Történelmi kérdőjelek

Mátrix
Egy idős cseh asszony háborús mártírnak vallja magát, kitüntetéseket is kapott, ám a róla előásott dokumentumok megkérdőjelezik a szavait.

CSEH KÖZÉLETI VITA

Szokták mondani, hogy a múlt megszépíti az emlékeket. A ma 88 éves Věra Sosnarová esetében éppen az ellenkezője történt. Az idős hölgy már tizenöt éve járja Csehország különböző településeit, ahol a szovjet Gulagon megtapasztalt szörnyűségekről beszél a hallgatóságának. Az ő verziója szerint 1946-ban a Vörös Hadsereg katonái Brünnből Szibériába hurcolták őt édesanyjával és nővérével, ahol közel húsz esztendőt töltött.

Azok a szörnyűségek, amelyekről mesél, valóban hátborzongatók: a nők rendszeres megerőszakolása, a foglyok szénakazlakban történt felgyújtása vagy élve eltemetése. Érdekes, hogy ezekkel a történetekkel azután állt elő, amikor Csehországban 2002-ben a parlament elfogadta azt a törvényt, hogy a Gulagot megjárt emberek az ott eltöltött hónapok alapján kárpótlást kapnak.

  

A KOMMUNIZMUS MÁRTÍRJA

Sosnarová csaknem hárommillió cseh koronára taksálta a neki járó összeget, amelyet végül nem kapott meg. Ennek ellenére számtalan helyre meghívták, sőt a gulagbeli „élményeiről” 2008-ban könyvet is kiadott (pontosabban Jiří Kupka írta a nő elbeszélése nyomán), Véres eprek címmel.

2002-ben az akkor a legbefolyásosabb médiumok közé tartozó Nova TV egy „oknyomozó” riportban számolt be arról, hogy az állam elutasította Sosnarová kárpótlási kérvényét, s szinte a kommunizmus mártírjaként állította be őt. Ez a riport országosan ismertté tette a nevét. 2018-ban a cseh parlament felterjesztette őt az államfőnek a Hősiességért éremre, és megkapta Dél-Morvaország tartományfőnökének egy kitüntetését is. Azonban már korábban felmerültek olyan kételyek, hogy mindaz, amiről olyan átéléssel beszél, nem fedi a valóságot. Adam Hradílek cseh történész 2019 májusában az Emlékezet és történelem elnevezésű kiadványban Věra Sosnarová valószerűtlen története címmel egy tizenöt oldalas tanulmányt közölt, és ebben cáfolta az asszony által elmondottakat. A nőt valóban a Szovjetunióba vitték, ahol azonban nem a Gulagon sínylődött, hanem egy Moszkvához közeli gyárban dolgozott.

  

SZOVJETIZÁLÁS

Arra vonatkozóan, hogy Sosnarová valaha is megfordult volna a Gulagon, egyetlen dokumentumot sem sikerült találni az oroszországi levéltárakban, arról viszont többet is, hogy milyen üzemekben dolgozott, milyen munkakörökben, sőt szakmai továbbképzésen is részt vett. Egyébként állítólag azért hurcolták el őt, mert orosz nemzetiségű anyja akkori cseh férjével még az 1920-as években Csehszlovákiába menekült a bolsevikok elől. Később már külön éltek, és Sosnarová szerelemgyerekként látta meg a napvilágot, 1931-ben. A szovjet titkosszolgálat (Szmers) Csehszlovákiában operáló egysége mintegy háromszáz emberről derítette ki, hogy a Szovjetunióból vagy 1939-ben a
Magyarországhoz visszakerült Kárpátaljáról menekültek el Csehországba. Őket és hozzátartozóikat mint a kelet-közép-európai országok tervezett „szovjetizálását” fenyegető egyéneket 1945 folyamán letartóztatták és Moszkvába vitték.

  

TÉNYEK HÍJÁN

A nő azonban továbbra is azt állítja, hogy a Gulagon szenvedett, és erre bizonyítékai is vannak, ám eddig egyetlenegy dokumentumot sem hozott nyilvánosságra. Adam Hradílek dolgozatában olyan tények is szerepelnek, amelyek nem éppen hízelgők Sosnarová családjára nézve: például anyja és féltestvére prostitúciója, vagy a Gestapóval való együttműködésük. Ezek után a cseh közvéleményt már valóban élénken foglalkoztatja, hogy Sosnarová tényleg hős volt-e, akire a csehek méltán lehetnek büszkék, vagy egyszerűen kitalált egy történetet, amelynek a fele sem igaz.