ERDÉLYI TURIZMUS
Több mint félmillióan fordultak meg a parajdi sóbányában az év első nyolc hónapjában – állítja Seprődi Zoltán, a romániai Országos Sóipari Társasághoz tartozó létesítmény igazgatója. A pontosítás kedvéért hozzáteszi, hogy az augusztus végéig regisztrált 523 ezer belépő csak időarányos rekordot jelent. A tavalyi datálású éves csúcs 656 ezer személy volt, de minden esély megvan rá, hogy az idén ez is megdőljön. A legsűrűbb időszak az utolsó vakációs hónap, augusztus volt. Ezek után talán nem meglepő, hogy a bányavállalat évi 10 millió eurós forgalmának közel a felét, 45 százalékát a turizmus jelenti. A maradék 55 százalékot a sókitermelés biztosítja, amely az utóbbi évtizedben százezer tonna körül stabilizálódott. Az utóbbi számot többnyire csak a tél harapóssága és hosszúsága befolyásolja, a parajdi só 93-95 százalékát ugyanis útkarbantartásra használják.
FÖLD ALATTI TERJESZKEDÉS
Mindez részben önmagában is magyarázza, miért nem találkozhatunk az üzletek polcain parajdi sóval, ám Seprődi Zoltán fontosnak tartja részletesebben is megválaszolni a sűrűn elhangzó kérdést. „A mi bányánkból kitermelhető só egyszerűen nem konyhasó, nem tudjuk például garantálni a 98 százalékos nátrium-klorid-tartalmat – magyarázza. – Természetesen tudunk róla, hogy sokan visszaélnek a márkanévvel, gyakran kap – elsősorban Magyarországon – Parajd feliratú csomagolást olyan só, amelyik nem is látta a községet. De ez már nem a mi felelősségünk. Mint ahogy az sem, hogy sok sókamra működtetője a mi bányánkéhoz hasonló hatásfokúként hirdeti a vállalkozását. Holott közelítő mikroklíma, 30-50 százalékos nedvesség, 16 fokos állandó hőmérséklet csak nagyon költséges műszaki megoldásokkal biztosítható, és így sem lehet versenyezni a természettel. Még akkor sem, ha számosan valóban tőlünk vásárolják a kialakításhoz szükséges sótömböket.”
Az igazgató szerint a jelenlegi tulajdonos, az Országos Sóipari Társaság józan gazdája a parajdi bányának. Elsősorban abban a tekintetben, hogy a részvénytársaságként működő cég – 49 százalékban magánbefektetők a birtokosok, 51 százalékban pedig az állam – támogatja a jövedelemnövelést szolgáló beruházásokat, fejlesztéseket. A haszon gyakorlatilag teljes egészében helyben marad, így aztán eszközöket is társíthatnak a fejlesztési tervekhez. Az egyre növekvő idegenforgalmi, illetve gyógykezelési érdeklődés által ösztökélve ugyanis bővíteni készülnek a bánya látogatható részét. A múlt század hetvenes éveinek elején lezárt tárót készülnek megnyitni a zsúfoltság csökkentése érdekében. Az idén többször is előfordult, hogy egyszerre négyezren voltak a föld alatt.
A magyar történelmi múlt iránti nosztalgia fakasztotta keresletre egyelőre nem túl érzékeny a tulajdonosi közösség, felvetésünkre azonban Seprődi Zoltán azt mondta, valóban érdemes lenne megfontolni az Erzsébet-táró átalakítását. A Ferenc József császár látogatásának emlékére elnevezett vágat látogatásra alkalmassá tétele ugyan hatalmas munka, de bizonyára jól értékesíthető lenne a monarchikus időszakkal szembeni, egyre fokozódó érzékenység miatt.
A Székelyudvarhelytől 38 kilométerre északnyugatra, a Kis-Küküllő folyócska mentén fekvő település körzetében már a rómaiak korában is működtek sóbányák. Az iparág a Habsburg-uralom alatt élte fénykorát Parajdon, alapvetően meghatározva a környék lakosságának életét. A Sóvidék központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye a székely nemzet sójának a lelőhelyeként vonult be a köztudatba.
NÉPSZERŰSÉG-NÖVEKEDÉS
A turizmus egészen új keletű „fejlemény”, arányaiban mindenképpen, hiszen az idegenforgalomból fakadó bevételek még 2000-ben sem haladták meg a bánya árbevételének a három százalékát. Ma már azonban senki sem vonja kétségbe, hogy a település jövője egyértelműen a turizmus fejlesztésén múlik. A vállalathoz fűződő beruházások közül az egyik legfontosabb a strand, amely 2014 nyarára készült el, és Románia legmodernebb szabadtéri sós fürdőjeként hirdeti magát. A feszített víztükör és a vízforgató-szűrő rendszer mellett olyan különlegességekkel, mint a telítettség határán lévő sós víz, amelynek a hatására a fürdővendégek parafadugóként lebegnek a felszínen.
A sóbánya az 1960-as évektől kezdődően vált klimato- és speleoterápiai nagyhatalommá. A lengyelországi Wieliczkában tapasztalt eredményekből kiindulva a régi Dózsa György-bánya kibővített kamrarendszerében az akkori igazgató, Telegdy Károly és Veres Árpád körorvos próbálkozott a krónikus légúti betegségben szenvedők föld alatti kúrálásával. A felszíntől számított 120 méteres mélységben lévő kezelési és látogatási részleget 1980-tól kezdték kialakítani.
A kétségbevonhatatlan gyógyító hatás mellett a látogatóözön egyik legfontosabb jelenlegi magyarázata az üdülési jegyek népszerűségének a növekedésében rejlik – mondta László Ildikó idegenforgalmi menedzser. A turisták és a gyógyulni vágyók számának a megugrására némi fáziskéséssel a helybéliek is reagáltak. Ma már több mint hétszáz szálláshely várja a pihenni érkezőket. Akik egyelőre nincsenek túl sokan, a látogatók alig valamivel több mint öt százaléka áll meg egy vagy több éjszakára. Korábban a kéthetes kezelési jegyek alakították a vendégéjszakák számát, ma már a hét-nyolc napos tartózkodások a jellemzőbbek.
NAGYMAMATURIZMUS
Az infrastrukturális fejlesztések kapcsán olyan mendemondák is keringenek a helyiek között, miszerint az új panziók elsősorban pénzmosási célokat szolgálnak. Ezzel főleg az ország más vidékeiről érkezőkre céloznak. Egyelőre azonban a vendégözön segít abban, hogy a régi és az új panziósok jól megférjenek egymás mellett. A július–augusztusi csúcsidőszakot a szállás- és szolgáltatásárak is tükrözik, akkor akár százszázalékos növekedés is regisztrálható. Érdekes módon a rezsiigényesebb téli szezonban zuhannak az árak, ám a szakember szerint ezen az állapoton a wellnessközpont megléte, az idény meghosszabbodása hamarosan változtat. Ugyancsak érdekes jelenség a szeptemberi „nagymamaturizmus”, amikor idősebb emberek még nem iskolaköteles unokáikkal érkeznek a többnyire gyönyörű őszbe. A lakosság elsősorban a parkolásban lát üzletet, csúcsszezonban a legtöbb családi ház udvara és kertje átalakul fizetős parkolóvá. Amiben mindenki egyetért: a parajdiak legkevesebb hetven százaléka a sóból él.
Borítófotó: A parajdi sós fürdő. Özönlenek a vendégek a településre
