TISZTÚJÍTÁS
Tisztújításon esett át a Momentum, ami most azért is különösen izgalmas, mert az első nagyobb kudarcokon is túl vannak: a nagy remények ellenére nem jutottak be a parlamentbe a 2018-as országgyűlési választásokon. Fekete-Győr András ennek ellenére a párt élén maradhatott, az elnökség azonban lecserélődött – bár az újban is akadnak ismerős arcok. Bemutatjuk a Momentum vezetőségét.
AZ ELNÖK
Fekete-Győr András pályafutása és politikai szerepvállalása sokaknak lehet ismerős – legalábbis azoknak, akik aktívan követik a közéleti eseményeket. A fiatal politikus az olimpiaellenes mozgalom arcaként szólított meg sokakat, főként a fiatal generáció tagjai közül. A gyors sikerek után azonban a kiábrándulás is hamar jött, az országgyűlési választásokon végül a párt nem jutott be a parlamentbe. A politika iránti érdeklődés lendülete azonban nem hagyott alább. Két hónappal a választások után előre hozott tisztújítást tartott a Momentum, ahol a küldöttek 56 százaléka szavazott a régi-új elnökre. Ez az eredmény a párt kettéhasadását mutatja, ám a Momentum ügyeire rálátó forrásunk szerint ez nem szervezeten belüli megosztottságot jelez, csupán azt tükrözi, hogy különböző karakterek indultak az elnöki székért, ráadásul hárman is, ezért születhetett ez az eredmény. A pártban az sem okozott arcvesztést vagy megosztottságot, hogy Fekete-Győr András elnökként visszalépett a saját körzetében. Sokkal nagyobb problémának tartják a Momentum kommunikációját: akár azt, ha valaki előzetes egyeztetés nélkül jelent be egy fontos döntést. Míg mások úgy látják, „egy kevésbé beképzelt kommunikáció hasznosabb lenne”.
A SZÓVIVŐ
A folyamatos kritika a tájékoztatási stratégiával szemben nem új keletű a pártban. Bár forrásaink szerint amióta Hajnal Miklós irányítja a kommunikációt, halkabb az elégedetlenek tábora, mégis sok a fiaskó. A Hajnalt ismerők szerint az új elnökségi tag opportunista, de nagyon okos, jó eszű politikus. Annak ellenére, hogy ő az egyetlen a vezetőségben, akinek nincs diplomája, és ahogy egyik forrásunk fogalmazott: „úgy tűnik, a közeljövőben nem is lesz”. A szóvivő megosztó személyiség a közösségen belül; sokan nagyon kedvelik, de számos kritikusa is akad. Ezt mutatja az is, hogy korábban már volt elnökségi tag, majd háttérbe vonult, és most ismét az első sorban áll. Lapunknak nyilatkozva elmondta: sikerként éli meg a tisztújításon elért 58 százalékos eredményét, a kisebb szavazatszám az erős középmezőnynek tudható be. Hajnal Miklós egyébként az Oxfordi Egyetemen tanul politikatudományt és közgazdaságtant, de a költséges tanulmányokat jelenleg felfüggesztette, hogy politikai karrierjére koncentrálhasson. Szülei egyébként az MTA munkatársai, fiuk pedig dolgozott már a CEU kutatósegédjeként, később pedig egy brüsszeli Google-irodában.
A „SZOCDEM”
Nagyarányú, 82 százalékos támogatottsággal jutott be a Momentum elnökségi tagjai közé Donáth Anna, akinek az édesapja, Donáth László evangélikus lelkész 1994 és 2010 között MSZP-s országgyűlési képviselő volt. Donáth Anna sokáig Hollandiában élt, ahol az Amszterdami Egyetemen migrációs és etnikai tanulmányok szakon tanult. Miután visszatért Magyarországra, éveken át a Soros György által is támogatott Menedék Migránsokat Segítő Egyesület projektmenedzsereként dolgozott. A Figyelőnek nyilatkozva elmondta: a magyar menekültügyi rendszer szerinte nem működik megfelelően, hazánk pedig sorra megszegi a nemzetközi egyezményeket bevándorlási politikájával. Úgy véli, nem lehet mindig a tortának csak a nekünk tetsző szeletét kiszedni, igenis szükség van arra, hogy Magyarország szolidáris legyen és befogadja a menedékkérőket. A Momentum egyetlen női elnökségi tagja azt is felveti, hogy Szerbia egyáltalán biztonságos országnak számít-e, aminek azért van jelentősége, mert a mostani Alaptörvény-módosítás értelmében a harmadik biztonságos államból érkezők nem jogosultak menekültstátuszra. Mint lapunknak fogalmazott, bevándorlás mindig is volt és lesz is, ráadásul szerinte a menekülteknek sohasem volt igazán célországa Magyarország, kizárólag Nyugat-Európába szeretnének menni. „Ha beszélünk a bevándorlásról, akkor beszéljünk a román és az ukrán vendégmunkásokról is” – mondta, majd hozzátette: inkább a kivándorlásról kellene eszmét cserélni. Az elnökségi tagok egyetértenek abban, hogy ha tagjai lennének az Országgyűlésnek, nemet mondanának a Stop Soros törvénycsomagra.
Donáth egyébként nagy népszerűségnek örvend a párton belül, ahogy azt a tisztújítás eredménye is mutatja. A Momentum belső ügyeire rálátó forrásunk szerint korábban arról is volt szó, hogy az elnöki tisztségért pályázik, de akkor Fekete-Győr András nem indult volna. A párton belül van, aki úgy látja: ha Donáth Anna indul a pozícióért, akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna. A neveltetéséből adódóan is szociáldemokrata világnézetű lány nem tudni, hogy jön majd ki a közös munka során a magát inkább konzervatív-polgári világnézethez soroló Fekete-Győrrel, ez a jövőben konfliktusokhoz is vezethet.
A MÉRSÉKELT KONZERVATÍV
Közelebb állhat Fekete-Győr gondolkodásához a frissen megválasztott Buzinkay György világnézete. A politikus az őt ismerők szerint leginkább egy mérsékelt konzervatív látásmódot képvisel. Buzinkay korábban a Momentum I. kerületi alapszervezetének, illetve a párt etikai és felügyelőbizottságának volt az elnöke. Az április 8-i választáson Hajdú-Bihar megye 4-es számú egyéni választókörzetében mérette meg magát, ahol a közel 43 ezer érvényes szavazatból csupán 343-at kapott. A fiatal politikus még tanul, politológusi és közgazdasági végzettsége mellé most éppen a történelem szakot kezdte el, nyilvános szereplése eddig nem volt. Tapasztalatlansága ellenére a tisztújításon Buzinkay magabiztos, 77 százalékos eredményt ért el.
A DIPLOMATA
Az ötödik elnökségi tag, Berg Dániel New Yorkban született és közel húsz évig élt ott. Csak 2017-ben jelent meg a hazai politikában, amikor CEU-hallgatóként tiltakozásokat szervezett Soros György egyeteme mellett. Egy interjúban akkor arról beszélt, hogy szerinte a CEU az egyik utolsó ablakot jelenti a nyílt társadalomra, és az intézménynek mindenképpen Budapesten kell maradnia. Ő maga például azért költözött a magyar fővárosba, hogy a Soros-egyetemre járhasson. A Figyelőnek úgy nyilatkozott: a CEU szerinte egy kiváló intézmény, és méltatlannak tartja, hogy a kormány „ellenségnek” titulálta.
Bár a momentumosok úgy látják, nincs megosztottság a pártban, az ideológiák és elgondolások már a tisztújítás után is igen nagy különbségeket mutatnak. A kérdés, hogy ezeket mennyire sikerül majd összecsiszolni, s mekkora belső harcok árán. Hiába kevesebb mint egy év van hátra az európai parlamenti választásokig, a Momentumnak még semmilyen konkrét elképzelése nincs arról, hogy milyen stratégiával fusson neki a megmérettetésnek. Ugyan a tisztújításra mindegyikük készített terveket, azonban ezeket még össze kell hangolniuk. Hajnal Miklós szerint nagyjából szeptemberben várható, hogy kidolgozott javaslattal állnak elő a kampánnyal kapcsolatban, addig ötletelnek és azzal foglalkoznak, hogy megismertessék és megszerettessék magukat a tagsággal.
Borítófotó: Donáth Anna. Az egyetlen nő az új elnökségben; Berg Dániel. Egyenesen New Yorkból jött haza a CEU miatt