A jelenség nem csak hazánkban létezik. Az Egyesült Államokban külön kifejezés is van ezekre az egyénekre. Cuck-servative-nak nevezik a táborukat elhagyó, a liberális mainstreamnek behódoló, magukat igazi konzervatívnak mondó embereket. Magyarul talán felszarvazott konzervatívoknak fordíthatnánk a kifejezést.
Természetesen a liberális média minden esetben kapva kap az alkalmon, és végigturnéztatja az egész balos médián az „igazi” konzervatívot: „Lám csak, ilyen egy igazi konzervatív, ő is azt mondja, amit mi, ő is nekünk ad igazat.”
A jelenség nem is az „igazi” konzervatívok oldaláról érdekes. Mindig is voltak, vannak és lesznek olyanok, akik nem értenek egyet a többséggel. Ezen nem is érdemes fennakadni, mert mindenkinek szabad akarata van, és azt gondol, azt mond, amit akar. A történés a liberális elit szempontjából érdekes. Mert bár számtalan „átigazolás” történik a jobboldalra is, ezt a nemzeti oldal nem kürtöli szét a világba. A liberális média ezzel szemben az „igazi” konzervatívokkal folyamatos önigazolást végez. Vajon miért érzik szükségét, hogy folyton bizonygassák: nekik van igazuk?
A válasz – véleményem szerint – a két világkép közötti különbségben van. A konzervatív gondolkodás nem ideológia. Éppen ezért félrevezető az -izmus kifejezés ráaggatása is. A konzervatív világkép a teremtett világ elfogadásán alapszik. A konzervatív gondolkodás nem akarja megváltoztatni a természeti (isteni) törvényeket. Elfogadja a természet rendjét. A konzervatív embernek nem ideológiája, nem elvei vannak, hanem törvényei, amelyeket elfogad.
A liberalizmus ezzel szemben ideológia. Elutasítja a természeti (isteni) törvényeket, és az egyént helyezi minden elé. Hisz abban, hogy átírhatja a természeti törvényeket. Nem fogadja el a hierarchiát és a tekintélyt. A világ rendjét pedig társadalmi konstrukciónak tekinti, éppen ezért azon van, hogy az ember átformálhassa magát olyanná, amilyenné szeretné. A liberalizmus, ellentétben a konzervatív világképpel, folyamatosan „fejleszti” az elveit. Újabb és újabb világmegváltó dogmákat állít elő, amelyekhez aztán foggal-körömmel ragaszkodik. Ennek egyik napjainkat jellemző példája a társadalmi nem fogalmának a bevezetése.
A konzervatív ember nem törekszik kizárólagosságra. Neki nem fáj az, hogy a másik másként gondolkodik. Pont azért, mert tudja, ilyen ez a teremtett világ: nem gondolkodhat mindenki ugyanúgy. Napjaink liberalizmusa viszont kizárólagosságra törekszik, nem tudja elviselni a másként gondolkodást. Ezért alakultak ki a nyugati egyetemeken a safe space-ek, ezért lett a „haladó” nyugati média teljesen egyoldalú. A liberális elit számára, hogy ne okozzon kognitív disszonanciát a másként gondolkodók léte, a cuckservative-ok folyamatos megerősítései azt az érzetet keltik, hogy az „igazi” konzervatívok úgyis ugyanúgy gondolkodnak, ahogy ők. A többiek meg nem számítanak.
