Az EPP az Európai Szocialisták Pártjával egyetemben már eddig is lejtmenetben volt, hiszen számos nagy nyugat-európai országból már régóta csak kevés mérsékelt jobb- és baloldali képviselő érkezik Brüsszelbe, míg az euro-szkep-tikus protestpártok választásról választásra erősödnek. A legnagyobb tagállamok jól mutatják ezt a változást.
Mivel az EP-választás egyfordulós, arányos és listás, így a protestpártok itt könnyebben érvényesülnek, mint a komplikált és gyakran egyéni választókerületekre épülő, kétfordulós nemzeti voksolásokon, ahol a mainstream formációk a második etapban össze tudnak állni a rendszerellenes vagy -kritikus jelölttel szemben.
Az EP-választások a legtöbb országban már régen nem (csak) az EU-s ügyekről szólnak; sok szavazó ilyenkor lát esélyt a regnáló kormány megbüntetésére vagy legalább egy sárga lap felmutatására.
Ezt kihasználva Nagy-Britanniában a UKIP, míg Franciaországban a Nemzeti Front (új nevén Nemzeti Gyűlés) kapta a legtöbb EP-mandátumot, miközben ezek a pártok a rendes parlamenti megmérettetéseken messze nem szerepelnek ilyen jól. A brexit is indirekt módon ebből következett, hiszen David Cameron akkori brit miniszterelnök a UKIP párt szárnyalását pont egy olyan referendummal akarta megakasztani, amely megerősíti a szigetország unióban maradását. A történetnek más lett a vége, és ez főként a migrációnak köszönhető.
A UKIP ugyanis a brexit előtt súlypontot váltott, és már nem önmagában a kilépést helyezte agitációjának a középpontjába, hanem az EU-tagság mindennapi életben jelentkező hátrányait. Ez a későbbiekben fontos lesz, ezért mondandójukat röviden összefoglaljuk: London és a britek helyett a senki által meg nem választott brüsszeli bürokraták döntenek, ezért a szigetországiaknak vissza kell venniük az ellenőrzést az életük felett.
Az egységes belső piac következményeként közösségi vendégmunkások száz-ezrei jönnek évente az angol nagyvárosokba, ahol leverik a fizetéseket és az egekbe hajtják a lakbéreket. A UKIP szerint az idegenek és Brüsszel helyett többet kellene foglalkozni a britek gondjaival, így a távozás eredményeként felszabaduló pénzt az egészségügyre kellene költeni.
Az EP-választás tehát jó ugródeszka a nemzeti politikába, ott jóval alacsonyabban van a léc. Ez a magyar pártrendszerre is igaz, hiszen 2009-ben az akkor még parlamenten kívüli Jobbik kapásból három EP-mandátumot szerzett, és az akkor még szintén parlamenten kívüli LMP eredménye jobb volt, mint az akkor már látványosan agonizáló SZDSZ-é.
Érdemes tehát erre a megmérettetésre figyelni. Ezt Soros György már idejekorán felfedezte, és – a DCLeaks kiszivárogtatása szerint – Nyílt Társadalom Alapítványainak a hálózatán keresztül a jelenlegi 751 európai parlamenti képviselőből legalább 226-ot nyert meg „megbízható szövetségesének”.
Mivel az unióban az Európai Tanács mellett az EP a másik döntéshozó, az utóbbiban gyakorolt befolyás egyes ügyeket felemelhet, míg másokat a mélységbe taszíthat. Miközben több ezer lobbista kívülről akar hatást gyakorolni a képviselőkre, azok belülről is kapnak impulzusokat.
Ha Soros Györgynek amerikai spekulánsként és politikacsinálóként, valamint az amerikai demokraták egyik fő háttérembereként ilyen befolyása van az USA fő szövetségesének döntéshozatali központjában, akkor a republikánusok is mernek nagyot álmodni és fel akarnak zárkózni. Azt már mi tesszük hozzá, hogy hasonló vállalkozásra az európaiaknak az Egyesült Államokban vajmi kevés esélye lenne.
Donald Trump amerikai elnök júliusi londoni látogatása idején Steve Bannon, az USA vezetőjének a volt főtanácsadója egy találkozót tartott az elegáns Myfair városrész egy luxusszállodájában, amelyre több nyugat-európai ország protestpártjának a vezetőit hívta meg.
A Daily Beast hírportálnak adott tájékoztatás szerint Bannon a The Movement (A Mozgalom) munkacímű agytröszttel csak a november 6-i amerikai időközi választás után tud érdemben foglalkozni.
A tervek szerint Brüsszelben bérelnek majd irodát, és kezdetben csak tíz főállású munkatársat vesznek fel. Lenne egy-egy felelőse a közvélemény-kutatásoknak, a kommunikációnak, az elemzésnek és az adminisztrációs teendőknek. A munkát Bannon irányítaná, aki ideje felét szeretné az öreg kontinensen tölteni, és azt is inkább a terepen és nem a brüsszeli központban.
A minta Soros György, akinek a hálózata célirányosan avatkozik be választásokba. Így 2015-ben Kanada huszonöt választókerületében akadályozták meg a konzervatív jelölt győzelmét, s az áprilisi magyar választáson is dollártízezreket költöttek a közösségi médiában politikai hirdetésekre.
Bannon akciója egy politikai vállalkozás, ahol a befektetett pénznek és energiának meg kell(ene) térülnie. Itt kell utalnunk a Figyelőben már többször vázolt Trump-doktrínára, amelynek az America first! csak az egyik eleme. Az Egyesült Államok hanyatlását lassítanák, és meg akarják őrizni vezető világhatalmi helyzetét. Ennek érdekében az elnök mögött álló erők ki akarnak egyezni Oroszországgal az energetikai piacokon és az atomfegyverek korlátozásában. Trumpék fő gazdasági ellensége Kína és az EU. Pekinget pénzpiacának a liberalizálására akarják rávenni, míg az uniót legszívesebben belülről robbantanák fel.
Az USA Európa és Kína pénzén szanálná iparát és gazdaságát, ám az energiapiacon Moszkvával, az iparcikkek és a befektetések terén pedig Pekinggel kell versenyeznie. Egy Trump-barát EP-frakció amolyan ötödik hadoszlopként tudná Washington politikáját Brüsszelben támogatni.
Ez felveti annak a kérdését, hogy mennyire volt komoly az elnök és Bannon szakítása. A korábbi főstratéga és főtanácsadó hivatalosan a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvhöz adott interjúi miatt lett kegyvesztett. Mások szerint nem támogatja a Trump-dinasztia kiépülését, melynek folytán apja után (formálisan) Ivanka lenne az első amerikai női elnök, aki persze „hallgatna” férje, Jared Kushner tanácsaira.
Az Egyesült Államok első számú vezetőjének szüksége volt Bannonra, aki a jobboldali amerikai milliárdos Mercer család pénzéből építette fel a Breitbart News híroldalt és a Cambridge Analytica adatelemző céget, amelyek kulcsszerepet játszottak Donald Trump elnökjelölti kampányában.
Bannonnak ugyanakkor szüksége volt Trumpra, aki megnyitotta az utat a Fehér Házba, és akinek az elnöksége a neoliberális Obama-évek után lehetővé tette (volna) a konzervatív amerikai jobboldal politikájának a megvalósítását. Ez a dinasztiaépítésben gondolkodó elnökkel már nem vagy nem vegytisztán működik, így a szakítás után Bannon átjött Európába és körbenézett.
Mivel nincs új a nap alatt, azt látta, hogy az öreg kontinensen is az újkori népvándorlás az, ami pártokat felemel (UKIP, FPÖ, AfD), kormányra juttat (Lega, Öt Csillag Mozgalom) vagy kormányon tart (ÖVP, Fidesz). A migráció persze a bevándorlókontinens Amerikát is érinti, mivel azoknak, akik már bent vannak, teljesen más az érdeke, mint azoknak, akik még csak most jönnének. A volt főtanácsadó erre érzett rá Európában, és ezt viszi vissza az USA-ba az időközi választásra.
Egy új európai pártcsalád alapításához jelenleg legalább hét tagországból legkevesebb huszonöt képviselő szükséges. A londoni értekezleten nem voltak ennyien, ám az európai politika Magyarország melletti másik nagy laboratóriumában, Olaszországban is formálódik egy ötlet.
Matteo Salvini Lega-elnök és belügyminiszter felvetette a Ligák Ligája, azaz egy minden eddiginél nagyobb patrióta, euroszkeptikus és bevándorlásellenes pártcsalád létrehozásának ötletét, ami akár blokkoló kisebbség, a mérleg nyelve, vagy akár királycsináló is lehet. Salvinit sürgeti az idő, ugyanis a brit UKIP és Konzervatív Párt távozásával jelentősen meggyengül az EP-n belüli euroszkeptikus tábor.
Szabad vegyértékkel rendelkező formációból van elég, a bevezetőben már említett tektonikus mozgás a többi pártcsaládot is átrendezi. Az euroszkeptikus politikai erők vezetői eddig egymást sem nagyon kedvelték, ám a Bannonéhoz hasonló külső impulzusok végül mégis egy akolba terelhetik őket.
Az olasz Lega, a francia Nemzeti Gyűlés és az osztrák FPÖ például mind Putyin elnök Egységes Oroszország pártjának a szövetségese, így akár a Kreml is bejelentkezhet még pólusképző erőként. Ez a három párt most a Nemzet és Szabadság Európája EP-formáció tagja, ahol rajtuk kívül a német AfD és a holland Szabadságpárt is ígéretes szereplő. Az oroszbarátság taszíthatja a skandináv populistákat és a lengyel PiS kormánypártot, miközben a Bannon által szintén meglátogatott Fidesz és a KDNP (A tervként) az EPP tagja kíván maradni.
A volt főstratéga felkavarja az európai politika állóvizét, és Angela Merkel kezéből ki akarja ütni azt a liberális stafétát, amelyet Obama leköszönő elnök és az amerikai mainstream média adott a német kancellár kezébe.
