Természetes és helyes, hogy mindkét oldal azt hiszi, neki van igaza, s ennek hangot is ad. Hiteltelen és értelmetlen is lenne másként. Az igazunk melletti konok elkötelezettség, a másik fél álláspontjával szembeni határozott kiállás lételeme a politikának. Ez persze nem zárja ki, hogy a felek elismerjék egymást, a másik jogát a saját elképzeléseihez, létéhez. Mindkét oldalnak vannak értékei, és normális körülmények között rá is kényszerítik egymást (mivel választói tömegek vannak mögöttük), hogy a másik elveiből, programjából is beemeljenek egyes elemeket a sajátjukba a szavazatokért, ám ezzel középre is „húzva” a politikát.
Az egyensúly az utóbbi években felborult. A 68-as baloldali lázadók a tudományos, művészeti, politikai életben pozíció-ba kerültek, megerősödtek, és egyre inkább kiszorítják az eltérően gondolkodókat. A közép erősen balra tolódott. Egymás tisztelete helyett ma a baloldalt a jobboldal puszta létezése is zavarja. Ha az általa kijelölt „centrumhoz” képest kicsit is konzervatívabb, a baloldal kanonizált eszméi-vel, sokszor valóság- és életidegen, progresszív napirendjeivel szembeni vélemény, pláne törekvés bukkan fel, azt rögtön leszélsőségesezi, megbélyegzi. Fasisztának nevezi – fasiszta módon. A szólásszabadságot egykor megtestesítő Berkeley Egyetemen ma előadásokat tiltanak be, előadókat tiltanak ki vagy fenyegetnek meg életveszélyesen, hogy ne beszélhessenek, sőt oda se merjenek menni. Mindezt a haladás, az igazságosság stb. nevében, a „gyűlöletbeszéd elleni fellépés” kényelmes maszkja mögé bújva – szó szerint maszkokban. A derék „ántifasiszták” külsőségekben és mentalitásukban sem különböznek a fasisztáktól. Ám amikor egy rendezvényen egy szélsőbalos szervezet balhézni kezd, a rendezvény marad el, nem pedig a törő-zúzókat tartóztatják le. Sőt, komoly támogatói vannak ezeknek a szervezeteknek. Az Antifa, a Black Lives Matter stb., az erőszakot nyíltan deklaráló, akár rendőrök meggyilkolására is felszólító csoportokat komoly pénzekkel támogatják fajsúlyos baloldali szereplők, Soros Györgytől a hollywoodi nagyágyúkig.
Ha a jobboldali, republikánus amerikai elnök egyformán ítéli el a két oldal szélsőségeit, óriási cirkusz indul be a médiá-ban. Ha egy radikálisnak titulált jobboldali párt a parlamentbe jut (Németország), pláne ha kormányra kerül (Ausztria), a fél világ pánikol, tiltakozik, kirekeszt. Amennyiben egy radikális baloldali párt nyer (Görögország), akkor semmi baj. Ha valaki Che Guevara-pólót hord, az nagyon „kúl”. Próbálnánk meg Pinochet-pólóban kimenni az utcára…
Miért jobb tehát a jobboldal, mint a bal? Mert utóbbi szélsőségei teljesen beemelődtek a mainstreambe, és minden eszközzel ellehetetleníteni igyekszenek mindenkit a jobboldalon, aki nem fogadja el a diktátumokat. Közben a baloldal folyton riogat a másik fél szélsőségeivel, démonizálja az egész jobboldalt, pedig a tényleges szélsőjobb ma gyakorlatilag marginális a világon; leginkább különböző bohócmaskarák hordásában éli ki magát. Más kérdés, hogy áldásos ténykedésével épp maga a baloldal tesz a legtöbbet a valóban veszélyes, nemkívánatos szélsőjobb megerősödéséért. Valószínűleg nem véletlenül…
