A KÖZEL-KELET ÚJRAFELOSZTÁSA
Nagyot fordult a helyzet Szíriában. A három évvel ezelőtti orosz beavatkozás, majd az iráni „tanácsadók” és palesztin „önkéntesek” megjelenése a bukás széléről hozta vissza az Aszad-rendszert. A változáshoz kellett persze Donald Trump elnök is, aki előbb a CIA helyett az amerikai hadseregre bízta a terroristák elleni harcot, majd a NATO-t is bevonta az oroszokkal egyeztetett hadműveletekbe.
Mára az ország legnagyobb részét a szír kormányerők ellenőrzik, az Iszlám Állam néhány megmaradt délnyugati fellegvára mellett északkeleten a kurdok, illetve északon a törökök, a velük szövetséges zsoldosok és az an-Nuszra Front utódszervezeteihez tartozó szélsőségesek tartják még magukat.
BOGARAK A FÉNYBEN
A kormányerők következetes stratégiája bevált. A kisebb-nagyobb katlanokba (például korábban Aleppóba) szorult zsoldosoknak és muszlim szélsőségeseknek a fegyverletételért cserébe szabad elvonulást adtak az északi Idleb tartományba. A fegyveresek és családtagjaik, illetve a velük tartó civilek szállítását az orosz tábori csendőrség biztosította. Idleb lett a kormányerők elől menekülő egyéb lázadók spontán úti célja is, így Damaszkusz szépen kivárta, míg a rivális olajmonarchiák és nyugati hatalmak által finanszírozott fegyveresek és más ellenzékiek, illetve ellenállók – mint bogarak a fényben – egy helyen összpontosuljanak.
A számítás bevált, hiszen az egy tartományba szorult sok martalóc már egy éve egymással is küzd a helyi erőforrásokért. Támogatóik közül a Jemenben is háborúzó Szaúd-Arábia anyagi gondokkal küzd, ezért az új uralkodó felülbírálta a korábbi stratégiát. Rijád az olajtermelés visszafogásáért már flörtöl Moszkvával, így a vesztésre álló szír ügyet könnyen feláldozza egy magasabb olajár oltárán.
Trump elnök, mint láttuk, a konfliktus és a szürke zónák fennmaradásában érdekelt CIA helyett a parancsokat precízen végrehajtó katonákra bízta a terror elleni harcot, azóta az Iszlám Állam Irakban és Szíriában is vesztésre áll.
Törökország helyzete sem javult. Az Ukrajnától Libanonig tartó ütközőzóna közepén fekvő nyolcvanmilliós ország nem szövetségi rendszerein (például a NATO-n) belül, hanem egyedül, nemzetállami alapon próbál regionális hatalmi tényezővé válni. A kétezres évek elejétől megszokott gazdasági növekedés e politika nyomán kifulladt, a török líra árfolyama a pincébe zuhant, és Ankara szövetségesek nélkül maradt.
A KURD PROBLÉMA
Az Iszlám Állam elleni iraki hadműveletekben sokáig a kurdok viselték a legnagyobb terhet, amiért persze nem számíthattak politikai hálára. Korábban még az USA és több nyugati ország is támogatta őket fegyverekkel és ellátmánnyal, ám tavaly azt már nem akadályozták meg, hogy az Idleb tartományba visszaszoruló zsoldosok – a törökök támogatásával – szomszédos kurd területeket foglaljanak el, mint ez év márciusában Afrin városát.
A kurdok dermedten látták, hogy alig szabadultak meg az Iszlám Állam rémuralmától, az an-Nuszra Front utódszervezeteinek vallásos fanatikusai hasonlóan fundamentalista rendszert vezetnek be az általuk megszállt területeken. A törökök azért adtak szabad kezet a hitharcosoknak, mert a liberálisabb életet élő kurdok a saría törvények elől elkezdtek a keleti kurd területekre menekülni, és Ankara ettől várta az Észak-Iraktól a Földközi-tengerig tartó kurd folyosó kialakításának megakadályozását is.
Ez a folyamat sokáig működött, ám az idén megbosszulta magát. Az etnikai tisztogatástól tartó kurdok ugyanis a szír–orosz kormányerők augusztusi nagy offenzívájának kezdeti sikereit látva keletről támadták meg az an-Nuszra Front utódszervezetei és a törökök által uralt területet. A harapófogóba került zsoldosok és szélsőségesek elől Törökország lezárta határát, így a Fehér Sisakosokhoz hasonlóan őket is várhatóan az Európai Unió bevándorláspárti országai fogadják be. A görög szigeteken mindenesetre már elkezdték a menekülttáborok felkészítését a szír „polgárháborús menekültek” befogadására.
IRÁN ÚJRA TÉNYEZŐ
Azt, hogy Európának, vagy a tömeg zömét várhatóan befogadó Németországnak mi haszna van a vallási fanatikusok és családjainak befogadásából, persze nem illik feszegetni. Elvégre Oszáma bin Láden egykori testőre is békésen élhetett német földön, sőt biztonsági őrként még egy repülőtér biztonsági zónájában is dolgozhatott. Amikor pedig kitoloncolták hazájába, Tunéziába, a német hivatalok eljárási hibára hivatkozva kérték visszautaztatását.
Szíria a már említett ütközőzóna részeként továbbra is fontos marad, ezért csak a polgárháború első nagy szakasza ért a végjátékához. Az „arab tavasz” kezdeti idealizmusa már régen elpárolgott, és a kőkemény nagyhatalmi érdeket látjuk. Új játékosok kapcsolódtak be a játszmába, a tegnapi szövetségek helyét holnap már mások veszik át.
A friss szereplők között látjuk Iránt, amely az embargó után ismét profitál az emelkedő olajárból, és a kínai Új Selyemút által az USA világpolitikai és világgazdasági kihívójának stratégiai partnere. Irán és Kína szívesen szövetkezne a kurdokkal és hozna létre Észak-Szíriában egy szárazföldi folyosót termékeinek a Földközi-tengerig. Kína lehet a szíriai újjáépítés legnagyobb nyertese is, hiszen Pekingnek van ehhez kellő pénze és kapacitása.
A kínai és iráni terjeszkedést új szankciós politikájával Trump elnök állítaná meg, aki Teherán kiiktatásával több célt akar elérni. Az iráni export kiesése felhajtja az olajárat, ami kedvez az amerikai palaolajnak és -gáznak. A perzsa állammal való kereskedelem korlátozása gyengíti Kínát és az EU-t is, amelyek így jobban rá lesznek utalva az amerikai piacokra. Azt Moszkva sem szeretné, ha a perzsa állam olajbevételeire támaszkodva egy új, százmilliós birodalmat hozna létre a déli orosz „közeli külföld” szomszédságában.
MENEKÜLTEK HAZA!
A szíriai polgárháború végjátékával a nem állami szereplők ideje lassan ér véget és kezdődhet a diplomáciai játszma. A fegyverszünetet és demilitarizált zónákat hozó diplomáciai tárgyalások küszöbönálló szakaszában lehetőség nyílik a menekültek hazatelepítésére, így Merkel kancellár egyik legfontosabb érve is kiesik, miszerint Európának nagy számban kell(ene) szíreket befogadni.
Borítófotó: Szíriai lázadó egy buszon, evakuálás közben. Három év alatt a bukás széléről hozták vissza az Aszad-rendszert
