Jól halad a Paks II. beruházás előkészítése. Március elején Brüsszel nem emelt versenyjogi kifogást az állami szerepvállalás ellen, s március végén a magyar Országos Atomenergia Hivatal is kiadta a telephelyengedélyt.
A szükséges közel hatezer engedélyből persze még -messze nincs meg az összes, és az EU luxemburgi bíróságánál is legalább két buktató van. Az egyik ügy konkrét, ugyanis -Ausztria és néhány alternatív áramtermelő cég a brit Hinkley Point atomerőmű épülő C blokkjánál is -felvetette a -tiltott állami finanszírozás kérdését (például a hosszú távú -áramátvételi szerződések kapcsán). Az első fokot tavaly elveszítették, ezért az Euró-pai Bíróság most nyáron hoz újabb döntést, ami kihat Paks II. sorsára is. A másik ügy –absztraktabb: az atomenergia-ellenes Ausztria a paksi -bővítést is megtámadná, bár még keresik a fogást a projekten.
JÖNNEK A NÉMETEK
Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy a fő külső akadályok elhárultak a bővítés elől. Ahhoz, hogy ez így alakuljon, a magyar kormány rugalmas politikáján túl néhány nagy játékos támogatása is kellett. Leginkább Berliné és Brüsszelé. Arról a hazai sajtóban is sokat írtak, hogy Budapest a Rothschild ház segítségével lobbizott Brüsszelben a beruházás mellett. Az orosz befolyás miatt aggódó sajtó leragadt a cégvezető Klaus Mangold jó orosz kapcsolatainál, mintha a globalizált világban és az oroszországi természeti kincsek ismeretében ez bűn lenne.
Itt tűnik fel az eddig másodikként kiemelt német szál is, Günther Oettinger korábbi energiabiztos, akinek a hivatala adta ki az előzetes engedélyt 2013-ban. Az eredetileg orosz–magyar beruházásként induló Paks II. immáron nyitott más országok cégei előtt is. Nem csoda, hogy a fukusimai tragédia után a hazai pályáján leépülő német atomipar is ki akar magának hasítani egy szeletet a tortából.
A németek egyszer már megjárták, hogy politikai okokból túl hamar szálltak ki egy atomprojektből. Iránban az iszlám forradalom előtt német cégek is részt vettek a busehri atomerőmű építésében, ám az 1979-es fordulat után távoztak. Az előrehaladott állapotú építkezést végül orosz vállalatok fejezték be 2010-ben. Van azonban egy ennél sokkal fontosabb német szál is.
HA NEM SÜT A NAP
Kevesen látják az Európai Bíróság Hinkley Point ügyében hozott tavaly októberi döntésének indoklása és a Paks II.-nek adott márciusi brüsszeli zöld jelzés közötti összefüggést. Az ítélet megokolásában a bíróság ugyanis nem választotta külön az atomerőművekből és a megújulókból származó áram piacát, hanem egységes uniós energiapiacról beszélt. Ezen a piacon kell a különböző módon előállított villamos energiára vevőt találni. Németország és a nagy német cégek pedig szívesen vásárolnának olcsón energiát. Az atomerőművek fokozatos lekapcsolása miatt ugyanis megcsappan az alaperőművi kapacitás, amelyet jelenleg francia atom-, alpesi vízi, valamint német szénerőművekkel pótolnak. Az utóbbiak szén-dioxid-kibocsátása rontja a Berlin által vállalt klímacélok teljesítését. Ráadásul a más államoktól vásárolt szén-dioxid-koncessziók felhasználhatóságát pont német nyomásra korlátozták.
Azt gondolnánk, hogy ebben a helyzetben a megújuló energia lehetne a megoldás, de van olyan állapot, amikor nem fúj a szél vagy nem süt a nap. Németország valóban vezető a megújulók terén, de kevéssé ismert ennek a története és valódi ára. Az ottani cégek korábban világelsők voltak a napelemek és a szélturbinák fejlesztésében és gyártásában. Ezt az előnyt a védett hazai piac is erősítette; a berlini kormány adókedvezményekkel és törvényi szabályozással támogatta e technológiák elterjedését, míg a többletköltségeket a fogyasztókra terhelték. Az így megtermelt villamos energiát például fix áron kellett átvenni az áramszolgáltatóknak, amire már lehetett stabil üzleti tervet építeni.
Idővel Kína átvette a vezetést a napelemeknél, más -országok is feljöttek a szélturbináknál, így Német-országban -átértékelődött a megújuló energia kérdése. A csúcs-technológia után az ellátás biztonsága került a középpontba, ugyanis a szélparkok jellemzően a tengerparton vannak, míg az ipari fogyasztók az ország középső és délnyugati részén. A hiányzó távvezetékek építése ütemesen halad, ám sok helyen tiltakoznak azok tájromboló és kedvezőtlen élettani hatásai ellen. A déli tartományok ráadásul az északi zöldáram helyett inkább maguk állítanák elő saját megújuló energiájukat (megspórolva a távvezetékeket is), ezért is keletkezik újabban északon fölösleges kapacitás.
TISZTA ENERGIA?
Persze az energiaigényes termelést ki is lehet telepíteni a német autóipar szempontjából fontos, ám alacsonyabb árszintű országokba, ahol működnek atomerőművek, sőt Cseh- és Magyarország még bővítene is. Persze nem mindegy, hogy ki fizeti a költségeket és ki aratja le a hasznot.
2016 végén Brüsszel közzétette a Tiszta energia minden euró-painak című csomagját, amelyet sokan az EU által megcélzott energiaunió menetrendjének tartanak. Az európai áram-, majd a gázpiac egységesítését célzó terv leépítené a tagállami árszabályozást, átadva azt a keresleti és kínálati oldalon is a nagy (köztük német) cégek által dominált „piacnak”. Ami nekik olcsó villamos energia, az nekünk nagy költség. Részben ez magyarázhatja azt, hogy Orbán Viktor Paks II. ügyében minisztert nevezett ki, és az árszabályozást is a nemzeti konzultáció témájává tette.
