Matteo Salvini továbbra sem engedi Olaszországba a migránsokat

Hírek
A Sea Watch német civilszervezet hajója engedélyt kapott az olasz hatóságoktól pénteken, hogy lehorgonyozzon Szicília partjainál, de az olaszországi kikötők továbbra is zárva vannak a hajó előtt, amelynek fedélzetén 47 migráns tartózkodik. A római kormány szerint Hollandiának kell befogadnia őket, mivel holland felségjelzésű hajóról van szó. 

A szervezet Sea Watch 3 nevű hajója arra kapott engedélyt az olasz hatóságoktól, hogy a szicíliai Augustától másfél mérföldre horgonyt vessen. 

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes ismételten kizárta, hogy a hajót olaszországi kikötőbe engedjék be. A római belügyi tárca diplomáciai csatornákon keresztül a holland kormánytól sürgette, hogy a Sea Watch 3-on tartózkodó 47 migránst holland területen fogadják be.
    
Salvini közzétette az Amszterdamhoz intézett levelet, amelyben információkat is kért a holland felségjelzésű hajóról és ennek legénységéről. 
    
A migránscsoport hollandiai befogadását sürgette a másik olasz kormányfőhelyettes, Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője is. Hangsúlyozta, hogy a hajón tartózkodók minden szükséges orvosi segítséget megkapnak, élelmiszerrel is ellátták őket az olasz hatóságok, de a római kormány "nem változtat az NGO-kal szembeni politikáján". Luigi di Maio egyenesen Hollandia nagykövetének bekéretését szorgalmazta a római külügyminisztériumba, de erre eddig nem került sor. Az M5S vezetője korábban azt javasolta, hogy a Sea Watch 3 a francia Marseille kikötőjébe vigye a migránsokat. A párt másik politikusa Danilo Toninelli, az olaszországi kikötők felett rendelkező infrastrukturális és közlekedési miniszter kijelentette: a Sea Watch megszegte a tengeri szabályokat, mivel nem várta meg a líbiai parti őrséget, és nem adta át nekik a migránsokat. 
    
A Sea Watch 3 január 19-én vette fedélzetére a csoportot Líbiánál. Csütörtök délután érkezett a dél-olaszországi felségvizekre azzal a céllal, hogy a szicíliai Siracusában köthessen ki. A szervezet a rendkívül rossz időjárási viszonyokra hivatkozott. A 47 fős csoportban nyolc gyerek is van.
    
Azonnali kikötésükért biztonságos kikötőben 19 nem kormányzati, humanitárius szervezet intézett korábban felhívást Olaszországhoz és az Európai Unióhoz.

Borítófotó: Illegális bevándorlók Szicília partjait kémlelik az Aquarius hajó fedélzetén Trapani kikötője felé közeledve 2018. április 23-án.  (MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink