„A morális szempont és a morális parancsok, mivel az akarat legsajátabb szubjektivitása és különössége szerint illetik, nem lehetnek a pozitív törvényhozás tárgya.”
Hegel: A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata
A legkülönbözőbb jogalkalmazók ítéletei – hogy, hogy nem – többnyire a szélsőliberális álláspontot juttatják érvényre, akkor is, mikor az ellenkezik az elemi igazságérzettel. Ennek legutóbbi példájaként az ominózus Sargentini-jelentés is jogi köntösbe öltözve fogalmaz meg politikai-ideológiai kritikát a magyar állam működéséről.
Ennek lehetőségét az teremti meg, hogy – Hegel intelmei ellenére – a liberális modernitásban a jog összekeveredik a morállal. Ez pedig a lehetséges értelmezések számát a végtelenbe emeli. A modernitás által használt morális „alapelvek” ugyanis nem rendelkeznek, mi több nem is rendelkezhetnek olyan meghatározottsággal, mely szabályokká, törvényekké tenné őket. Vegyünk szemügyre egy kézenfekvő példát.
A Sargentini-jelentés a következőket írja: „Ösztönzést merítünk »Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak«.”
Tehát egyszer jogokra, másszor viszont értékekre hivatkozik, azt állítva, hogy bizonyos jogok az értékeken alapulnak, mely értékek egyes társadalmakban történeti folyamatok során kibontakoztak. Vagyis az értékek csak bizonyos társadalmakra érvényesek, s miután nincs okunk feltételezni, hogy minden társadalomban ugyanazok a folyamatok zajlottak le történetük során, sőt bizonyosak lehetünk benne, hogy ez nem így történt, az értékek társadalomról társadalomra, kultúráról kultúrára változnak.
De hát mit is jelentenek ezek a szavak valójában? A nevezetes jelentés például a jogállam leépítéséről, megszüntetéséről beszél anélkül, hogy bármiféle meghatározását adná a jogállam fogalmának. A jogállam a legegyszerűbb megközelítésben az adott társadalomban mindenkire egyaránt vonatkozó írott és íratlan, közismert szabályok alkalmazását jelenti a vitás kérdések eldöntésére. Ehhez a különböző országok – és itt most csak a nyugati kultúrkörhöz tartozókról beszélek – a legkülönbözőbb eljárásokat, intézményeket alakították ki, melyek közös jellemzője, hogy a bírói hatalmat függetleníteni igyekeztek a törvényhozó hatalomtól. Persze ez többé-kevésbé illúzió, a bíró sohasem lehet független, hiszen ember ő is, beágyazva az adott társadalomba, osztozva annak hiteiben és szokásaiban. Aki ezt nem hiszi, nézze csak meg, micsoda gyalázkodó, jellemgyilkos hadjárat indult Donald Trump amerikai elnök főbírójelöltje, Brett Kavanaugh ellen a haladás erői részéről, mert – úgy hírlik róla – konzervatív beállítottságú. Maga a hajtóvadászat ténye bizonyítja: nem az számít, mi van írva az alkotmányba, a törvényekbe, hanem az, hogy ki értelmezi őket.
Amit az EU-ban látunk, az nem más, mint jogi köntösbe öltöztetett haladó politizálás, amely megkerüli a demokratikus eljárásokat. Az Európai Bíróság bírái – akiket senki sem választott – a maguk kénye-kedve szerint szólnak bele a tagállamok belső ügyeibe, mikor fogalmilag tisztázatlan „értékek” szofista magyarázatait adják. Nincs ez így jól.
