A rendszerváltás előtt március idusa nem tartozott a hivatalos állami ünnepek közé. A hatalom csak úgy kénytelen-kelletlen ünnepelte a pesti forradalom kitörésének napját. Az iskolákban nem volt ugyan tanítás, március 15-e mégsem volt munkaszüneti nap. A hivatalos megemlékezések a forradalmi ifjúsági napok ideológiai harapófogójába tették ezt a dátumot. A Tanácsköztársaság március 21-i, valamint Magyarország felszabadítása – és tegyük hozzá: a szovjet megszállás kezdete– április 4-i ünnepének előhangjává silányították. Vajon miért volt mindez? A válasz egyszerű: a kommunista hatalom félt március 15-től. Félt a szellemiségétől, a szabadság, a függetlenség, az önrendelkezés eszményétől. És erre minden oka meg is volt. Magyarország akkor ugyanis nem volt sem szabad, sem független.
Történészek szokták emlegetni, hogy a mi 48–49-es forradalmunk egyedülálló volt. Európa már rég „csendes” volt, mikor a magyar szabadságharc még javában zajlott. Ennek a magyarázatát talán nem kell túl mélyen keresnünk. Míg Párizs, Bécs, Berlin forradalmai megmaradtak városiaknak, addig a hazai események igazi nemzeti üggyé, összmagyar szabadságharccá váltak. Nyugat-Európa 48-a a társadalmi változásokat követelő polgárság küzdelme volt, a magyar viszont nemcsak a társadalmi változásokra, hanem az önrendelkezés, a nemzeti függetlenség kivívására is irányult. Ezzel magyarázható az is, hogy együtt harcolt a radikális költő, az arisztokrata és a földműves is. Március 15-e eredménye április 11., az önrendelkezést kimondó áprilisi törvények elfogadása volt.
A reformkor kezdetétől nagy utat tett meg a magyarság, az ország látványos erősödésnek indult, megkezdődött a polgári átalakulás. Ennek betetőzése volt az áprilisi törvények elfogadása. Nagy volt hát a vesztenivaló, amikor a Habsburg Birodalom fegyverrel akarta elvenni a magyarok frissen kivívott szabadságát. Nem csoda, hogy a földművestől az iparosig, a nemestől a polgárig mindenki fegyvert fogott, hogy megvédje az önrendelkezést.
„A szabadság mindig csak egy generációra van a kihalástól” – mondta egykor Ronald Reagan. A szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie. Ahogy megtette ezt 48 nemzedéke, nekünk is meg kell tenni. Persze más módszerekkel. Nekünk nem kell kézitusát vívni az isaszegi csatamezőn, nem kell visszafoglalnunk Buda várát pergő ágyútűzben. De meg kell védenünk a kivívott önrendelkezésünket. Nem hagyhatjuk, hogy bárki beleszóljon abba, mit és hogyan tegyünk. Nem hagyhatjuk, hogy Magyarországon külföldi érdekek diktáljanak. Nekünk ezt a csatát kell megvívnunk. Ez a mi 48-unk.
