Rajtvonalhoz álltak a demokrata elnökjelöltek

Mátrix
Szélsőbalos programokkal készülnek az amerikai Demokrata Párt önjelöltjei a 2020-as elnökválasztásra. Howard Schultz, a szociálliberális alakulat régi támogatója, a Starbucks volt első embere függetlenként indulna, ami Donald Trump malmára hajtja a vizet, hiszen számos demokrata szavazót vinne magával.

AMERIKAI BELPOLITIKA

Korán elkezdődött a helyezkedés az amerikai demokratáknál a majd két év múlva tartandó elnökválasztás kapcsán. A veteránként emlegetett Joe Biden (76) volt alelnök, Bernie Sanders (77) és Hillary Clinton (71) még nem mozdult, de jelezték: fontolgatják indulási szándékukat. Hármójuk közül, mint a Washington Post és az ABC News minapi közös közvélemény-kutatásából kiderül, Bidennek van esélye az egy generációval fiatalabb Kamala Harrisszel együtt. Ha utóbbit megválasztanák, ő lenne az Egyesült Államok első női-fekete elnöke. A nagyszámú és jelentős mértékben a több tízmillió fizikai munkásra építő, a populista ígérgetéstől sem mentes elnökjelöltjelölt miatt szinte áttekinthetetlen a helyzet, napról napra változik a sorrend. 

 

NŐ ÉS FEKETE

Ahogy a korábbi elnökjelölt-előválasztásokon, így az ideieken sem szerepel előkelő helyen a külpolitika, alig tesznek róla említést. Az amerikaiakat a saját belső ügyeik – a munkahelyek, a fizetések témája, a vállalati kérdésekbe való beleszólás lehetősége, a fiatalok iskoláztatása, az egészségügy, a számtalan kisebbség, a még meglévő megkülönböztetések – kötik le. Az ellenzékben lévő demokraták a Trump-adminisztráció gyenge pontjain keresik a fogást, az általános egészségbiztosításon, az oktatási rendszeren, a színes bőrűeket érintő kérdések terén, a bevándorlási politikán, a klímaváltozás, a kékgallérosokat foglalkoztató problémák kezelésén.  

Az 54 éves Kamala Harris kaliforniai szenátor asszony a washingtoni Howard Egyetemen tartott bemutatkozó beszédében közölte indulási szándékát. Az AFP, a RollingStone és a kínai Global Times ez idő szerint a legnagyobb esélyesnek tartja a politikust, aki apai részről jamaicai, az anyja indiai. Tipikus haladó programmal indul: újragondolná az amerikai klímapolitikát, az általános, a kormány által finanszírozott egészségbiztosítás (Medicare for all) bevezetését és a menekültek kezelését. Üzenetértékű, hogy Harris a kiemelkedő polgárjogi harcos, az 1968-ban meggyilkolt ifj. Martin Luther King emléknapján jelentette be indulását. A szenátor esélyeit növeli, hogy Kalifornia, az USA legnépesebb állama előbbre hozta előválasztása (primary) időpontját, melynek révén nagyobb befolyást gyakorolhat a többi állam később döntő szavazóira.

 

NŐ ÉS KOMMUNISTA

A második a listákon a 69 éves Elizabeth Warren Massachusetts államból, aki gyorsan halad előre. Az előző felmérésen a két és fél tucatnyi demokrata jelölt között csak a nyolcadik helyen állt. Húsz esztendeig, 2011-ig republikánus volt, aztán átigazolt a másik párthoz. Ám a The Atlantic a demokrata konkurenciának dolgozó gurukat idéz, akik szerint Warren lehet 2020 Hillary Clintonja, aki alulmarad Trumppal szemben. Saját megfogalmazása szerint progresszív, ugyanakkor elemeiben populista politikájáról, gazdasági nézeteiről ismert. Céljai több ponton hasonlók Harriséihez, például a felsőoktatás elérhetőségét, a klímaváltozás elleni harcot, az egészségügyet illetően. „A népért való kormányzásban” akar dolgozni, és a hatalmat a gazdagok kezéből a népébe adná. „Évtizedek óta a legradikálisabb korrupcióellenes politikát hirdetem” – mondja. A vállalatok igazgatótanácsi tagjai negyven százalékának a megválasztását a dolgozókra bízná. Külpolitikájában bírálja Trumpot a szíriai és afganisztáni kivonulás miatt.


Elizabeth Warren massachusettsi szenátor. 2020 Hillary Clintonja lehet

 

MEGOSZTÓ SCHULTZ

A demokrata párti szavazói körben a harmadik legerősebb esélyes lehet a 66 éves ohiói szenátor, Sherrod Brown. A Reuters figyelmeztet, hogy abban a pártszegmensben indulhat, ahol már jó néhány, a kékgallérosokra építő, populista húrokat is pengető párttársa nyüzsög. Brown adókedvezményeket, összesen 1400 milliárd dollár pluszjövedelmet adna a legrosszabbul kereső 47 millió munkásnak. Akárcsak Bernie Sanders, ő is a szabályozatlan szabadkereskedelem kemény bírálója. Sokat segíthet kampányában Pulitzer-díjas újságíró felesége, Connie Schultz.

Kérdés, mi rejlik az önmagát „élethosszig demokrataként” jellemző volt Starbucks-vezér, a 65 éves Howard Schultz bejelentése mögött, hogy komolyan fontolgatja független jelöltként való indulását. „Nemcsak a republikánusok, hanem a demokraták is alkalmatlanok az elnökségre, mert napi szinten sérelmi, bosszúálló politikát folytatnak” – mondotta. Schultznak egyébként a választási guruk nem sok esélyt adnak. 

Donald Trumpnak jól jönne a megosztó, a demokratáktól szavazatokat elszipkázó kávémilliárdos indulása. Rögtön rá is mozdult, provokálva próbálta rávenni az elnökjelöltségi versenyben való részvételre. A demokraták viszont éles hangon keltek ki Schultz ellen. A korábbi New York-i polgármester, Michael Bloomberg – aki három éve maga is függetlenként indult az elnökjelöltségért – figyelmeztette, hogy 2020-ban egy független jelölt bizonyosan megosztja a Trump-ellenes tábort, hozzájárul a jelenlegi elnök újraválasztásához. A középutas Bloomberg maga is fontolgatja, hogy ismét megméretteti magát.


Howard Schultz függetlenként indulna. Trumpnak jól jönne, sok demokrata szavazót vinne el

 

MOSZKVA TRUMP MELLETT

Oroszország, „a nagy mumus” számára talán az lenne a legkedvezőbb, ha Donald Trump maradna a második elnöki ciklusban – hallani Moszkvában. Hivatalosan senki sem nyilatkozik, nem akarnak táptalajt adni az amerikai gyanúsítgatásoknak. Mindazonáltal nem lenne a Kreml ellenére egy olyan amerikai vezető (ismét Trump?), aki megszabadul az ellenzéki demokraták nyomasztó Oroszország-kritikus kampányától.

Dan Coats nemzeti hírszerzési igazgató a tavalyi időközi választások előtt egyik figyelmeztetést a másik után adta ki, hogy folyamatosan villog az orosz befolyásolási támadásokat jelző lámpa. A Moszkva beavatkozását bizonyítani hivatott Mueller-vizsgálat mindeddig nem tárt fel megdönthetetlen bizonyítékokat az amerikai elnöknek és környezetének az ország biztonságát veszélyeztető orosz kapcsolatairól. 

 

Borítófotó: Kamala Harris kaliforniai szenátor. Tipikus haladó programmal indul

Ezek is érdekelhetnek

További híreink