Meg is szólalt, és a javára írhatjuk, hogy nem köntörfalazott: szerinte 2018-tól jobb lenne, ha Vona Gábornak hívnák a miniszterelnököt, azt pedig „nem tudja garantálni”, hogy ne legyen jobbikos befolyás a Simicska-médiában. Így beszél egy állítólag független, „min-dig-el-len-zé-ki” médium keménykezű és határozott vezetője.
A magamfajta rosszindulatú, cinikus rezsimszolgáknak persze semmi újdonsággal nem szolgál ez a helyzet, csak kimondták azt, ami körül eddig táncikáltak: a Lajos-média jobbikos lett. Ez pedig azt jelenti, hogy a független, objektív, „mindigellenzéki” média egy párt szócsöve, eddig is az volt és az is marad, maximum a korábbiakkal szemben még nyíltabban áll be ebbe az irányba. Már ha ez egyáltalán lehetséges azok után, hogy hetente kétszer jár be Gaby Kálmán Olgához.
Legkésőbb az első Schlecht-interjú idején vált nevetségessé az a póz, amelyet felöltöttek a Lajos-média egyes munkatársai közvetlenül a G-nap után. A póz lényege az volt, hogy a fent nevezett időpont előtt elnyomott Fidesz-médiamunkások voltak, akikkel játszott a hatalom, ám a G-nappal hirtelen megvilágosodás érte őket, mint tulajdonosukat szokta késő nyári veszprémi hajnalokon: hiszen épp ebben a pillanatban ismerték föl korábbi kiszolgáltatottságukat és a kézi vezérlést. A G-nap volt a löket, amely után mint Platón filozófusa, végre kitaláltak a barlangból és meglátták a fényt.
Ezután azonnal kritikus értelmiségiekké váltak; és elhitték a mítoszt, miszerint a korábbi állapottal szemben ők most már egy független orgánumot alkotnak, amely a köz javáért, a köz megbízásából tevékenykedik. Ez utóbbi egyébként általános meggyőződés a Szakma újságíróinak a köreiben. Tehát amikor újságírók a klotyóig kísérik Kövér László házelnököt és arról faggatják, mi a kedvenc színe, aközben szent meggyőződésük, hogy ők a negyedik hatalmi ág, s ehhez igenis joguk van, hiszen a választópolgárok bízták meg őket ezzel.
Mivel is?
Az igazság fáj, de a politikai sajtót Magyarországon politikai érdekek tartják fönn – pénzes magánszemélyek helyett vagy mellett, de hozzátehetjük, hogy ha mecénások támogatnák, nekik is fűződne hozzá politikai érdekük. A választópolgárok egy lyukas fillért sem adnak az újságíróknak azért, hogy a vécére kísérjék a házelnököt. De az önkép fontos, és a Szakma újságírói a pozitív önképben bizonyosan nem szenvednek hiányt.
Azt nem tudhatjuk, hogy a történet egyes szereplői tényleg komolyan vették-e a pózt, vagy cinizmusból képviselték a „független-objektív” marketingszöveget. A kérdés viszont Schlecht érkezésével eldőlt. Nemcsak a király lehet meztelen, hanem a negyedik hatalmi ág képviselői is, a mostani epizód pedig már valóságos sztriptízshow.
Csak az vált nyilvánvalóvá, ami józan ésszel is felismerhető volt rögtön a G-nap után, és amit a szultáni jóslat már előrevetített: a Lajos-média intim viszonyba kerül a Jobbikkal.
Igazán kár. Egy kicsit mind abban reménykedtünk, hogy az elmúlt 29 871 868 nap után végre tudni fogjuk, kicsoda Kaya Ibrahim és Josip Tot.
