Milo Yiannopoulos és a honi Fake News-ipar

Négy negyed
Milo Yiannopoulos, az Egyesült Államokban turnézó angol botrányhős, úgy tűnik, nemcsak a tengerentúlon képes felkavarni az állóvizet, hanem hazánkban is.

Amióta nyilvánosságra került a meghívása, a honi Fake News tartóoszlopai – tehát a balliberális és jobbikos csicska-média – versenyhazudozásba kezdtek. Tőlük mindössze annyit tudunk meg a hazai közönség előtt jobbára ismeretlen előadóról, hogy homoszexuális, zsidó származású, s mentegeti, sőt pártolja a pedofíliát.

Tehát (morális) szörnyeteg. Ennél több nem derül ki róla. Tekintsünk el attól, hogy épp a hatvannyolcasok és szellemi leszármazottaik szokása petícióban követelni a pedofília legalizálását, úgy is mint a szexuális szabadság mind nagyobb kiteljesedésének ékkövét. Amiről nincs szó a Fake News-iparban: Yiannopoulos szexuális zaklatás áldozata volt gyerekkorában, és a rá jellemző fekete humorral kezeli saját tragédiáját is. Erősen vitatható, hogy amit mondott, az valóban a pedofília védelmét jelenti-e.

De még ha el is fogadjuk, hogy Yiannopoulos elfogadhatatlan kijelentést tett, nyilvánosan bocsánatot kért érte. Azt pedig tudjuk, hogy példának okáért a Jobbiknak és Vona Gabynak egy szempillantás alatt mindent megbocsátottak, amint Heller Ágnes feloldozta. Egy évtizednyi zsidózás, cigányozás, gárdázás ment csodával határos módon a levesbe s lett Gabyból és csapatából ma született bárányok gyülekezete. Az tehát a kérdés, hogy a balliberális és jobbikos média (ami ma már praktikusan ugyanaz) milyen mércét alkalmaz erkölcsi – vagy akként felmutatott – ügyek elbírálásában. Tízévnyi náculás letudható egy „bocsi”-val, pár rosszul sikerült mondat viszont nem?

A balliberális és jobbikos Fake News, kiegészülve a finnyáskodó igazi konzervatív értelmiségiekkel, kétségbe vonja azt is, hogy Milónak lenne bármilyen érvényes gondolata egy Európa jövőjéről szóló konferencián. A morál tamtam dobjának a püfölői nyilvánvalóan most találkoztak először Yiannopoulos nevével, és a felszínes újságírók jó szokásához híven pusztán a „pedofíliapártiság” és a „neonáci meggyőződés” ragadta meg a fantáziájukat – kiegészítve azzal, hogy Yiannopoulos homoszexuális, zsidó és a fekete férfiakat szereti. A kognitív disszonancia feloldása persze nem tartozik a Fake News hagyományos feladatai közé. Így nyilvánvalóan fogalmuk sincs arról, hogy Yiannopoulos provokatív időszakát megelőzően a homoszexuális életmód problematikus mivoltáról vitatkozott Boy George-dzsal, hogy egyik karácsonyi előadásában, amely A katolikusoknak mindenben igazuk van címet viselte, megvédte a katolikus álláspontot a legkellemetlenebb kérdésekben is (abortusz, fogamzásgátlás), hogy a genderkurzus megrögzött ellensége, hogy a „homoszexuális lobbi” harsány elítélésével egybekötve látogatott el abba a pizzériába, amelyet meghurcoltak azért, mert nem volt hajlandó melegesküvőre tortát gyártani.

Ezeket vallja Yiannopoulos, akinek az is szilárd meggyőződése, hogy a nyugati civilizáció a legjobb, keresztény alapok nélkül nem működik, s védelemre érdemes.

Hogy Yiannopoulos csípős és provokál? Természetesen. De még mindig több mondanivalója van a világról, mint a szöszölős pulcsis értelmiségieknek, akik azt hiszik, hogy a South Park- és a Shop-stop generáció tagjai a tweedzakójukra és édes-bús kesergéseikre kíváncsiak. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink