HERCEG FEHÉR LOVON
Egy gyerekkori barátom, aki saját bevallása szerint nem jártas a politikában (bár már a 90-es évek elején is előszeretettel lóbálta a morállóf**zt az MDF-kormány fölött), meggyőződéssel állítja, hogy Trump Putyin zsebében van. Egy Facebook-kommentelő gúnyolódóan megjegyezte, hogy az elnököt a saját pártjában is utálják. Az El Caminón megismert fiatal cseh lány szerint pedig nagyon gazdag lesz az elnökségének köszönhetően. És így tovább; értelmes, tanult, komoly embertől is hallottam már, hogy Trump az anyagi javait ideológiai szövegekkel turbósító gazember.
A „narancsember” nem szent, nem Grál-lovag – ez már sokszor kiderült róla. De nem is próbál úgy tenni. Voltak nőügyei, viselkedett nyersen… ki nem? Ő legalább nem játssza meg magát, nem álszent. És nagyon gazdag. Hetven év felett, a hárommilliárd dollárt meghaladó vagyonával totál hülye lenne az őt érő személyeskedő, fenyegető támadásokat választani bármekkora vagyongyarapodás érdekében.
Mégis ezt választotta, mert – lássuk be – rendkívül hiú. Ahogy minden valamirevaló politikus az. Csak míg Clinton tenyérbemászóan, Obama mézesmázosan és ékesszólóan volt hiú, addig Trump nyers, „amerikai paraszt” módjára az. Örökséget akar letenni, méghozzá nem is akármilyet: Reagan óta a legnagyobbat.
Trump a politikai közép totális balratolódását, az identitáspolitika és a politikai korrektség elhatalmasodását, az alkotmányban is rögzített, legfundamentálisabb amerikai értékek (szólásszabadság, az önvédelemhez való jog stb.) erodálását állította meg, hadat üzenve a megdönthetetlennek hitt establishmentnek. Revitalizálta az elfáradt, helyzetébe beletörődött, a demokrácia fenntartásának díszleteként funkcionáló, pusztán a prominens képviselőinek személyes politikai túlélését biztosító Republikánus Pártot. Sikereit látva korábbi párton belüli ellenfelei (az ún. „never Trumperek”) is sorra állnak látványosan mellé.
Nemrég egy beszédében zseniális kijelentést tett: a Republikánus Párt immáron magában foglalja az amerikai dolgozót („… now includes the American worker”). A minap prominens fekete konzervatív aktivisták pedig útjára indították az óriási visszhangot kapott Blexit mozgalmat, amely szerint egyáltalán nem törvényszerű, hogy a feketéknek a nekik folyton csak ígérgető, értük semmit sem tevő, kizárólag a szavazataikra pályázó Demokrata Pártra kell voksolniuk, ahogy évtizedeken át tették („Blacks don’t have to be Democrats”). A Republikánus Párt valóban kitört a karanténból, a lefelé tartó spirálból, és egyre több új, korábban elérhetetlennek vélt szavazót szólít meg.
Az eseményekkel csak sodródó, mind megfeleléskényszeresebb politikai erő hirtelen tematizáló pozícióban találta magát. Sőt, az egyre radikalizálódó demokratákat sikerült kényszerhelyzetbe hozni. Jelenleg két út áll előttük. Vagy lassan és fájdalmasan visszatalálnak a politikai közép mezsgyéjére, elveszítve hangos és szélsőséges híveiket, újranormalizálva az amerikai politikát. Win. Vagy még tovább radikalizálódnak, elveszítve a mérsékeltebb szavazókat, s hosszabb távon egy radikális kispárttá zsugorodnak. Win. Szóval a republikánusok win-win helyzetben vannak. És ez Trumpnak köszönhető. Hogy a mögötte álló stratégák vagy ösztönös ráérzései vezetik-e őt ezen az úton, kiváló téma az elemzőknek. De hogy Trump az amerikai jobboldal hercege fehér lovon, az lehet furcsa és váratlan, ám vitathatatlan.
