformálták a közgazdaságtan elméletét és alkalmazását. Logikusan várhattuk, hogy a 2007/08-as globális pénzügyi krízis is hasonló fordulatot hoz.
Meglepő módon nem ez történt. Egyelőre a gyakorlat változott, a közgazdasági akadémiai gondolkodás kevésbé. Antoine Godin kiváló fiatal közgazdász sebészi pontossággal fogalmazta meg a fejleményeket: a válság óta a gazdaságpolitika szereplői és köztük is a jegybankok voltak a közgazdasági innováció fő motorjai. A jegybankok a kríziskezelés során rákényszerültek az új eszközökkel való kísérletezésre. Az elméleti közgazdaságtanban és annak oktatásában azonban nem történt jelentős fordulat. Akik a recesszió előtti idők stabilitásáról publikáltak, továbbra is a közgazdasági élet részesei és oktatói, az önkritikának csupán a halvány szellője érte el őket.
Ugyanazok az alapfeltevések, elméleti modellek maradtak dominánsak a közgazdaságtanban. Az elméleti közgazdászok kozmetikai változtatásokat szorgalmaznak, így minden korábbi struktúra továbbra is fennmaradhat. Hiába tartható egy pénzügyi válság után egyre nehezebben az, hogy a bankok pusztán közvetítők, vagyis csak azt a pénzt hitelezik, amelyet korábban betétként helyeztek el náluk. Hiába marad ki a pénz és a működő bankrendszer a makrogazdasági modellekből. Hiába hiányzik általánosan a környezetvédelem a közgazdasági gondolkodásból. Hiába nőnek töretlenül az adósságráták globálisan. Hiába nem fedi le a gazdasági növekedés sem a jólétet, sem a jóllétet. Hiába szerveznek a közgazdaságtan megújításáról konferenciákat világszerte, ahogy tette vitageneráló szándékkal a Magyar Közgazdasági Társaság is ez év tavaszán. Hiába mondja el a Fed elnöke, Jerome Powell az év legnagyobb jegybanki konferenciáján, hogy az egyensúlyimodell-becslések nagyon tévesek lehetnek, és jelentős gazdaságpolitikai hibát okozhatnak a rájuk alapozott döntések. Az egyensúlyimodell-keret nem volt képes előre jelezni a súlyos válságot, sőt a lehetőségét is kizárta annak. Ráadásul a krízist követően az egyensúlyi modellek nem adtak iránymutatást a recesszió kezelésére, mégis túlélték az utóbbi tíz esztendőt.
Nagyon szilárdak a falak. Az egyetemi oktatásban és a vezető nemzetközi folyóiratokban történő publikálás során erősek a belépési korlátok. A közgazdasági életben szereplők életpályájuk, publikációs listájuk, könyveik és oktatási anyagaik miatt nem érdekeltek jelentős tudományos irányváltásban. Különösen nem a közgazdaságtan reformjában. Kis változtatásokban érdekeltek, ahol a mag nem változik meg, a válság előtti elméletek megmaradnak, a munkásság törés nélkül folytatható. Szemben a jegybankokkal, az akadémiai pályán lévő közgazdászok nincsenek folyamatosan a média középpontjában, s ezért jóval kevésbé kitettek a közvélemény és a társadalom előtti elszámoltathatóságnak. Az akadémiai szféra mindenütt merev. Globális a tükörhiány.
