SARGENTINI-JELENTÉS
Sebastian Kurz tudja, mit csinál. Még csak 32 éves, de nagy tervei vannak, amelyek megvalósításához kellő ambícióval és ravaszsággal is rendelkezik. Az „új Metternich” viszonylag kicsi országát komoly európai játékossá akarja tenni. Céljai elérése érdekében utasította pártja európai parlamenti (EP) képviselőit a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentés megszavazására.
A sokak számára meglepő döntés megértéséhez néhány évet kell csak visszamenni az időben, hogy lássuk: Kurz valódi ellenfele Merkel német kancellár és annak föderalizációs tervei. Az egymillió migráns befogadása miatt magasztosuló németek akkor még a „Wir schaffen das!” (Megcsináljuk!) lázálmában égtek, s a bécsi nagykoalíció is befogadáspárti volt.
ORBÁN NYOMÁBAN
Kurz volt az első nagykoalíciós politikus, aki felismerte, hogy a kötelező európai betelepítési kvótára vonatkozó berlini és brüsszeli terveket idővel a tagországok szuverenitását tovább csökkentő javaslatok követik (mint például a határőrizet átvétele), amelyek még az Ausztriához hasonló nettó befizető államoknak sem kedveznek.
Az átlag osztrákot a nagyszámú idegen népesség tömeges beáramlásának a hétköznapokat megváltoztató hatása aggasztotta, míg a messzebb látó politikusokat az a német törekvés, amely a migrációs válságot használná fel a föderális EU megteremtésére. Történelmi tapasztalataik miatt az osztrákok sem lelkesednek egy újabb német Európáért, amelynek ők is (nettó befizető) kárvallottjai lennének.
Ez a felismerés késztette Kurzot arra, hogy külügyminiszterként a nyugat-balkáni útvonal lezárásáért lobbizzon, és a német nyelvű médiában következetesen képviselje ezt az álláspontot. Az osztrák tárcavezető önmagában persze kevés lett volna Merkel ellenében, ő igazából csak ráült az Orbán Viktor és utóbb a visegrádi országok által konzekvensen vitt politika hullámára.
Kurz a médiában felépített ismertségét és a magyar határzár sikerét felhasználva kapcsolt nagyobb sebességre. Szó szerint a sírból hozta vissza pártját, az ÖVP-t, amelynek jelöltje a 2016-os elnökválasztás első fordulójában az akkori nagykoalíciós partner szocdemek aspiránsához hasonlóan csak 11 százalékot kapott.
AZ ÁRULÁS OKA
Kurz több okból szavaztatta meg pártjával a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést. Az Európai Tanács soros elnökeként nem akarta blokkolni a „többségi” véleményt, azzal szembement volna a nyugati mainstream sajtóval. Ez a sajtó most „hősként” ünnepli.
Azt is meg akarta mutatni, hogy az „ő” ÖVP-je már nem a „szélsőséges” Jörg Haiderrel szövetkező politikai erő, hanem egy olyan jobbközép párt, amely, „ha kell”, tud és képes szakítani a jobboldali „populistákkal” és „nacionalistákkal”. Ezzel a mutatvánnyal egyben haza is üzent, hiszen az ÖVP ma is az Osztrák Szabadságpárttal közösen kormányoz, ám az előbbi harminc, utóbbi pedig húsz százalékon áll. A bajorországi tapasztalat pont azt mutatja, hogy egy jobbközép erőnek nem a szélsőségesek felé kell nyitnia, mivel azzal a mérsékelt szavazókat más pártok, például a Zöldek karjaiba tereli.
Az Európai Néppártban (EPP) már javában készülnek a jövő májusi EP-választásra, és Kurz ismeri a terveket. A kiszivárgott információk szerint az EPP a német CDU tavaly szeptemberi – sikertelen – eredménykampányát veszi át. Merkelék azt propagálták, hogy a németek „jól és szívesen” élnek országukban, ami persze már régen nem igaz. Az Európai Néppárt most az unió vívmányaival (például a roamingdíj eltörlésével) akar kampányolni, ami a nagy sorskérdésekhez képest lényegtelen.
Orbán Viktor sarokba állítása egy másik – szintén sikertelen – német kampányelem átvételét is szolgálja. Ahogy Merkel a CDU-t jobbközépről átpozicionálta balközépre, úgy akarják az EPP-t is balra húzni, hogy vonzóbb legyen a baloldali, liberális és zöldpárti szavazók számára. Ebben a magyar kormányfőéhez hasonló nemzeti és patrióta hangok csak zavarnak, ezért tolják most félre őket.
Saját tapasztalatai alapján Kurz láthatja, hogy ez a stratégia csak az EPP további szavazatvesztéséhez és a szélek erősödéséhez vezet. Neki ez mindegy is, mert az ÖVP Ausztriában jól áll, és egy gyengébb Európai Néppárton belül ő csak erősebb lesz. A szintén erős kormánypárt élén álló Orbán Viktor partvonalra állításával e kalkuláció szerint hamarosan Kurz lehet az EPP-n belül Angela Merkel ellenpólusa. Ez – a német nyelvterületen – 2015 és 2017 között egyszer már sikerült neki. Azóta Merkel pozíciója romlott, Kurzé javult.
A Magyarország elleni voksok Macron francia elnöknek is tetszettek, aki Kurzzal közösen küzd a kelet-európai kiküldött munkások versenyelőnyének megnyirbálásáért. Ők látványosan kedvelik egymást. A két dinamikus és sportos férfi szereti magát az Európát a jövőben irányító új politikusgeneráció első embereként láttatni, akikhez képest a többi vezető csak kifutó modell lehet.
Ausztria persze csak látszólag támogatja a franciákat. Az EU-t megosztó két elementáris konfliktus közül a migráció és a nemzeti szuverenitás terén Kurz köszöni szépen, jól áll. A Sargentini-jelentéssel a nála e téren hitelesebb Orbán Viktort egyáltalán nem elegánsan félretolta, ezzel is növelve versenyelőnyét. Az osztrák kancellár a migráció terén így kovácsolt politikai tőkéjére épít a másik elementáris konfliktusban, az eurózóna jövőjéről szóló vitában.
VAN IDEJE
Abban Párizs és Bécs egyetért, hogy az eurózónát alakítsák át mag-Európává, amely csökkenti a kimaradó (visegrádi és skandináv) tagállamok súlyát. Kurz itt viszont a német terveket támogatja, amelyek az Európai Stabilitási Mechanizmust egy Európai Valutalappá (EMF) alakítanák át, amely a maastrichti kritériumok megsértése esetén közvetlenül avatkozhatna be az övezet országainak költségvetési politikájába.
Az EMF-ben a nettó befizető Ausztria súlya már nagyobb lenne, így a Benelux és a balti államokkal közösen játszhatnák a pénzükért aggódó németek és az adósságban úszó déliek között a mérleg nyelvét. Sebastian Kurznak van ideje: Macronnal ellentétben az ő pártja erős, országának a gazdasága stabil, és nincs olyan bizonyítási kényszer alatt, mint a francia államfő.
Borítófotó: Sebastian Kurz osztrák kancellár Olaszországban. Ráült a V4-hullámra
