A CDU berlini központjában tartott konferencián százan vettek részt, ám a főszereplő, aki másfél millió migráns beengedéséért és az újkori népvándorlás Európa felé tereléséért felelős, hiányzott. Angela Merkel kancellár fizikailag nem volt ott, és még a nevét sem mondták ki. Az eleve szóba sem jöhetett, hogy az egyoldalú határnyitást és a „Minden szírt befogadunk!” politikát hibának minősítsék, s elnézést kérjenek érte a németektől és az európaiaktól. Arról pedig végképp nem volt szó, hogy az ISIS küszöbönálló legyőzésével és a szíriai harcok elcsendesedésével nem a legális és ütemezett bevándorlást, hanem a polgárháborús menekültek hazatelepítését kellene szabályozni.
Csoportterápia
Az új CDU-elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) a körberakott székekkel leginkább egy csoportterápiát rendezett, amellyel el akarta kerülni, hogy a 2015-ös határnyitás úgy ráégjen a pártra, mint a 2000-es évek elején a Gerhard Schröder kancellár által hozott megszorító csomag a szocdemekre. Az SPD most ugyanis hasonló műhely-konferenciákon próbál az akkori nadrágszíjmeghúzások részeként bevezetett és ritka népszerűtlen Hartz IV segély árnyékából kilépni.
A politika érdemi változtatása helyett az elhallgatás vagy átcímkézés nem sokat segít. Ez az év Európa meghatározó politikai és gazdasági országában különösen izgalmas lesz, mivel egy májusi rossz EP- vagy tartományi választási szereplés esetén a szocdemek kiléphetnek a nagykoalícióból, ami előre hozott választásokat eredményezne.
A kutatások pedig azt mutatják, hogy az SPD ritka rosszul szerepel majd. Martin Schulz vezetésével a 2017. szeptemberi Bundestag-megmérettetésen történelmi mélypontra, húsz százalékra esett a támogatottságuk, amit azóta sikerült 14 százalékra leküzdeni. Merkel CDU-ja mellett a junior partnerek eddig csak rosszul jártak: négy év közös kormányzás után 2009-ben a liberálisok kiestek a Bundestagból, az SPD 2013-ban és 2017-ben is sokat veszített a támogatottságából. Egyáltalán nem lenne tehát meglepő, ha a szociáldemokraták borítanának.
A berlini nagykoalíció felmondása átértelmezné az idei tartományi választásokat. Egy új megmérettetés után Berlinben a CDU a Zöldekkel kormányozhatna tovább, míg az AfD helyett az SPD lehetne a legerősebb ellenzéki párt. Más számítások szerint a nagykoalíció félidejénél, az év végén kerülhet sor a törésre, ami legkésőbb jövő tavaszra kiírt választásokat jelentene.
Berlinben el akarják kerülni a legutóbbi Jamaica-tárgyalások kudarcát, elvégre 2020 második felében Németország adja az EU soros elnökségét, és a föderális Európa építését szorgalmazó német elitnek ehhez cselekvőképes politikai vezetésre van szüksége. A béna kacsa Merkel erre nem alkalmas, hiszen tárgyalópartnerei nem tudják, hogy ígéreteit utódja is betartja-e majd.
Jó rendőr, rossz rendőr
A forgatókönyvek tehát adottak, ám azok sikeréhez a kereszténydemokratáknak a migráció, az SPD-nek a szociálpolitika terén kellene 180 fokos fordulatot végrehajtani, amit eddig sem tettek, és a B kategóriás pártvezetőket elnézve eztán sem fognak.
Akinek még kétsége lenne a CDU és a CSU migránspolitikájáról, annak elég a kormányhoz közeli Bertelsmann Alapítvány friss tanulmányát felütnie, amelyben 2060-ig évi 260 ezer bevándorló befogadását tartják szükségesnek, hogy kielégítsék a munkaerőpiac igényeit. Ez a szám kísértetiesen közel van a CDU által 2017 óta irányszámnak tekintett évi 220 ezerhez, és ehhez képest a tavaly érkezett 185 ezer fő sem tűnik „olyan soknak”.
A választási évben tehát folytatódik a „jó rendőr, rossz rendőr” felállás. Mindkét uniópárt elkerülné a 2015-ös tömeges beáramlás megismétlődését, és a külső határok ellenőrzését is szigorítaná, ám halkan rögtön hozzá is teszik, hogy ugyanakkor – európai szinten – szükség lenne kontrollált és legális bevándorlásra.
A határellenőrzés szigorítását az értekezleten szintén részt vevő Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter is szorgalmazza, akit sokan a bajor miniszterelnöki és a CSU-elnöki posztról már távozott Horst Seehofer lehetséges utódjának tartanak a szövetségi belügyminiszteri székben.
Az értekezleten a CDU látványosan felsorakozott Bajorország mögé. Ami tavaly nyáron, az ottani tartományi választások előtt még majdnem szakításhoz vezetett, most szinte alapkövetelésként ment át. A más uniós tagországokban már menedékkérelmet beadott migránsokat a német határokon visszafordítanák. Az alacsony érkezési számok láttán ez most nem is okozna akkora problémát, mint amikor Matteo Salvini új olasz belügyminiszter még nem záratta le az olasz kikötőket a megalapozott gyanú szerint az embercsempészekkel együttműködő Soros-hajók előtt.
Nem szakpolitika
A menekültügyi határozat elleni fellebbezésnél ezentúl már csak egy instancia lenne, amely felgyorsítja az elutasított menedékkérők kitoloncolását. Már ha van olyan ország, amely befogadja őket, hiszen Tunézia sem lelkesedett, amikor a néhai Oszáma bin Láden volt testőrét hozzájuk zsuppolták „haza”. Az sem javít a terv népszerűségén, hogy tavaly csak minden második esetben volt sikeres a kitoloncolás.
A mainstream pártok mindent elkövetnek a migrációs csatornák fenntartásáért és a már beérkezettek Európában (Németországban) tartásáért. A Szövetségi Tanácsban a CDU reménybeli koalíciós partnere, a Zöldek nyomására elnapolták Algéria, Marokkó, Tunézia és Grúzia biztonságos származási országgá nyilvánítását. Szíria (vagy annak bizonyos részeinek) biztonságossá nyilvánítását akkor szokta rendre felvetni a német mainstream, amikor a bulvársajtó az ott nyaraló migránsokról ír cikkeket, vagy bűnelkövető szíreket akarnának kitoloncolni, de nincs hova.
Miközben tehát a német mainstream szakpolitikai és rendészeti kérdésként próbálja kezelni a bevándorlást, a mindennapossá váló késeléses erőszak miatt az egy választást eldöntő témává nőtte ki magát.
Borítófotó: Karneváli Merkel-bábu. Súlyos örökséget hagy az utódjára
