Mi volt szerintetek 2017-ben a legizgalmasabb világpolitikai esemény?
Hegedűs Zoltán: Az a bal-jobb oldali felosztás, amely az 1789-es francia forradalomtól kezdődően meghatározta a politikát, megváltozott, egy másfajta törésvonal jött létre, méghozzá a globális erők és a nemzeti érdekek mentén. Ez természetesen egy folyamat, de 2017-ben vált egyértelművé, hogy mi is történik. Donald Trump amerikai elnök tavalyi győzelme és a brexit egyaránt az új törésvonal mentén értelmezhető.
De van egy másik példa is ennek a felosztásnak a meghaladására. Az új francia elnök, Emmanuel Macron szocialista miniszter volt az előző ciklusban, majd gondolt egyet és átvedlett centristának. Komoly médiatámogatást kapva – miközben a bal- és a jobboldal is összezuhant – megnyerte a választásokat. A győzelmét annak is köszönheti, hogy a jobboldali jelölt, François Fillon nem vállalta fel a konfliktusokat. Viszont biztató jel, hogy a Republikánusok új elnöke, az elkötelezetten nemzeti Laurent Wauquiez igazi, karakteres politikai egyéniségnek tűnik. Amennyiben ő indul a következő választásokon, Macronnak, ennek a világos értékrend nélküli, ideológiamentes politikusnak nem sok esélye lesz. Egy darabig még a kommunikációs képességei és a médiatámogatása miatt a víz felszínén tartják, de tartalom nélkül biztos elsüllyed. Valójában ugyanis egyáltalán nem lehet tudni, hogy mit is képvisel.
Megadja Gábor: Makaróni az utolsó alakja ennek a liberális status quót megjelenítő, se hús, se hal politikának. Egyértelművé kezd válni, hogy az európai politikában is egyre inkább szükség van a Donald Trump- vagy épp az Orbán Viktor-szerű egyéniségekre, a szavazók ugyanis igénylik a karaktereket. Lengyelországban sem véletlenül történt most a kormányfőcsere. Úgy látom, hogy hosszú távon a jobboldali, populista jelöltek lesznek sikeresek.
Jeszenszky Zsolt: Bár most az Egyesült Államokban történt ebben egy kisiklás, hiszen az alabamai előre hozott szenátusi választásokon a demokrata párti jelölt nyert a Trump elnök által hivatalosan is támogatott republikánus indulóval szemben. A kampányban a republikánusok jelöltjét szexuális zaklatással vádolták.
M. G.: Azért azt ne felejtsük el, hogy ezek a vádak az Egyesült Államokban – ahol a vallásosság a mindennapok része – sokkal súlyosabbak, mint Európában.
J. Zs.: Osztom, amit mondasz a karakteres jobboldali politikusok térnyeréséről, de tegyük azért hozzá, hogy ez – az amerikai példából is kiindulva – nem lesz egy lineáris folyamat.
Demeter Szilárd: A hosszú évek-évtizedek óta aktívan, de többé-kevésbé láthatatlanul működő hálózatok felszínre kerültek. Nagyon fontos tapasztalat volt 2017-ben az ezekkel szembeni nyílt konfrontáció felvállalása, nem utolsósorban a szembenálláshoz szükséges erő birtokában.
– A migrációs válság nem ért véget. Meg lehet jósolni, hogy mi lesz ennek a vége?
H. Z.: Látható, hogy az Európai Unió nem tudott kielégítő válaszokat adni a migrációra. Küzdelmes évek várnak ránk.
J. Zs.: Sajnos a liberális és a nemzeti erők világszintű küzdelme során egy-egy karakteres trumpi döntés – gondolok itt például Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerésére – a Közel-Keleten kiválthat olyan reakciókat, amelyeknek a következménye az lehet, hogy bármikor felütheti a fejét újabb fegyveres konfliktus. És nem kizárt, hogy ez egy nagyobb migrációs hullámot indít el. Nagy kérdés, hogy ebben az említett küzdelemben megéri-e ilyen karakteres döntéseket hozni…
M. G.: A liberális térfélen közkeletű álláspont, hogy Európából nem szabad erődítményt létrehozni, mert emiatt sokkal többen fulladnak majd a tengerekbe. Nekem pedig meggyőződésem, hogy létre kell hozni az Európa-erődöt, mert így kevesebben fognak megfulladni, ugyanis ez egyértelmű üzenet lenne: ne gyertek, ide nem juttok be. Az európai országoknak egyenként kell keményen fellépniük – nem szabad várni az EU-ra, mert soha nem fog dönteni, puha és alkalmatlan szervezet. De nyilvánvaló, hogy csak azután születhetnek ilyen döntések, ha új, nemzeti kormányok alakulnak, amelyek osztják majd a visegrádi országok és az USA keményebb migrációs álláspontját. Egész egyszerűen azért szükséges most ilyen határozatokat hozni, mert ha ez nem történik meg, később lőni kell. Orbánnak ebben is igaza van: először a válságövezetekben szükséges rendet tenni, így lehet megakadályozni, hogy a migránsok elinduljanak Európa felé.
D. Sz.: A helyzet az, hogy az ezekben a válságövezetekben – Afrikában és a Közel-Keleten – élők háborúban szocializálódtak. A fekete kontinensen, amióta a legtöbb állam felszabadult a gyarmattartók uralma alól, a törzsek folyamatosan háborúban állnak egymással, napi szinten találkoznak az erőszakkal, szemrebbenés nélkül gyilkolnak, ha kell. Ők nem fognak nálunk kopogtatni, semmit sem kérnek majd tőlünk, hanem jönnek és elveszik, amire szükségük van. A svéd alvilág már most tele van ilyen figurákkal, a svéd állampolgár meg – még ha az európai parlamenti képviselők a bevándorlás mellett is állnak ki Brüsszelben – az utcákon ezekkel az alakokkal találkozhat nap mint nap. Olyan törzsi, vallási fegyveres konfliktusokat importálunk mindenféle ellenőrzés nélkül, hogy egyszer csak arra ébredünk: a szomszédaink egymást lövik, és minket is bármikor eltalálhat egy eltévedt golyó.
M. G.: Vagy épp egy célzott golyó. Ne felejtsük el a sorozatos terrorcselekményeket, és azt sem, hogy nem véletlenül égnek a svéd zsinagógák.
– Térjünk át a belpolitikára. Mi volt számotokra itthon a legizgalmasabb pillanat?
J. Zs.: Nekem az év eseménye a Jobbik egyértelmű balratolódása volt. Tényleg megtörténik, hogy összenő, ami összetartozik.
D. Sz.: Ez teljesen értelmetlen húzás a Jobbiktól. Ugyanis minden közvélemény-kutatás és a 2010-es, valamint a 2014-es választási eredmény is azt mutatja, hogy a magyar társadalom egyértelműen jobbratolódott, a baloldali szavazóbázis kezd beszűkülni. A párt ötlete az lehetett, hogy le akarta halászni az MSZP-ből és a többi kis balos pártból kiábrándult szavazókat, de egyértelműen kiderült, hogy ez nem fog működni.
M. G.: Gaby (Vona Gábor – a szerk.) úgy viselkedik a pártja élén, mintha még mindig MLM-ügynök lenne. Azt gondolja, hogy egy egyszerű termékátcímkézéssel eladható a Jobbik. Mindezt nagyon rossz testtartással teszi: a Spinoza klubban lehajtott fejjel beszél, hamut szór a fejére, olyan célközönséget akar megszólítani – az egykori liberális holdudvar hathatós segítségével –, amelynek a nagy részét bizonyosan nem tudja meggyőzni. Ezzel a saját korábbi választói előtt hiteltelenné válik, gyávának mutatkozik, tehát többet veszít, mint amennyit nyer. A huszonegy százalékos pártját mostanra sikerült 11 százalékosra letornásznia, ami igazán nagy mutatvány.
J. Zs.: Kimatekozták, hogy a balos ellenzéknek önmagában semmi esélye sincs, ezért be kell venni a Jobbikot a buliba.
– Összeállhat a Jobbikkal a balos ellenzék? Tényleg van erre esély?
M. G.: A matek nem működik a politikában.
J. Zs.: Ezt elfogadom, de más esélyük nincs.
M. G.: Az országos választás szempontjából nem releváns, de azért ez az összeállás a solymári időközi önkormányzati választáson sem jött össze, pedig ott egy független jelöltet állítottak, és a Jobbik – az elmúlt évekbeli szokásához híven – itt sem indult el.
H. Z.: Rendben, de azt magyarázzák a balosok, hogy Solymár egy jobboldali körzet, így máshol, például Borsodban jól működhet a koordinált indulás.
M. G.: Abban tévednek, hogy most, egy „független” induló esetében még csak-csak el lehetett adni az ellenzéki tábornak az összefogást. De máshol egy jobbikos szavazó nem áll majd be a DK-s mögé, és ez fordítva is így lesz, tehát ez azt fogja jelenteni, hogy lemorzsolódik egy csomó ellenzéki támogató.
H. Z.: Az is feltűnő azonban, hogy az ellenzéknek semmilyen mondanivalója nincsen, hiányt szenvednek – divatos szóval – a narratívában. Csupán annyi az üzenetük, hogy álljunk össze, ne maradjon hatalmon Orbán Viktor.
M. G.: Pontosítsunk, van még az „oktatásegészségügy” is.
– Mindenesetre a Fidesz–KDNP újabb győzelmére van 2018-ban a legnagyobb esély. Milyen feladat áll a kormánypártok előtt a következő ciklusban?
J. Zs.: Természetesen nem négyéves ciklus következik, hiszen ha a Fidesz–KDNP újra győz a választásokon, 2022-től már nem lesznek választások. (Hangos nevetés.)
M. G.: Vegyük komolyan a kérdést. Szerintem ez a győzelem egyben azt is jelentené, hogy a rendszerváltás után alapjaiban épülhet újjá a magyar politikai közösség.
H. Z.: Sőt, 1947 után most végre elmondhatnánk, hogy az azóta tartó baloldali hegemóniát törné meg a Fidesz–KDNP három választási időszakon keresztül tartó kormányzása. Esély nyílhat arra, hogy enyhüljön a baloldali kulturális fölény.
M. G.: Még tudlak überelni: egy újabb győzelem után a Fidesz teljesen ki tudná építeni a szabadság struktúráit.
J. Zs: Ez tényleg szép tételmondat volt, Gábor! De ne felejtsük el, hogy hiába volt 1990 és 2010 között nyolc évig hatalmon a jobboldal, a baloldali kulturális hegemóniához nem tudott hozzányúlni. Azért fontos, hogy egymást követően több cikluson keresztül maradhat hatalomban a jobboldal, mert ezt a munkát valóban el tudja végezni.
M. G.: Ezt értettem én a szabadság struktúráinak a kiépítése alatt.
H. Z.: Megint francia példával kell előhozakodnom. 1968 azért is fontos évszám, mert ehhez kötődik a baloldali kulturális terror kezdete, a jobboldali, nemzeti kulturális jégkorszak beköszönte. És ennek a hatása nálunk is egyértelmű volt; a balliberális holdudvar volt a mi 68-as generációnk, amely bizony a rendszerváltás után is minden kulturális teret – a sajtót, a színházakat, a filmet stb. – az uralma alatt tudott tartani. A kontinensen 2015, az Európát elérő migrációs hullám volt az a cezúra, amikor a tömegek ráeszméltek, hogy amit a 68-as generáció képvisel, az hazugság. Nálunk ez már 2006 ősze után nyilvánvalóvá vált a szavazók többségének.
D. Sz.: A jobboldali kulturális forradalom – vagy akárhogy is hívjuk – azonban azon is múlik, hogy a konzervatív elit észrevegye: mentálisan neki is változnia kell. Sajnos a jobboldal még mindig a balliberálisokhoz viszonyítja magát. De ez ma már nem releváns. Elfogytak, kiderült, hogy amit mondanának, az senkit sem érdekel rajtuk kívül. Most a nemzeti oldal számára a pénz, paripa, fegyver rendelkezésre áll, tehát csakis a saját agendát kellene nyomni, nem viszonyulási pontokat keresni, viszonyuljanak ők mihozzánk. Ennek az „átpozicionálásnak” be kell következnie.
J. Zs.: Én viszont azt látom, hogy ez már folyamatban van, megvannak a saját szalonjaink, és akik akarnak tőlünk valamit, azok jöjjenek el oda, mi pedig nem megyünk el hozzájuk. Örvendetesnek tartom viszont, hogy miközben nem alkalmazkodunk a baloldalhoz, a korábban általuk használt eszközöket gátlás nélkül átvettük. Végre megszűnt az óvatoskodás, az a konzervatív jobboldali narratíva, amelyből hosszú éveken keresztül nem tudtunk kilépni.
M. G.: Erre szoktam mondani, hogy modern jezsuitákként kell eljárnunk. Ők annak idején az összes legmodernebb eszközt bevetették a reformációval szemben. Nekünk tehát minden eszközt – azt is, amitől ódzkodtunk, például a háromsoros Twitter-üzeneteket – használnunk szükséges a küzdelem során. Minden színtéren meg kell jelenni, el kell mondani az álláspontunkat.
– A baloldali sajtó nagyon szereti azt a szót használni, hogy konszolidáció. Egy újabb Fidesz–KDNP-győzelem után beköszönt majd ennek a korszaka?
J. Zs.: Azt gyanítom, hogy ilyen nem fog történni, hiszen négy éve is ezzel volt tele a sajtó, aztán mi lett belőle?! Orbán Viktornak – ahogy minden igazi politikusnak – lételeme a küzdelem, ebbe a konszolidáció fogalma nem illik bele.
D. Sz.: Szerintem magát a szót is utálja, értelmetlennek is tartja, számára ez nem létezik. De ez érthető, hiszen a politika lényege mindig a konfliktus, a konszolidáció ellentmond a természetének. De behoznék még egy szempontot egy Fidesz-győzelem esetére. A jobboldali kormány már ebben a ciklusban megkezdte az expanzív Kárpát-medencei gazdaságpolitikáját, ezt a következő négy évben még erőteljesebben képviselik majd. Közeledik Trianon századik évfordulója, jó érzés lenne 2020-ra úgy rákanyarodni, hogy azt mondhassuk: oké, száz éve elvettétek tőlünk az országrészeinket, de azokban mi szép sorban visszanyerjük a befolyásunkat. Nem csupán Magyarország geopolitikai helyzete predesztinál minket arra, hogy a térség vezető állama legyünk, hanem most már a gazdasági stratégiánk is ezt célozza meg.
Fotók: Kőhalmi Péter
