Áder János köztársasági elnök a múlt héten, április 8-ra írta ki az országgyűlési választásokat. Ehhez képest a baloldali ellenzék körében folyamatosak a civódások, egymást támadják, vajmi kevés esély van arra, hogy közös listával, egyetlen miniszterelnök-jelölttel vágjanak neki a megmérettetésnek. Hidvégi Áronnal elemeztük az esélyeiket.
„Egy regnáló kormány leváltásának pedig ez lett volna a legegyenesebb módja, hiszen ez egy tiszta alternatíva, őszinte ajánlat lett volna a Fidesz–KDNP-vel szemben” – vágott bele a szakember. Szerinte a baloldali pártok, a mögöttük lévő erőközpontok, finanszírozók már csak abban bíznak, hogy úgynevezett „taktikai győzelmet” aratnak a kormánypártok fölött.
MANŐVEREZÉS
Mint folytatta, az ellenzék nem mondja el nyíltan a választóknak, hogy koalíciós kormányt szeretnének alakítani 2018 tavasza után. Abban reménykednek, hogy ha a megfelelő egyéni választókerületekben visszaléptetik a jelöltjeiket, akkor a nem kormánypárti szimpatizánsok az egyetlen ellenzéki indulóra szavaznak majd. Azonban ennek a visszaléptetésnek az egyes pártok saját szempontjából is vannak kockázatai: amennyiben az egyik megteszi ezt a másik javára, számolnia kell azzal, hogy az országos listája nem részesül majd a nem nyertes egyéni körzetek után járó töredékszavazatokban, emellett az egyéni jelölt után járó kampánytámogatásról is lemondhatnak.
SZAVAZNA-E DK-S JOBBIKOSRA?
A Századvég Alapítvány is próbálja rendszeresen modellezni a különböző választási helyzeteket. „Megvizsgáltuk, mi történne abban az esetben, ha a Fidesz–KDNP-vel szemben tényleg egy ellenzéki jelölt állna rajtvonalra” – mondta Hidvégi. Tehát számoltak a másik fél egyik optimista – bár a politikai életben egyáltalán nem reális – forgatókönyvével is. E szerint a részvételüket biztosra ígérő, de a pártválasztásukban még bizonytalan szavazókat is beszámították az ellenzéki támogatók közé. „Még az erről a helyzetről szóló modellek is azt mutatják, hogy nincs az országban negyven olyan egyéni választókerület, ahol nyerni tudnának” – jelentette ki az igazgató. Ebben az esetben győznének azokban a körzetekben, ahol 2014-ben is nyertek – összesen tíz ilyen terület volt az országban –, és Budapest pesti részének 2010 előtt hagyományosan balos részeit is visszafoglalnák.
De a nagymintás közvélemény-kutatások alapján – relatíve nagy biztonsággal – meg lehet nézni, hogy a kis és közepes pártok szavazói miként viselkednének az esetleges választókerületi visszaléptetések esetén. Ezekből kiderül, hogy egy DK-szimpatizáns inkább elfogadna egy MSZP-st, de egy jobbikosnak már hatalmas az elutasítottsága a körükben, s az LMP-vel szemben is nagy ellenszenvet táplálnak. A jobbikosokat szinte minden Gyurcsány-párti elutasítja, míg az LMP-s szavazók negyven százaléka nem voksolna rájuk, ami ugyancsak igen nagy arány.
MIBEN REMÉNYKEDNEK?
Hidvégi szerint kétféle – elég gyenge szakmai lábakon álló – dramaturgiában gondolkodnak ellenzéki körökben. Az első alapján egyszerűen összeadták a 2014-es választás összes nem a Fidesz–KDNP-re érkező szavazatát, így szerintük elképzelhető, hogy nyerhetnek. Ez a felvetés tehát azt propagálja, hogy csak egy ellenzéki jelöltnek kell szemben állnia a kormánypárti indulóval.
„A választásoknak azonban – mint ahogy azt a kutatásaink sora és a valóság is bizonyítja – semmi köze nincs az ilyen matematikai képletekhez” – jegyezte meg a szakember. Négy éve ugyanis a nem kormánypárti szavazók több ellenzéki jelölt közül választottak maguknak szimpatikusat, most pedig ezt a lehetőséget kapásból megvonnák tőlük. Abból indulnak ki, hogy a szavazók leküzdik averzióikat, és akkor is az ellenzéki indulóra voksolnak, ha utálják azt, amit képvisel.
Mint ahogy az imént már volt szó róla, a legnagyobb probléma a Jobbik és a baloldal viszonyában van, hiszen utóbbi éveken keresztül arról beszélt a szavazóinak minden hullámhosszon, hogy a Jobbik veszélyes, szélsőjobboldali, rasszista, antiszemita erő. „Elég szürreálisnak hatna, ha most azt kérnék, hogy rájuk voksoljanak” – tette hozzá Hidvégi Áron.
Másfél éve kezdte meg Vona Gábor pártelnök azt a „néppártosodási” folyamatot, amely az utóbbi időben felgyorsult. A szakember szerint viszont ilyen rövid idő alatt nem lehet a politikában ekkora változásokat levezényelni. „Erre egy politikai ciklus minimálisan szükséges, láttuk ezt 1993-tól kezdődően a Fidesz esetében is – mondta a szakember. – Az 1994-es szavazóik nem voltak elégedettek a váltással, mert nem látták benne a jövőt. Ugyanígy a Jobbik esetében most biztosan nem lehet majd sikerről beszélni. A hűséges szavazók ugyanis elárulva érzik magukat, a párt által kiszemelt új, baloldali, liberális választók pedig még nem bíznak bennük” – vélekedett az igazgató.
VESZPRÉMI PÉLDA
Az ellenzék soraiban az is meggyőződéssé vált, hogy ugyanúgy, ahogy 2015 tavaszán, a veszprémi időközi választáson, egy megfelelő civil jelölt mögé beállva most tavasszal is sikeresek lehetnek. „Csakhogy akkor más volt a politikai klíma, a Fidesz – például az internetadó körüli feszültségek következtében – minden közvélemény-kutató cég szerint támogatottságának mélypontján állt. Az ellenzék akkor ezer szavazattal kapott többet, mint 2014-ben, a Fidesz támogatói viszont nem mentek el voksolni, így büntették a pártjukat. Tehát a kormánypárt támogatóiból nem lettek baloldali szavazók, s a bizonytalanok tömegei sem jelentek meg a baloldal mögött. Az ellenzék a teljes mozgósításával el tudta vinni voksolni a választóit, a fideszesek meg nem mentek el. A baloldal akkor minden energiáját a veszprémi körzetre összpontosította, s most 106-szor nagyobb anyagi erőforrásra, szervezettségre lenne szükségük” – magyarázta a szakember.
Felvetésünkre, hogy mi is lehet az oka a baloldali ellenzék országos gyengeségének, azt mondta: politikájuk tartalma mellett – a 2002–10-es időszak kormányzati teljesítményével azonosítják őket, emellett nem reagálnak a valós problémákra, például a migrációs válság szerintük nem létezik – nem tudják mozgósítani a szavazóikat. A Fidesz–KDNP támogatói sokkal eltökéltebbek, és meg akarják védeni a kormányzati eredményeket.
