Pannónia provincia a Római Birodalom peremvidéke volt. Itt gyakorlatilag a tartomány megszervezésétől kezdve folyamatosan számolni kellett a barbárok betöréseivel. Határzóna volt. A fejlett nyugat és a barbár kelet határa. Mégis virágzó kultúra és élet alakult itt ki, amely bámulatos szépségű remekműveket hagyott maga után. Gondoljunk csak a – szintén a Balaton környékéről származó – Seuso-kincsekre.
A birodalom kezdetben sikerrel állt ellen, s vissza tudta verni a barbárok támadásait. Határzár, limes épült a Duna mentén, valamint jól szervezett haderő, az akkori világ legkorszerűbb hadserege vette fel a küzdelmet az ellenséggel. A II. század vége felé Pannóniát elözönlötték ugyan a barbárok, de a filozófus császár, Marcus Aurelius kiűzte őket a provinciából. (Nem filozófiával, hanem karddal.) A betörés pusztításai a balácapusztai villagazdaság maradványain is megfigyelhetők. Mégis, az élet újraindult, és elkezdődött a tartomány másodvirágzása. A villagazdaság is újjáépült.
A pusztulás a IV–V. században végül mégis bekövetkezett. De ezt a közhiedelemmel ellentétben elsődlegesen nem a hordák okozták. Az csak a következmény volt. Hisz a példa is mutatja: 300 évig egy alapjaiban erős, erkölcsi normáiban szilárd birodalomnak nem okozott gondot a külső hadakkal szembeni védekezés. A véget a belső gyengeség eredményezte. Ammianus Marcellinus, a késő római császárkor legkiemelkedőbb történetírója így ír a pusztulásról: „…(A gótok) megszállták a Duna partjait, majd követeket küldtek Valenshez, és alázatosan kérték befogadásukat. Megígérték, hogy békében fognak élni, és ha a helyzet követeli, segédcsapatokat állítanak. A tisztán nem látó illetékesek ügybuzgalma így készítette elő a római világ pusztulását. (…) határsorompóink felnyíltak, és a barbár föld úgy öntötte magából a fegyveres csapatokat, mint az Aetna a tüzes szikrákat…”
Balácapuszta római lakói sem kerülhették el a beözönlést. Pontosan nem lehet tudni, mi lett velük. A legoptimistább verzió szerint sikerült elmenekülniük. Azt viszont tudjuk, hogy a villába barbár lakók költöztek. Erről árulkodnak a mozaikpadlókon kialakított tüzelőhelyek. Az új jövevények nyilván nem rajongtak annyira a klasszikus kultúráért.
Egy barbár civilizáció könnyedén elsöpörte az akkori világ legfejlettebb, de belülről meggyengült birodalmát. Fontos tanulságról mesélnek nekünk a balácapusztai kövek: az, hogy egy civilizáció technikailag, kulturálisan fejlett, nem biztosíték arra, hogy fenn is tud maradni.
