Kicsit közelebb visz bennünket a megoldáshoz az, ha a bevásárlóközpontok olcsóbb löttyeire gondolunk, melyekre rá van írva, hogy kóla-„ízű” vagy -„jellegű” italokról van szó. Az ember megissza, ha csak apró van a zsebében, de tudatában van annak, hogy nem az igazit fogyasztja. Jobb híján valami olyasmit.
Az amerikai jobboldaliak a jelenségre ki is találtak egy rövidítést: ők volnának a RINO-k, azaz Republican In Name Only. A látszat és a valóság megkülönböztetése viszonylag univerzális képességnek számít a világon mindenhol.
Az egészen bizonyos, hogy az Európai Bizottság asztalán a konyakosüvegek mellett nincs egy vaskos dosszié, amelyre rá lenne írva, hogy Soros-terv. Így minden tisztviselő nyugodt lelkiismerettel és valóban őszintén mondhatja azt, hogy nem tud ilyesmiről. Ám attól, hogy valamire nincs ráírva, horribile dictu nincs leírva sem, attól még léteznek tervek. Ahogy Soros-terv is létezik.
Az a mi szerencsénk, hogy az önzetlen filantrópnak felcímkézett (filantróp jellegű) spekuláns milliárdos van annyira hiú, hogy szereti közölni az ország népével és a világ közvéleményével az ő nagyszerű ötleteit. Így két cikket is megjelentetett azzal kapcsolatosan, hogy Európának miként is kellene megoldania a menekültválságot. Ezek a cikkek ma már széles körben ismertek.
A finomkodó értelmiségi kétkedők épp abba szeretnek belekötni, hogy az ezen írásokban előadott javaslatok némiképp eltérnek egymástól, és a jóságos progresszív Mikulás bácsi a második pamfletben már nem kíván évi egymillió mohamedánt a nyakunkra ültetni itt Európában, maximum pár százezret. Nagylelkűség, engedékenység, a realitásokkal való számolás, ez vezethette a jó szándékú önzetlen adakozót terve mérséklésére. Méltó és igazságos.
Ami pedig a terv jellegét illeti, Soros nemcsak hiú, de hívő is. Magyarul nem csupán arról van szó, hogy szeret a zavarosban halászni, ami igaz – ő maga mondja el egy azóta általa letiltott interjúban, hogy saját tevékenységét teljesen amorálisnak tartja –, hanem arról is, hogy a saját utópiájának, a nyitott társadalomnak őszinte híve és szerelmese. Bármilyen hihetetlennek tűnik is ez mindenki számára, aki bír józan ésszel, a kevert népességű globális társadalom ideájában vannak emberek, akik hisznek. Hogy egy káoszban érdekelt rafinált spekuláns vagy egy extrém multikulti-utópiában hívő forradalmár a veszélyesebb, az lehetne vita tárgya – a kettő együtt viszont bizonyosan nem kecsegtet sok jóval.
Az értelmiségiek meg vannak verve azzal a balsorssal, hogy elméletekbe szerelmesek. Egészen pontosan saját magukba szerelmesek, és mivel egyetlen tevékenységük az elméletalkotás, így saját termékeikbe ájulnak bele. Soros pedig amellett, hogy az üzleti életben nagyon is jól ismeri a zord realitásokat és ügyesen is bánik velük, hamisítatlan értelmiségi, aki elvakultan imádja a nyitott társadalom utópiáját.
Azt meg ugye senki sem akarja megetetni velünk, hogy Soros puszta kávéházi locsogásra érkezik rendszeresen az Európai Bizottság szórakozott elnökéhez, hogy az időjárásról meg a kortárs filmművészetről beszélgessenek.
Mindenki képes észrevenni a különbséget a látszat és a valóság között.
