A kérdés jó, és nagyon fontos dolgokra világíthatunk rá, ha megpróbáljuk megválaszolni.
Lássuk!
Kálmán Olga eltűnése egy korszak lezártát jelzi. Annak a korszaknak a lezártát, amely nem a G-napon, hanem sokkal régebben, a szocializmus idejében kezdődött. A Kádár-rendszer kiválóan ismerte fel, hogy az írott szónak hatalmas ereje van. Szükség van írni és – a televízióban – beszélni tudó baráti újságírókra. Olyanokra, akikről az egyszerű emberek nem tudják, hogy baráti újságírók. Akikről az átlagos médiafogyasztók azt hiszik, hogy ők csak szimpla zsurnaliszták.
Látszólag független-objektív, kizárólag a szakma szabályai szerint dolgozó újságírók kellettek. Akik rendet tesznek a fejekben, akik érthetően el tudják magyarázni a hatalom álláspontját. De úgy, hogy közben mégse lepleződjenek le. Ne tudják meg a Népszabadság-félórák olvasói, hogy az okos és választékos mondatok megfogalmazói a hatalomhoz hű propagandisták.
A (talán) túlságosan is békésen lezajlott rendszerváltás után nemcsak a baráti újságírók maradtak a szakmában, de annak a gyakorlata is, hogy az ideológiai kötődéseket eltitkolják. És miután körülbelül hat-hét évvel ezelőttig elmondhatatlanul balliberális túlsúllyal volt megterhelve a média világa, a pártpreferenciájukat eltitkolók hazugságai a függetlenségről egészen a közelmúltig felderítetlenek maradhattak. Még a kétezres évek elején is Németh Péter, a Népszava szinte örökös főszerkesztője pislogás nélkül mondhatta el bármelyik stúdióban, hogy ő egy objektív újságíró. A Népszabadságról pedig fiatalabb, értelmiségi barátaimnak egy meghatározó része a mai napig nem tudja, hogy a Magyar Szocialista Párt alapítványának a tulajdonában volt.
Az újság olvasóinak legkevesebb hetven százaléka nem volt tisztában azzal, hogy egy olyan lapot olvas, amely a legkevésbé sem objektív. Nem is lehet az.
A Kálmán Olgák – nyugodtan nevezzük így a régi iskolát követő posztkommunista újságírókat – mindenféle tiltakozás nélkül védhették Gyurcsány símaszkos terroristáit, ujjonghattak Gergényi kitüntetésének, dicsérhették a félévente meghirdetett, reformoknak becézett megszorításokat, s szidhatták a békétlenkedő, utcán politizáló, nacionalista ellenzéket (a Fideszt), hiszen hazugságukat az objektivitásról senki sem leplezte le. (Természetesen próbálták a Magyar Nemzetben vagy a Hír TV-ben leplezgetni a csalást, de a leplezgetni próbálók szava alig hallatszott, hisz alig voltak.)
Jómagam se nem vagyok tévedhetetlen, se nem vagyok hibátlan.
Egy biztosan nem vagyok. Olyan közíró, aki azt hazudja magáról, hogy független. Hogy objektív.
Se az olvasóimat, se az ismerőseimet, se a barátaimat nem kábítottam azzal a hazugsággal, hogy én egy „függetlenobjektívˮ újságíró volnék.
Sosem bújtattam a véleményemet a semlegesség hazug álcája mögé.
Ahogyan a jobboldal egyetlen újságírója sem. Mi mindig nyílt lapokkal játszottunk.
És ezt az őszinteséget az olvasóink díjazzák.
Lezárult egy korszak.
Kálmán Olga nem hazudhatja tovább, hogy objektív. Nem lesz rá lehetősége.
Bekövetkezett a várva várt Elégtétel.
