NÉMET KORMÁNYVÁLSÁG
Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Arany János sora most a Horst Seehofer CSU-elnök és szövetségi belügyminiszter által a német politikába hozott két témára érvényes.
Miközben a migrációs válságban a testvérpártok irányítói meg tudtak egyezni egy papíron jól mutató konszenzusban, addig Seehofer újabb frontot nyitott, és a brexitnél arra kérte az Európai Bizottságot (EB), hogy „rugalmas” megoldást találjon. A német kormány brüsszeli állandó képviselője hamar tisztázta, hogy a tárcavezető levele nem tükrözi Berlin álláspontját, így a diplomácia eszközeivel blamálták a legkisebb kormánypárt elnökét. (A legújabb brexitfejleményekről lásd következő cikkünket.)
ROSSZABBUL ÉLNEK, MINT NÉGY ÉVE
A migrációs kompromisszumból a szocdemek (SPD) sokadszorra kimaradtak. Mintha átok ülne rajtuk, olyan rossz a politikai érzékük. Nem taktikázásból várták ki, miként végződik Merkel és Seehofer csatája, hanem – a magyar balliberálisokhoz hasonlóan – egyszerűen nincs jó válaszuk, és sodródnak az eseményekkel.
Baloldali erőként és a bevándorlók könnyített honosítását a Zöldekkel együtt 2000-től bevezető pártként most is migránsbarát politikát folytatnak, ám ez egyre inkább törzsszavazóik rovására megy. Az SPD máig nem heverte ki Gerhard Schröder Agenda 2010 reformjait, ami a jóléti rendszer lebontását és az atipikus, azaz minimálbéres foglalkoztatás elterjesztését hozta. A nagykoalíció a német ipar versenyképessége érdekében négy év alatt alig egy euróval emelte az óránkénti minimálbért, amely 2020-ra is csak 9,35 euró lesz, miközben a nagyvárosi lakbérek kifizetésére legalább 15 eurós órabérre lenne szükség.
A lecsúszó vagy a lecsúszástól félő alsó középosztály, a nyugdíjasok, a munkások és a családok azt látják, hogy a berlini kormány kevesebbet gondol rájuk, mint a migránsokra. A családi pótlékot is minimálisan, gyermekenként havi két euróval emelték, de a szociális segély havi összege is csupán öt euróval nőtt.
Az átlag német rosszabbul él, mint négy esztendeje, hiszen egyre többet vonnak le a bruttóból: a középértéknél kicsit jobb fizetés már magas adósávba esik, erre jön az ápolási biztosítás, a keleti tartományok újjáépítési járuléka és a Riester-nyugdíj előtakarékossági befizetése.
Az elkeseredés okát jól mutatja, hogy Németország tavaly 21 milliárd eurót költött a bevándorlókra, miközben 23 milliárdos volt a költségvetés többlete. A tavalyi kampányban pedig még azt ígérték a politikusok, hogy lesz pénz az oktatási rendszerből hiányzó 35 milliárdra, megfizethető bérlakásokra, a hiányzó negyvenezer ápoló bérére, adócsökkentésre, a csapnivaló internethálózat fejlesztésére vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a nélkülöző nyugdíjasok támogatására.
MAGYAR MINTÁRA
Merkel is megígérte, hogy felszámolja a „hideg progressziót”, vagyis az átlagnál kicsit jobb fizetések magas adósávba kerülését, de a többi fogadkozás kapcsán tapasztalthoz hasonlóan itt sem sok történt. Az átlag német tehát azt látja, hogy a migránsokra van pénz, a Trump amerikai elnök által követelt fegyverkezésre lesz pénz, csak az ő problémáira nincs. Az sem növeli a pártokba vetett bizalmat, hogy a nagykoalíció a foci-vb kezdőnapján 15 százalékkal megemelte a nagy pártok állami támogatását, mivel rossz szereplése miatt a CDU, a CSU és az SPD egyaránt jóval kevesebb pénzre jogosult.
Ebben a környezetben a CSU továbbra is aggódhat az októberi bajorországi választás miatt, hiszen a népszerűsége tartósan beragadt negyven százaléknál, ami távol van az abszolút többségtől.
Seehofer pedig mindent megpróbált. Magyar mintára már a határon vagy a kompromisszum szerint a határ mögötti tranzitcentrumokban kiszűrik azokat a menedékkérőket, akik már más tagországban is beadták a kérelmüket. A szocdemek követelése is teljesült, ezek ugyanis nem zárt táborok lesznek, hanem (ismét csak magyar mintára) a külföld felé nyitottak, azaz a migránsok szabadon távozhatnak abba a tagországba, ahol első menedékkérelmüket benyújtották.
A szociáldemokraták javaslatának utolsó pontja a legjózanabb: a menekültjog helyett bevándorlási törvényt sürgetnek. Berlinnek ugyanis már „jó” tapasztalatai vannak a nyugat-balkáni országokkal kapcsolatban. Amióta biztonságosnak nyilvánították a térséget, s nem fogadnak el onnan érkező folyamodványt, megnyitották a munkavállalás és a tanulmányi ösztöndíjak lehetőségét, így már csak azok jönnek, akik valóban dolgozni/tanulni akarnak. Erre építve Spahn szövetségi egészségügyi miniszter nemrég albán és macedón ápolók toborzására buzdított.
IDŐT NYERNI
A berlini politikusok próbálnak jó képet vágni a kompromisszumhoz, ami igazából egy patthelyzet, és amiben mindegyikük sérült. A lapok rászámoltak Merkelre, többet találgatnak távozásának időpontjáról és lehetséges utódjáról, mint döntéseinek okairól.
A CSU meg sokadszorra és feltehetően nem utoljára csinált hátraarcot Merkel előtt. Az sem tisztázott, hogy Seehofer benyújtotta vagy „csak” felajánlotta a lemondását. Az utódjaként színre lépő Markus Söder új bajor miniszterelnök sem tudott kilépni elődje árnyékából, s nem mutatta egy szuverén politikus képét.
Közben a német közvélemény hangulata is egyre csak romlik. Az ARD júliusi kutatása szerint már a válaszadók 78 százaléka elégedetlen a kormány politikájával. A CDU és az SPD támogatottsága a tavaly szeptemberi rossz eredményhez képest tovább csökkent, az uniópártok száma lassan kettessel fog kezdődni. A szocdemek már hozzászoktak az egyessel kezdődő számokhoz, nekik az lesz új, ha az AfD megelőzi őket.
Seehofer és Merkel vitája a látványos kibékülés ellenére sem zárult le. A belügyminiszter szerint ugyanis a kancellárnak kell(ene) kormányfői szinten a toloncegyezményeket letárgyalnia, míg ő ezt a belügyminiszterére bízná. Seehofer már találkozott is osztrák kollégájával. Igaz, Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Lega-pártelnök lesz az igazán kemény dió. A kitoloncolások kérdése az ugrópont; ha ezt sikerül rendezni, Berlin időt nyer egy jobb megoldásra. Seehofernek ugyanis el kell kerülnie, hogy a német–osztrák határon várható ellenőrzések dominóhatást váltsanak ki és végképp maguk alá temessék a schengeni övezeten belüli mozgás szabadságát.
Borítófotó: Kutyashow a Németország nyugati részén elhelyezkedő Dülmen városkában. A német politikai elit már egymásra támaszkodik, nem pedig a választókra
