Szügyig állunk a kultúrharcban. Nem mai fejlemény. Ötven esztendővel ezelőtt megtámadták mindazt, ami Európát európaivá tette: a keresztény alapzaton álló nemzeti kultúrákat. Az az eszme kifutotta magát, tett egy kört a világban, hogy most bumerángként visszacsapjon. Azok ellen küzdünk, akik szerint az egész európai halott fehérkultúra tűzre való.
Hogy pontosan mi kellene helyette, az számomra nem derült ki. A multikulturalitás eszméje és gyakorlata között óriási a szakadék. Nagyjából arról szól a nyugati fölfogás, hogy mi lemondunk a saját identitásunkról, csodáljuk a tieteket, mert „az idegen szép”, ezért nektek nem kell lemondanotok semmiről, maradjatok, akik vagytok.
Európában ahhoz szoktunk, hogy a vitákat érvekkel nyerik meg. Ez a kultúrharc, mivel identitáspolitikai az alapzata, nem ilyen. Identitásvita nem létezik, és természete szerint nem is lehetséges. A csapda a következő: ha valaki azt állítja, hogy ő ez és ez, akkor én ezt nem vitathatom, mert akkor létében kérdőjelezem meg. És innen már csak egy lépés Auschwitz, mondják. Aham.
Ezt a kultúrharcot tehát az nyeri meg, akinek erősebb az önazonossága. Nekünk az lenne a dolgunk, hogy megerősítsük keresztény, magyar és európai identitásunkat.
Már csak azért is, mert magyarnak és európainak maradni nemcsak nemzetpolitikai érdek, hanem kőkemény üzlet is. Athénba sem azért látogatnak el a világ minden tájáról, mert az Akropolisz tövében található egy jó szusibár. A Távol-Keleten ugyanis jobb szusit készítenek. Indiában jobb és hitelesebb indiai kultúrát éltetnek, mint amit mi tudnánk reprodukálni, Dél-Amerika hitelesebben dél-amerikai, a Közel-Kelet jobb és hitelesebb muszlim kultúrát él, mint amennyire mi muszlimok lehetnénk. Azt a versenyt tehát, hogy ki a jobb indiai, kínai vagy arab, azt a kínaiak, indiaiak, arabok nyerik meg. Európának éppen abban áll az értéke, hogy európai. A magyar kultúra éppen attól sajátos és egyedi, mert magyar.
Persze ettől még lehet „világpolgárnak” lenni, ami filozofice a megszüntetve megőrzés alibizése, lépjünk szintet, emeljük föl az orrunkat a mucsai dagonyából, ugyi. „Mindnyájan a semmiből jövünk és visszamegyünk a nagy büdös semmibe”, ahogy azt Örkény annyira pontosan megfogalmazta, lényegében ez az európai világpolgárság metafizikai alapvetése.
Én a magam részéről maradok magyar és európai. Lehetségesnek tartom, hogy Platón idejében Afrika mélyében is születtek zseniális gondolatok, mélységesen tisztelem a több ezer éves távol-keleti kultúrákat, de ettől még nem gondolom, hogy Platón dialógusait el kellene égetni. Fehér volt, oké, férfi, oké, halott is, ez is oké – de a mai napig őt lábjegyzeteljük Európában. 
