Szlovákiai magyar csatatér
A magyar pártok 1994-től összefogtak, s először választási szövetségben, Magyar Koalíció néven, majd egyesülve, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) színeiben 1998-tól 2010-ig 9 és 11,6 százalék körüli eredménnyel mindig erős, 15-20 fős parlamenti képviseletet biztosítottak a magyarságnak. Azóta csak a Most–Híd formáció szlovák–magyar frakciója politizál a törvényhozásban, de a vegyespárt megkopott, aligha jut be, a Magyar Közösség Pártja pedig 2010 óta 4 százalék felett teljesít, de nem tudja átlépni az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
A felvidéki magyarok körében már huzamosabb ideje hangoztatott igény, hogy a magyarságot képviselő politikusoknak be kellene már fejezniük a lövészárokharcot, és egyesíteniük kellene erőiket. A Magyar Koalíció Pártjában 2009-ben bekövetkezett pártszakadás és egy vegyespárt színre lépése teljesen felborította a korábbi status quót, és előre nem sejtett következményekkel járt. Igaz, a belviszály már korábban elmérgesedett, amikor 2007-ben Bugár Béla addigi pártelnököt csekély többséggel leváltották, és a helyére Csáky Pál alelnök, korábbi miniszterelnök-helyettes került. A személycsere valódi okairól a szélesebb nyilvánosságot nem tájékoztatták, így a választók azt sem tudták, hogy a párt vezetésében vannak néhányan, akik nehezen viselik az ellenzéki állapotot, gazdasági érdekeik szerint mindig a kormányba kívánkoznak.
Tíz éve Bugár sértődötten vette tudomásul, hogy elvesztette elnöki tisztségét, és első felindultságában bejelentette, hogy távozik a politikából. Ezt azonban nem gondolta őszintén – mint ahogy annyi mást sem –, és titokban egy új pártot kezdett szervezni azokkal, akik az ún. gazdasági lobbit alkották. Ennek a tömörülésnek a legfontosabb jellemzője az lett, hogy nem etnikai alapon szerveződött, hanem igyekezett megszólítani azokat a szlovákokat is, akik csalódtak a bal- és jobboldali nacionalista szlovák pártokban, valamint a magukat demokratikusnak, liberálisnak nevező pártokban és mozgalmakban is. Bizonyos szlovák gazdasági körök felismerték a nagy lehetőséget, és rengeteg pénzt talicskáztak be a Most–Híd néven elindított vegyespárti projektbe, hogy parlamentbe jutása esetén Bugár Bélán és néhány főemberén keresztül érvényesítsék érdekeiket. Az új párt problémamentes szlovák–magyar kapcsolatokat ígért, azt üzente a szlovák pártoknak, hogy a nemzetiségi követeléseknek útját állja, és „pacifikálja” azokat a szlovákok által „szélsőségeseknek” tartott magyar erőket (ilyen soha nem is volt), amelyek követeléseikkel megzavarnák az együttélés harmóniáját. A magyar választók egy részében is volt befogadókészség erre a jól hangzó üzenetre, kivált olyanok körében, akik Bugár Bélában a legkiemelkedőbb felvidéki magyar politikust látták, esetleg a rokonságuk már annyira elszlovákosodott, hogy egy ilyen szlovák–magyar párt felmentést kínált önfeladásukra és identitászavarukra.
Bugárék elképzelése három választáson is bejött: szlovák szavazóiknak köszönhetően sikerült átlépniük az 5 százalékos parlamenti küszöböt, míg az időközben a nevét Magyar Közösség Pártjára módosító MKP kimaradt a pozsonyi törvényhozásból. 2010-ben a magyar szavazatok kb. fele-fele arányban oszlottak meg a két rivalizáló párt között, de a megosztottság sok embert otthon maradásra késztetett. Ez a helyzet megismétlődött 2012-ben az előre hozott választáson, ennek eredményeként a Robert Fico vezette Smer-SD egyedül alakíthatott kormányt, és 2016-ban is, amikor Bugár Béla a tiszta jellemével és a Ficóval való együttműködés teljes kizárásával kampányolt, aztán kormányra lépett vele (lásd a keretes írást). A Most–Híd most lejtmenetben van, rendre 3 és 4 százalék között mérik a közvélemény-kutatók. Fokozatosan veszítette el szlovák támogatóit, több közismert szlovák vezetőségi tagja is távozott a pártból, és az utóbbi időben magyar híveinek a száma is megfogyatkozott.
Az MKP pedig a három kudarccal végződött megmérettetésből levonta a tanulságot: sehogy sem tudja gyarapítani választói bázisát, rendre több mint 100 ezer szavazatot szerez, amivel csak megközelíti az 5 százalékos bejutási küszöböt. Kereste is megegyezés lehetőségét a vegyespárttal, hogy a felvidéki magyarság végérvényesen ne szoruljon ki a pozsonyi törvényhozásból.
Ebben a helyzetben ültek le tárgyalni a lehetséges együttműködésről a két magyar érdekeltségű párt vezetői vagy két hónappal ezelőtt. A megbeszélések hosszú ideig titkosak voltak, de azt sejteni lehetett, hogy az álláspontok nem közelednek egymáshoz. A kiszivárogtatott információkból egyértelművé vált, hogy a megegyezés akadálya Bugár Béla, aki nem volt hajlandó egyenrangú partnernek tekinteni az MKP-t, és először 30 százaléknyi helyet kínált a saját listáján, majd ugyanilyen arányú koalícióra tett javaslatot, végül önkényesen felállt az asztaltól.
Egy civil kezdeményezés már korábban jelezte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar emberek, közéleti szereplők, politikusok egy közös listán induljanak a február 29-én esedékes parlamenti választáson. Miután a két nagyobb felvidéki párt között zátonyra futottak a tárgyalások, Összefogás elnevezéssel közzétettek egy nyilatkozatot, amely drámai hangon indokolta meg, miért van szükség erre: „Az elmúlt tíz év a felvidéki magyar politikában a széthúzásról és az ellenségeskedésről szólt. Ennek véget kell vetni, el kell kezdeni a kiútkeresést. Nem új pártot kívánunk létrehozni, hanem egy nyitott platformot, amely egyesíteni tudja a közösségünkért tenni akaró, nemzetünk sorsa iránt elkötelezett embereket, ami végre megteremtheti a kívánt és szükséges egységet. A parlamenti magyar érdekképviselet a megmaradás és fejlődés egyik záloga. (…) Az érdekképviselet önmagában nem cél, hanem eszköz: ezért megfelelő tartalmat kell társítani az összefogás mellé. Az aláírásgyűjtés mellett széles körű egyeztetéseket kezdeményezünk az Összefogás programjáról”.
Az előkészítő bizottságban elsősorban fiatal értelmiségiek – pl. Orosz Örs, Mózes Szabolcs – találhatók, de csatlakozott hozzájuk Bauer Edit egykori szlovákiai és EP-képviselő, valamint Zászlós Gábor, aki 1990-ben a szlovák törvényhozás, később pedig a szlovák kormány alelnöke volt. Egyelőre nehéz megmondani, mennyire sikerül rábírni a választókat az összefogásra. Sokan örülnek a kezdeményezésnek, de azok sincsenek kevesen, akik egy újabb magyar párt indulását látják benne, esetleg nem is értik, miről van szó. Mivel az idő egyre fogy, a felvidéki magyarság képviselőinek, civil szervezeteknek, kulturális egyesületeknek, a pedagógusokat tömörítő szövetségnek és mindazoknak, akik a nevüket adják a kezdeményezéshez, gyorsan kell cselekedniük. Számos gyakorlati kérdést is tisztázni kell: a bejegyeztetéshez legalább 10 ezer támogató aláírás szükséges, a választáson való induláshoz 15 ezer eurós kauciót kell befizetni, ugyanakkor még mindig kérdéses, hogy mit lép a Most–Híd, van-e képviselője, aki vállalná az összefogást. Az MKP elvben az összefogás híve, de egyelőre nem sokat tudni arról, hogy mindezt hogyan képzeli el.
Bugárék kopása
Három éve a választási ígéretével ellentétben a Most–Híd összeállt a felvidéki magyarság ősellenségének tartott Szlovák Nemzeti Párttal és azzal a Robert Ficóval, aki a magyarságáért megvert Malina Hedviget hazugsággal vádolta, és innen kezdve a dunaszerdahelyi szurkolóverésen át a világháború utáni magyarságot kollektív bűnösnek nyilvánító Beneš-dekrétumok ismételt megerősítésével, valamint a magyarországi kettős állampolgársággal szemben hozott törvénymódosítással egyértelműen jelezte, hogy mit is gondol a szlovákiai magyarokról. Bugárék már a társadalmat korábban felrázó botrányokban is benne voltak (pl. a Gorilla-ügyként elhíresült titkos üzleti megállapodásokban), de a feketelevest a Kuciak-gyilkosság jelentette, a tényfeltáró újságíró kivégzésével kapcsolatos nyomozás során Bugár Bélát kompromittáló tények is napvilágra kerültek.
Borítófotó: kopjafaállítás a gombaszögi táborban, Nagyferencz Katalin a saját alkotásán ül, baloldalt Orosz Örs, az összefogás kezdeményezője. Kell a dinamizmus a tízezer szignó összegyűjtéséhez
