Henry Kissinger, az amerikai külpolitika jelenleg élő legjelentősebb doyenje egy meglepőnek egyáltalán nem nevezhető témában, a mesterséges intelligencia várható hatásairól írt a napokban, méghozzá azt történelmi kontextusba helyezve. Az agg tudós a The Atlantic című, patinás amerikai kiadvány júniusi számának a vezércikkében arról értekezik, hogy vajon a mesterséges intelligencia (artificial intelligence – AI) azt hozhatja-e el az emberiség számára, mint egykoron a spanyol konkvisztádorok a modern fegyvereikkel a technológiailag jóval alacsonyabb szinten álló aztékok számára: egy korábbi, szervesen fejlődő kultúra és civilizáció tökéletes megsemmisülését. Cikkének címe nagyon is baljóslatú, hiszen egy európai kultúrtörténeti és filozófiai korra utal: Hogyan ér véget a felvilágosodás.
Az AI megalkotása Kissinger szerint a könyvnyomtatás megjelenésével egyenértékű, illetve annál is több: a mesterséges intelligencia nem csupán az adattárolásban és a rendszerezési képességben múlja felül a könyvtárakat, hanem egyúttal az ember kognitív képességeit teszi részben szükségtelenné. Az egyének is számokká, adatokká válnak, míg a fogyasztó számára individualizálható lesz minden információ, amelyhez hozzáfér, ezek viszont egyre kisebb buborékokat hoznak létre a felhasználó körül, annak saját komfortzónájába zárva. Ez lecsökkenti az emberek átfogóbb, rövid távú lemondással és nagyobb erőfeszítésekkel járó prioritások, értékek iránti érzékenységét is. Magyarán a nemzeti, hosszú távú, azonnali eredmények nélküli magasabb rendű célok és minimumok elérése mind nehezebbé válik az egyre inkább töredezett, különböző identitású, versengő csoportokkal rendelkező társadalmakon belül. Így annak ellenére, hogy az adatok digitalizációjával a világ transzparensebbé válik, ugyanakkor mind rejtélyesebbé is, ahogy Kissinger találóan megfogalmazza.
Jelenleg ugyanis nem tudjuk pontosan, mit miért tesz a végén egy algoritmus a kizárólagos végcél érdekében: a győzelemért. Ezt leginkább az jelzi, hogy a sakk- és govilágbajnokságokon diadalmaskodó programok oly módon nyertek, hogy azzal meglepték mind a nagymestereket, mind pedig a programozókat.
A felvilágosodás a racionalitást, a puszta logikát hozta el, legalábbis ezt tűzte zászlajára, azonban a réginek tartott intézmények (vallás, társadalmi szokások, tradicionális közösségek) lebontásának a türelmetlen politikai igénye egyúttal meghaladta az emberek alkalmazkodóképességét is, ami átmenetileg a guillotine-t használó tömegterrorba torkollott. A mesterséges intelligencia szintén a racionalitásra hivatkozva alapvető emberi tulajdonságokat minősíthet károsnak, retrográdnak és költségesnek, mint pl. a szeretet, lojalitás, vágy, öröm és bánat, avagy az optimizmus és a pesszimizmus.
Ezért az AI korában a legfőbb és legfontosabb emberi tulajdonság az építő, innovatív „irracionalitás” lesz, ami végül elhozhatja az egyediség, valamint az egyszeri és megismételhetetlen ember értékét, ami a globális kultúrához igazodó, homogén és izolált fogyasztó helyébe léphet – ha akarjuk és teszünk is érte. Ennek forrása egy globalizált világban a nemzeti tudat és identitás lehet, mert ez képes hosszú távú prioritásokat, értékeket megfogalmazni. Így az AI részbeni nemzeti szabályozása is elengedhetetlen lesz, hiszen annak programozott döntései mögött értékek állnak majd.
Ezért nem a felvilágosodás kora járt le, hanem a humanizmus új korszaka kezdődhet el, egyúttal egy új, a mesterséges intelligencia, valamint az alkotó, magát és az egyéniségét felvállaló ember szimbiózisát elhozó neoreneszánsz éra.
