Romlanak Trump újraválasztási esélyei

Mátrix
Az amerikai gazdaság 2020-ra vészesen lelassulhat, recessziós veszélyek bukkantak fel. Ez komoly csapás lenne az eddigi eredményekkel kampányoló elnöknek.

VOKSOLÁS ÉS GAZDASÁG

Különösen éles helyzetben van az amerikai belpolitika: a demokrata többségű képviselőház, a törvényhozás alsóháza minden eszközt megragad, hogy bírálja a republikánusok által támogatott Donald Trump elnököt. A tét a közelgő 2020-as elnökválasztás. A legnagyobb adu az ellenzék kezében az előző választási kampányba való feltételezett orosz beavatkozást az USA vezetőjével összefüggésbe hozó Mueller-féle különleges ügyészi vizsgálat volt. Az eddig nyilvánosságra hozottak szerint utóbbi nem bizonyította a korábbi feltevéseket Trump és Moszkva kapcsolatáról. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai szavazók döntésében a legnagyobb szerepe általában a gazdaságnak van. A külpolitika, a külkapcsolatok másodlagos fontosságúak. A több évig folytatott, külkapcsolati jellegű Mueller-vizsgálat iránti választói érdeklődés megcsappant. Az elnök ebből igyekszik politikai tőkét kovácsolni, az ellenzék viszont további vizsgálatokkal fenyeget. 

Amit eddig a Mueller-jelentés alapján tudunk, erősítheti Donald Trumpot a 2020-as megmérettetésen. Az Egyesült Államok első embere hangoztathatja, hogy ártatlanul vádolták meg, és az alapos ellenőrzés nem talált semmi érdemit ellene. Még a demokratákkal rokonszenvező neves amerikai közgazdászprofesszor, Jeffrey Sachs is megállapította a dokumentum kapcsán, hogy Trump 2020-as újraválasztási esélyei megnőttek.

Ezt ellensúlyozandó valószínűnek látszik, hogy a demokraták újabb vizsgálatokat indítanak. A Wall Street Journal cikkírója úgy véli, nincs más megoldás, mint a Mueller-jelentés teljes nyilvánosságra hozatala, különben felmerülhet az eltussolás vádja. Az amerikaiak legalább háromnegyede – köztük az elnök is – támogatja a publikálást. Az Associated Press és a NORC Center for Public Research együttes felmérése szerint tíz állampolgárból hatan bíznak többé-kevésbé a vizsgálat tisztességességében.


Robert Mueller különleges ügyész. Körbelőtte, de nem találta el Trumpot

 

RECESSZIÓS FÉLELMEK

A fékeződő amerikai gazdasági növekedés ugyanakkor nem kedvez Trump újraválasztási esélyeinek. A Federal Reserve legutóbbi kamatemelései megdrágítják a hitelfelvételt a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak egyaránt. Ezzel az elnök is pontosan tisztában van: nem véletlenül ostorozta az általa kinevezett Jerome Powell Fed-elnököt a monetáris szigorítások miatt. A Wall Streeten a jövedelmezőségi mutatók csökkenésére számítanak, mert a tíz esztendeje tartó irányzat megtörhet, kiváltképpen a túlárazott technológiai szektorban. Ez év végéig a Tradingeconomics.com valamennyi fontos tőzsdei mutató csökkenésére számít. A kutatóintézet a 25 700 pont környékén mozgó Dow Jones index (amely a legnagyobb amerikai vállalatok árfolyamának alakulását követi) több mint ezer-, a NASDAQ (7700 pont) több mint háromszáz, az FTSE 100 (a londoni börze irányadó indexe, amely 7000 környékén tartózkodik) csaknem háromszáz pontos veszteségét jósolja. 

A jól sikerült 2018-as esztendő után 2019-ben az esélyek bizonytalanok: vajon megússza-e az amerikai gazdaság recesszió nélkül? A Goldman Sachs befektetési bank ez év második felére 1,6-1,8 százalékos GDP-bővülést jósol. A 2017-ben bevezetett adókedvezmények kedvező hatása meggyengül. Larry Kudlow, a Donald Trump fennhatósága alatt működő Nemzeti Gazdasági Tanács elnöke azt mondta: „A recesszió olyan távol van, hogy nem is látom.” A Reuters által megkérdezett közgazdászok szerint 35 százalék az esélye egy újabb tartós gazdasági visszaesésnek – a korábbi felmérésben még csupán harmincszázalékos sanszot adtak ennek. Larry Summers, a Clinton-kormányzat pénzügyminisztere közel ötvenszázalékos esélyt lát arra, hogy a gazdaság 2020-ig recessziót él meg. 

Az amerikai növekedéssel kapcsolatos aggodalmakat a világgazdaság lassulása is erősíti. Ebben szerepet játszik Trump politikája is, amely súlyos érdekkonfliktusokhoz vezetett szinte valamennyi jelentős partnerével, elsősorban Kínával és az Európai Unióval szemben. Jeffrey Sachs úgy véli, az amerikai–kínai kereskedelmi háború az elnök „gazdasági írástudatlansága” miatt robbant ki. „Ez a csatározás két hamis megállapításon alapul: az egyik, hogy Peking csalt, a másik, hogy Kína veszélyt jelent” – mondta a közgazdász, nagy vitát kavarva még azok körében is, akik vele rokonszenveznek.

Sachs Kínával kapcsolatos nézeteit kevesen osztják. Az amerikai CNBC ennek kapcsán Trump álláspontját támogató ellenvéleményeket idéz, amelyek szerint az USA vezetőjének igaza van, amikor a távol-keleti óriást tisztességtelen kereskedelmi praktikákkal vádolja. Az EU például Trumphoz hasonlóan érvelt, azt hányva Peking szemére: a kínai vezetés a külföldi vállalatoktól technológiai eljárások átadását követelte annak fejében, hogy ezek a cégek hozzáférést kapjanak az ázsiai ország belső piacához. 

 

A MUELLER-JELENTÉS KOCKÁZATAI

Donald Trump újraválasztási esélyeire a demográfiai változások is kedvezőtlenül hathatnak. Nő az afroamerikaiak, az ázsiaiak, a latinok és más nemzeti kisebbségek, valamint a diplomások befolyása, csökken a kékgallérosok (munkások) – az elnök tömegbázisának fontos komponense – súlya. Ennek ellenére az NBC törvényhozási forrásokra támaszkodó elemzése szerint a választási rendszerrel összefüggő földrajzi sajátosságok növelik a hivatalban lévő legfőbb vezető esélyeit. Akkor is, ha többen szavaznak az ellenzéki jelöltre.

Ha a teljes Robert Mueller-jelentés nyilvánosságra kerül, s kiderül, hogy az abban foglaltak jelentősen eltérnek a tömegtájékoztatási eszközökben közzétett – mind a kormánypárttól, mind az ellenzéktől származó – feltételezésektől, láncreakciószerű folyamat indulhat el. Megkérdőjelezhetik a kormány és az ellenzék számos lépését, az azokat megalapozó állításokat. Például új nézőpontba kerülhetnek az utóbbi évtized külpolitikai intézkedései, így az Egyesült Államok Kína-politikája, az arab tavasz líbiai, szíriai és részben iraki fejleményei vagy az ukrajnai folyamatok, továbbá a válságot kiváltó okok, valamint az Oroszországgal szemben folytatott ellentmondásos politika is. 

 

TRUMP MÁR ELNÖKJELÖLT

A soron lévő amerikai elnökválasztást 2020. november 3-án tartják, s abban az USA ötven állama, a főváros régiója (DC) és öt amerikai terület lakossága vesz részt. A republikánusoknál 2019. január 25-én a nemzeti bizottság nem hivatalosan megerősítette Donald Trump jelenlegi elnök mint a párt jelöltje indítását. A demokraták elnökjelölt-megerősítő nemzeti konvenciója 2020. július 13–16. között ül össze Milwaukeeban, Wisconsin államban.

 

Borítófotó: Donald Trump amerikai elnök. Győztesen került ki a vizsgálatból, de veszthet a gazdaságon

Ezek is érdekelhetnek

További híreink