A Hitelben megjelent írás következményét mai fogalmainkkal így írnánk le: fölrobbant az erdélyi magyar nyilvánosság, virális tartalommá vált a „lehet-nem lehet” kérdés föltevése, vagy ha úgy tetszik, ez lett az erdélyi magyar értelmiség #metoo-kampánya. Hozzászólt mindenki, és csak igen kevesek adtak igazat Makkainak. Nincs terünk arra, hogy a vitát érdemben összegezzük, sem arra, hogy ennek 1987-es második hullámát, valamint ennek a korai kilencvenes években történt kiegészítését végigkövessük. A maradók nagyjából két életgyakorlat mentén fogalmazták meg érveiket: „lehet, mert kell”, illetve „ahogy lehet”. Az erdélyi magyarság nyolcvan esztendeje e két vezérgondolat mentén fogalmazza meg magát.
2018-ban tegyünk fel két releváns kérdést.
Lehet-e nemzeti kisebbségben élni? Lehet, csak nem jó. Abban igaza van Makkainak, hogy már maga a kategória is emberhez méltatlan. Viszont pontos. Ezért sem sikerült lecserélnünk „nemzeti közösségre”, akármennyire is kívánatos lett volna. A nemzeti közösség fogalma ugyanis pozitív, kerek egészet sejtet, míg a nemzeti kisebbség kategóriája jelzi a hiányt. Benne van az a frusztráció, amelyet a nemzeti kisebbség tagja érez a szülőföldjén, amikor nézi, hogy a többség hogyan prédálja fel és herdálja el az évszázadok óta összeszervesült örökséget. Románia fölélte Erdélyt, és ez saját egyéni sorsodon túl is elég dühítő tud lenni.
Van-e erre európai megoldás? Nincs. Az uniós jogrendben az őshonos nemzeti kisebbségeknek nincsenek jogaik. Vagyis: egyszerűen nincs olyan fogalmi mátrix, amelyben értelmezni tudnák ezt a kérdést, következésképpen az EU-ban jogilag lehetetlen az, hogy egy őshonos nemzeti kisebbség nemzeti közösséggé váljon. Politikailag persze lehetséges. Erről is szólt Európa a múlt század második felében. Például a baszkok, a katalánok, az írek nemzeti közösséggé verekedték fel magukat. Ám akárhonnan nézzük, az erőszak nem európai megoldás. Vagy ha történelmileg az is (mert az), akkor sem hinném, hogy szeretnénk átemelni a XXI. század jog- és érdekérvényesítési eszköztárába.
Van-e erre más megoldás? Van. Az emberi jogok nem abszolút jogok. Deklaratívak, vagyis – nem olyan régen – megegyeztünk abban, hogy akkor mától ez és ez számít alapvető emberi jognak, mondhatni kinyilatkoztattuk, csókolom. Az égvilágon semmilyen elvi akadálya nincs annak, hogy ugyanezt megtegyük az őshonos nemzeti kisebbségek esetében is. Ezt célozza a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés. Írjuk alá!
