Az 5 Csillag és a Liga által alakított kabinet a költségvetési kiadások növelésével próbálja meg élénkíteni a stagnáló olasz gazdaságot. Brüsszel a tagállami büdzsére vonatkozó gumiszabályokat úgy értelmezi, hogy az ország már így is nagy államadósságának további növekedése – még ha átmeneti is lenne – veszélyeztetné az eurózóna stabilitását.
SZEREPLŐK ÉS MOTIVÁCIÓK
A történet mögött, mint általában, személyes és politikai motivációk húzódnak meg. Nézzük a fontosabb szereplőket!
Matteo Salvini kormányfőhelyettes, belügyminiszter, a Liga vezetője: jelenleg a legnagyobb befolyású szereplő az olasz politikai palettán, aki nagyon ügyesen manőverezik. Kampánya során kihasználta az illegális migráció ellenzését és az EU-ellenességet. Az ő nevéhez kötődik például az is, hogy lezárta az olasz kikötőket a bevándorlókat szállító hajók előtt. A márciusi választásokat követően népszerűsége a duplájára nőtt. A költségvetési hiánnyal kapcsolatban azonban igyekszik a háttérben maradni, hiszen az őt támogató gazdag északi iparvárosok szavazói sohasem nézték jó szemmel, ha az ő pénzükből segítették a szegény délieket. A Liga céljai között egy időben még az is szerepelt, hogy észak szakadjon el déltől.
Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az 5 Csillag vezetője: talán nála a legnagyobb a tétje annak, hogy mi szerepel majd a jövő évi költségvetési számokban. Salvini folyamatosan túljárt az eszén, az ő kárára növelte befolyását, így égető szüksége lenne politikai támogatottsága növelésére. Fő célja az alapjövedelem bevezetése, ami nagyjából tízmilliárd euróval rontaná a jövő évi büdzsé egyenlegét. Erőteljesen kiállt a költségvetési hiány növelése mellett, így ha az mégsem valósulna meg, ő vesztené a legtöbbet az olasz nagypolitika szereplői közül.
Giancarlo Giorgetti, a szürke eminenciás: Salvini viszi a prímet, de mögötte ott áll Giorgetti, az olasz politika veteránja, aki több mint húsz éve parlamenti képviselő. Ő a kapcsolat a belügyminiszter és az ország gazdasági elitje között. Befolyása és tekintélye olyan nagy, hogy az Európai Központi Bank (EKB) szintén olasz elnöke őt hívja fel telefonon, ha Róma álláspontjára kíváncsi.
Mario Draghi, az EKB elnöke: külső szereplőnek tűnik, de Salvini mellett a legfontosabb figura a táblán. Az európai jegybank vezetőjeként nagy része volt abban, hogy az olasz bankrendszer megmenekült a csődtől. A gazdaságélénkítő kötvényvásárlási program négy éve során adódott olyan időszak, hogy az EKB volt az egyedüli nettó vásárlója (az eladások és vételek egyenlege) az itáliai állampapíroknak. Draghi a múlt hónapban figyelmeztetett, hogy a kormánykoalíció politikája a fogyasztók és a vállalatok hitelhez jutási költségeit is megemeli. A háttérből aktívan figyeli az olasz belpolitikát, sajtóhírek szerint szoros kapcsolatban áll Sergio Mattarella államelnökkel.
ÖNGYILKOSSÁG LENNE
A Róma és Brüsszel közötti konfliktus kimenetele nem diplomáciai úton dől majd el, ott ugyanis patthelyzet állt elő. Előbbi szerint a gazdasági bővülés beindítása megéri, hogy a GDP-arányos költségvetési hiány átmenetileg 2,9 százalékra növekedjen a korábban célzott 2,4-ről. Utóbbi viszont attól tart, hogy a már így is a GDP 130 százalékát meghaladó államadósság további romlása egy újabb euróválsághoz vezet. A krízishelyzetet ugyanakkor enyhíti valamelyest, hogy a tartozás nagy része, több mint fele hazai kezekben van, s e szereplők értelemszerűen nem fognak saját maguk ellen spekulálni.
Giovanni Tria olasz gazdasági miniszter szerint a hiány további csökkentése „öngyilkosság” lenne az ország számára. Brüsszel sem fog engedni; a pozícióiból amúgy is jócskán vesztő hagyományos politikai elitnek más se hiányzik a jövő tavaszi európai parlamenti választások előtt, mint egy újabb krízis – így szankciókkal fenyegetőzik. Róma jogosan háborodik fel emiatt, hiszen hiába van erre gumiszabály, nem volt még rá példa, hogy alkalmazták volna valamelyik uniós tagállam ellen.
ELMENNEK A FALIG?
A kérdést így majd a piac dönti el. Ha a hitelminősítők lerontják az ország állampapírjainak a besorolását, megnő a kockázati felár. Az amúgy is rogyadozó olasz bankrendszernek pedig nagyon nem hiányzik, hogy a portfóliója még rosszabb minőségű legyen. Elemzők azt sem zárják ki, hogy Róma elmegy a falig, és egy euróválság küszöbén megkérdezi a választókat, akarnak-e továbbra is a valutaövezet tagjai maradni.
