IGAZTALAN VÁDAK
Nyolc éve folyamatosan ilyen állításokat hangoztatnak ellenzéki szociálpolitikusok, szociológusok, balliberális értelmiségiek, tüntetések szónokai és az ellenzéki média képviselői. Majd szlogenként terjednek a közösségi oldalakon, megosztások, posztok, hozzászólások tízezreiben sulykolják egymásba az emberek a szegényellenes kormány képét. Erre hivatkozhat bármelyik európai testület, a külföldi sajtó hazánkat ostorozó cikkei, a nemzetközi konfliktusokban velünk érdekellentétben álló politikusok. A magyarországi szegénység témája belpolitikai és nemzetközi viszályok eszközévé vált.
„Az egész EU-ban Magyarországon nőtt a legdrasztikusabban a dolgozói szegénység!”– harsogja a média az Eurostat közzétett adatait, amelyekkel a fent említettek boldogan egészítik ki a vádiratot, ünnepelve az újabb bizonyítékot.
Önmagában ez még nem is lenne probléma, ha nem lenne az egész úgy hazugság, ahogy van. Mert a hazai szegénység helyzetének alakulása pont ellenkező tendenciát mutat. Nem rosszabbá, hanem jobbá vált a legszegényebbek helyzete, nem beszélve a többi társadalmi csoportról.
Ennek igazolására fogjuk meg vezérfonalként a dolgozói szegénység növekedését egy konkrét példán keresztül, nézzük meg, a kis jövedelmű munkavállalók kiket is takarnak, hogyan éltek ők 2010 előtt.
Bélát egy kutatás során ismertem meg, története több tízezer sorstársára jellemző. Ő egy észak-magyarországi faluban él, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek egyikében. A rendszerváltás után tartósan munkanélküli lett, segélyből élt tizenöt éven keresztül, a hazai mélyszegénység táborához tartozott a családjával együtt. Majd 2010 után folyamatos közmunkát kapott, két-három év elteltével pedig egy közeli üzemben szakképesítés és gyakorlat nélkül alkalmazták. Fizetése európai összehasonlításban rendkívül kevésnek mondható, de közel háromszorosa a közmunkabérnek, amely meg a segélynél volt több. Ráadásul Bélának az sem mindegy, hogy miért kap pénzt: a segélyes állapotot gyűlölte; a közmunkának eleinte örült, mert újra rendszerességet és kötelezettségeket hozott az életébe, de annak is volt egy kis adományjellege, amit időnként az orra alá dörgöltek a faluban, így a rendes munka lehetősége rendkívül nagy lépés volt a számára.
Béla szempontjából a segélytől a közmunkásbéren át a kis keresetű munkavállalóig erősen pozitív a tendencia, míg az ellenzéki szociálpolitikusok és a média számára Béla csupán egy dolgozói szegény, akit a kormány sanyargat.
Tudományos életünk szegénységgel foglalkozó része nem akar észrevenni kedvező folyamatot, pedig évtizedek óta ebből a témából él, és a rendszerváltás óta vár arra, hogy végre valami jó történjen Bélával. Ám az ő szempontja érdektelenné vált a számukra, mert mindez jobboldali kormány idején történik.
Ja, és Béla cigány, akit a Sargentini-jelentés szerint üldöz a kormány. Munkalehetőséggel.
