MONETÁRIS POLITIKA
Lázadás tört ki az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságában, amikor Mario Draghi, az intézmény leköszönő elnöke a múlt csütörtökön ismertette az eurózónára vonatkozó legújabb élénkítési csomagot.
A LÁZADÓK
A huszonöt tagú testületből legalább heten, köztük korábbi legszorosabb szövetségesei is ellenezték, hogy az EKB újraindítsa korábban már lezárt kötvényvásárlási programját. A lázadók között a francia, a német, a holland és az osztrák jegybank képviselői is ott voltak. A rebelliónak túl sok értelme nem volt: az EKB az elmúlt hónapokban fokozatosan készítette fel a piacokat az újabb lazítási hullámra, így attól már nem lehet visszatáncolni – tőzsdei árfolyamesések fenyegetnének, valamint egy valóban beütő recesszió.
Az Európai Központi Bank 10 bázisponttal, –0,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát, s nyílt végű, vagyis összeghatár nélküli kötvényvásárlási programot hirdetett meg, egyelőre havi 20 milliárd euró értékben. Ezzel tovább duzzad az intézmény 2,6 ezer milliárd eurósra tehető kötvényportfóliója. Jens Weidmann, a német Bundesbank első embere szerint nem szükséges ekkora mértékű csomag. A Bild című újságnak nyilatkozó jegybankár már az előző értékpapír-vásárlási programot is erősen kritizálta. A német napilap Draghit vámpírként ábrázolta, a következő szöveggel: „így szívja szárazra megtakarításainkat Draghila gróf.”
Az olasz EKB-elnök november 1-jén távozik posztjáról, helyére a francia Christine Lagarde kerül. Az intézmény döntéshozói közül sokan azzal érveltek a csomag ellen, hogy egy távozó elnöknek nem lenne szabad ilyen örökséget hagyni utódjára, meg kellene hagyni a lehetőséget Lagarde-nak arra, hogy saját monetáris politikai elképzeléseit érvényesítse.
Draghi bizonyos szempontból erősebbé tette az EKB-t regnálása alatt – bebizonyította, hogy valóban, „kerül, amibe kerül”, megmenti az eurót. Ez a folyamat azonban megosztottságot is szült: kritikusai szerint az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása negatív reálkamathoz, eszközárbuborékokhoz vezetett, kevéssé hatékony, zombi vállalatokat és bankokat hozott létre, amelyek csak a hihetetlenül olcsó pénz segítségével tudnak vegetálni.
A JEDISZOBA
Az idén 72 éves olasz bankár a mindenkori EKB-elnököt a legnagyobb hatalmú gazdasági szereplővé tette. „Infláció, infláció, infláció. Korábban ez volt az intézmény fókusza, most viszont már az euró védelme és megmentése. Az EKB újjászületett” – kommentálta Draghi tevékenységét Pierre Moscovici volt francia pénzügyminiszter. A jegybank agresszív monetáris politikája különösen Berlinben verte ki a biztosítékot. A hagyományosan a feszes költségvetésben, a megtakarításokban és az erős exportban hívő németek attól tartottak, hogy az intézmény kötvényvásárlásai a lovak közé dobják a gyeplőt a déli tagállamoknál, például az amúgy is nagy államadósságot felhalmozott Olaszországban – megspórolva nekik ezzel a gazdasági-költségvetési szerkezetátalakítás keserves munkáját. Az sem tetszik a németeknek, hogy a negatív reálkamatok elértéktelenítik a megtakarításaikat. Weidmann nem véletlenül nevezte drognak az EKB monetáris politikáját. Draghi viszont azzal vágott vissza, hogy Németország nem kínál alternatív stratégiát, mindenre csak nemet mond.
A múlt csütörtöki döntés másik nagy ellenzője a holland jegybankelnök, Klaas Knot volt. Közleményében kifejtette: az új élénkítő csomag „aránytalan a jelenlegi gazdasági kondíciókhoz viszonyítva”.
Draghi abban is újat hozott, hogy nem volt a konszenzus feltétlen híve. Elődje, a francia Jean-Claude Trichet idején a kamatdöntő ülések gyakran késő éjszakáig elhúzódtak a közös nevezőre hozás jegyében. Az olasz elnöknél már este 6-ra vége volt mindennek. A jegybankár a Goldman Sachs befektetési banknál is dolgozott, a Massachusetts Institute of Technologyn tanult – az amerikai munkamódszereket importálta Európába. A The Wall Street Journalnek nyilatkozók szerint a hozzá közel állók szűk körével vitatja meg elképzeléseit – minden kedden, az irodáján kívül. A kamatokról döntő testület ülésein „kolostori” a hangulat, az üléstermet a frankfurti EKB-központban csak „jediszobának” nevezik.
Draghi viszont nem érti, mi nem tetszik a németeknek és a hollandoknak. Úgy gondolja, hogy éppen a recesszió szélén imbolygó német gazdaságot mentheti meg az új csomag. „Csaknem minden kedvező gazdasági fejlemény Európában – a több mint 11 millió új munkahely, a válság utáni fellendülés, a több negyedéven átívelő fenntartható növekedés – jórészt a mi monetáris politikánk eredménye” – mondta legutóbbi sajtótájékoztatóján.
Jánisz Varufákisz, Görögország volt pénzügyminisztere, aki a görög adósságkrízis tetőzése idején kemény meccseket vívott az EKB-vel, ellentmondásos véleménnyel van Draghiról. Elismeri, hogy mert cselekedni, amikor az eurózóna kormányai meghátráltak a reformintézkedések elől. Ugyanakkor szerinte a kötvényvásárlási program sokkal inkább fiskális lépés, mintsem monetáris. „Időt vásárolt az európai politikusoknak arra, hogy összehangoltan tudjanak cselekedni, ők azonban nem éltek ezzel” – mondta.
EGY ÚJ REMÉNY
Draghi a legutóbbi csomag bejelentésekor igyekezett gesztusokat tenni a németeknek és a hollandoknak, kissé megkönnyítve ezzel utódja helyzetét. Az EKB ugyanis egyes bankok nála elhelyezett kötelező tartalékai esetében nem számol fel kamatot, vagyis ezek a pénzintézetek mentesülnek a negatív reálkamat nyereségrontó hatásai alól. Ez az északi bankok számára jelent könnyebbséget, ők fizetik annak az évi 7,5 milliárd eurónak az oroszlánrészét, amelyet a negatív reálkamat elszív a pénzintézetektől. Elemzők úgy vélik, az elnök azzal is igyekezett megkönnyíteni Lagarde dolgát, hogy „előre” összerakta a monetáris politikával eddig vezetői szinten nem foglalkozó utódja számára a csomagot. Az új vezető így kénytelen lesz védeni a pakkot, sőt valószínűleg további lazításokat is végre kell hajtania – miközben újabb engedményekre kényszerül a német és az északi tagállamoknak.
Borítófotó: Mario Draghi, az EKB leköszönő elnöke. Búcsúcsomag
